Csupasport: Csécsei Zoltán a feladáson is gondolkodott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 19:08
Bár a fantasztikus teljesítményt nyújtó Csécsei Zoltán a 12 órás, a 24 órás és a 100 mérföldes világrekordot is megdöntötte, a csúcskísérlet derekán eszébe jutott, hogy befejezi a futást.

Beszámoltunk már róla, hogy Csécsei Zoltán előbb a 12 órás, aztán a 100 mérföldes rekordot, végül a 24 órás futópados futás világcsúcsát is megdöntötte, sőt 286.82 kilométeres teljesítményével saját vágyait is túlteljesítette.

„Nagyjából így terveztem, kétszáznyolcvan kilométert akartam menni, bár azt nem gondoltam, hogy ennyire jól sikerül, még úgy sem, hogy tizenkét óránál is kétezerötszáz méterrel döntöttem meg a rekordot” – mondta Csécsei Zoltán, hozzátéve, hogy az eredménnyel valóban feladta a leckét, rekordjának esetleges túlszárnyalása nem lesz könnyű.

Miközben Csécsei Zoltán a futás utáni jutalomlakomáját költötte el, cipőjét és lábát megmutatta a hozzálépő és gratuláló Bódis Tamásnak.

„Vér- és vízhólyagok vannak kidurranva, és a gennyes folyadék a cipőt is átitatta, borzasztóan fájt. Volt holtpontom a huszonnégy óra alatt, a tizenkét órás csúcs megdöntése miatt elfutottam a rekorddöntés első felét, utána kellett is két óra, hogy helyrejöjjek."

Hogy mit mondott még Csécsei Zoltán a rekorddöntést követően, megtudhatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Exkluzív interjú Sallai Rolanddal; bemutatták Miskolcon a DVTK új edzőjét

E-újság
2025.02.27. 23:50

Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

E-újság
2025.02.24. 23:13

Sztanyiszlav Csercseszov exkluzív interjút adott lapunknak; túl van első félévén a Veszprém elnökeként Bartha Csaba

E-újság
2025.02.11. 23:55

Női hokisaink egy győzelemre az olimpiától; Artem Favorov: Háromszor nagyobb erőbedobással küzdenek ellenünk a csapatok

E-újság
2025.02.09. 00:18

Jászapáti Petra: Ez az Eb a legjobb három versenyem közé kerül; egy pont elég a Liverpoolnak a BL-nyolcaddöntőhöz

E-újság
2025.01.21. 00:13

Lang Ádám öt és fél év után búcsút intett a ciprusi Omoniának; 70 éves Nyilasi Tibor

E-újság
2025.01.18. 00:02

Lékai Máté: Tragédia nem történt; Fritsch Róbert: Bele kell erősödnöm a 77 kilóba

E-újság
2025.01.16. 23:36

A legnagyobb csapatok állnak sorba Kerkezért; exkluzív interjú Hosszú Katinkával

E-újság
2025.01.10. 00:48
Ezek is érdekelhetik