Tokió 2020: akkor lesz az olimpia jövőre, amikor idén lett volna – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.03.29. 11:02
null
Egy évvel halaszthatják el a játékokat (Fotó: AFP)
A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a tokiói olimpia, és augusztus 8-án ér véget.

Az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt kedden halasztotta el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely pénteken azt közölte a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel, hogy a széleskörű egyeztetéseket követően három héten belül jelenti be az új időpontot.

Az amerikai napilap szerint sokkal valószínűbb, hogy korábban, akár már napokon belül megtörténik az új dátum hivatalos bejelentése, erről árulkodik az is, hogy vasárnap rendkívüli ülést tart a NOB végrehajtó bizottsága.

A cikk szerint nem véletlen, hogy szinte napra pontosan ugyanakkor rendezhetik az olimpiát jövőre, amikor idén nyáron lett volna, hiszen ez a legjobb időszak az NBC Universal számára, amely több mint egymilliárd dollárt fizet a játékok egyesült államokbeli médiajogaiért.

Ez változatlanul azt jelenti, hogy a tokiói nyár legmelegebb periódusában zajlanak majd a versenyek, pedig néhány nemzetközi sportági szövetség az enyhébb időjárás miatt javasolta a tavaszi rendezést, ez azonban sértené a legjelentősebb európai labdarúgó-bajnokságok, valamint az észak-amerikai profiligák (NHL, NBA, MLB) érdekeit. A NOB ezen kívülbiztosan el akarja kerülni az ütközést a szintén jövő nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnoksággal is.

Az Oregon állambeli Eugene-ben sorra kerülő atlétikai világbajnokság elvileg nem okoz fejfájást a NOB vezetőinek. Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke ugyanis pénteken közölte, hogy azt szinte biztosan elhalasztják 2022-re.

Mark Adams, a NOB szóvivője szombaton csupán annyit reagált: az új időpont egyelőre csak spekuláció.

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39

Ausztrál vádak szerint 23 kínai úszó doppingolt a tokiói olimpia előtt

Úszás
2024.04.20. 10:41

Elismerés: Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő

Egyéb egyéni
2023.10.02. 18:44

UEFA-jelentés: Magyarország jól kezelte a pandémiás válságot

Labdarúgó NB I
2023.02.10. 07:23

Tokió 2020: a megadott adatoknál 20 százalékkal többe került a rendezés

Tokió 2020
2022.12.22. 14:39
Ezek is érdekelhetik