Asztalitenisz: 19 magyar a budapesti WT-versenyen

Vágólapra másolva!
2020.02.17. 14:27
Ötven ország 309 játékosa, köztük 19 magyar szerepel a kedden kezdődő budapesti asztalitenisz World Tour-versenyen a BOK-csarnokban. A 170 ezer dollár (51.5 millió forint) összdíjazású tornán öt számban, férfi és női egyesben, valamint férfi, női és vegyes párosban rendeznek mérkőzéseket.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Nátrán Roland, a magyar szövetség elnöke emlékeztetett, hogy 2013 óta minden évben házigazdái a rangos sorozat egyik viadalának, amelyen kettős a céljuk.

„Egyrészt szeretnénk, ha a sportolóink sikereket érnének el, másrészt rendezőként is megmérettetünk. Az előkészületek alapján úgy gondolom, minden adott ahhoz, hogy mindenki, versenyző, vezető és szurkoló jól érezze magát” – fogalmazott.

Nátrán Roland az MTI kérdésére elmondta, hogy a sportági nagyhatalom kínai válogatott ezúttal nem jön el a magyar fővárosba, az együttes a németországi WT-versenyről – vélhetően a koronavírus-járvány miatt – nem utazott haza, hanem Katarban készül, s majd a Katar Openen folytatja felkészülését a március végi, puszani világbajnokságra.

„Itt lesznek viszont a japánok, akik az elmúlt években hazájuk bajnoksága miatt nem tudtak indulni, a februári időpont azonban kedvez nekik” – tette hozzá.

A 170 ezer dollár összdíjazású viadalon öt számban, férfi és női egyesben, valamint férfi, női és vegyes párosban rendeznek mérkőzéseket. Hazai részről a negyedik kiemelt Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó, valamint az ötödikként rangsorolt Madarász Dóra, Pergel Szandra és a Szudi, Pergel kettős a 16-os főtáblán kezd, míg egyesben Madarász és Majoros lesz tagja a 32-es elitmezőnynek. A versenyen összesen 8 nő és 11 férfi képviseli a magyar színeket.

Bátorfi Zoltán, az olimpiai induló női válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, fontos állomás ez az ötkarikás felkészülésben, s reméli, az éljátékosok teljesítményén meglátszik majd, hogy felszabadultak a kvótaszerzés terhe alól. A fiatalok pedig játéklehetőséghez juthatnak Budapesten – tette hozzá.

A férfiakat irányító Aranyosi Péter emlékeztetett, hogy tavaly a Szudi, Pergel duó döntőt játszhatott ugyanitt, s ő most is reménykedik az érmes szereplésben.

Madarász Dóra azt mondta, úgy érzi, tartja jó formáját a januári, gondomari olimpiai selejtező óta, s izgatottan várja a rajtot. Ő és Majoros Bence is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy mérkőzést nyerjen a főtáblán.

A vasárnapig tartó torna első két napján a selejtezőket rendezik, a főtáblás küzdelmek csütörtökön rajtolnak. Jegyek a helyszínen kaphatók.

Legfrissebb hírek

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30

Asztalitenisz: Póta Georgina a román Samara ellen játssza az Európa Top 16 nyolcaddöntőjét

Egyéb egyéni
2025.02.20. 20:32

Asztalitenisz: Jónyer és a Jónyer, Gergely páros ötven évvel ezelőtti vb-aranyát ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.02.19. 16:34

Népsport: két aranyat nyertünk, egyről önként lemondtunk

Népsport
2025.02.13. 11:14

Adományokból élő világverő magyarok

Népsport
2025.02.08. 13:39

Asztalitenisz: Póta a selejtező második körében búcsúzott a Grand Smashtől

Egyéb egyéni
2025.02.01. 09:01

Asztalitenisz csapat Eb: teljessé vált a mezőny

Egyéb egyéni
2025.01.28. 10:21
Ezek is érdekelhetik