Tokió 2020: az olimpia törlése rettenetes fenyegetés a sportolóknak

– A mi életünkben nem tapasztalt helyzetbe került az ország lakossága, hogy látja, miként élik meg a sportolók?
– A múlt héten több, olimpiai kvalifikációra készülő sportolóval beszélgettem – kezdte Budavári Ágota klinikai szakpszichológus. – Egy csoport még nem vette komolyan a bajt, arról beszéltek, versenyeik lesznek, gyűjtögetik a pontokat. Még mondtam is nekik, azért figyeljék a nemzetközi szövetség honlapját, hátha változik a program... Más érezte, baj van, hiszen több sportágban zárt kapus mérkőzésekkel folytatódott az élet, míg néhányan a hét vége felé már megrettentek, látták, milyen veszedelem les ránk. Rádöbbentek, hogy az életünk védelmében korlátozások jönnek és áldozatokat kell hozni. Az élsportolók fejében leginkább az jár, mi van, ha nem tudnak kvalifikálni a játékokra, illetve meg sem rendezik az olimpiát. Ez rettenetes fenyegetés nekik, hiába nyugtat meg minket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach – kétséges a jövő.

– A sportolóknak is fontos, hogy azt érezzék, urai a helyzetnek. Most elvész a kontrollérzés...
– Sokan négy éve nap mint nap az olimpiáért edzenek, ám most elmaradnak a versenyek, átalakulnak az edzések, veszélyben az állóképesség. Gondoljunk csak a kvótaszerzés határán toporgó női vízilabdázókra, akik sokakhoz hasonlóan nem utazhattak el a selejtezőre. Próbálják fenntartani az edzettségi állapotot, de azért ez nem ugyanaz, nem találkoznak ellenfelekkel, hiányoznak a friss tapasztalatok, teljes a bizonytalanság, és ez szorongást kelt, ráadásul eleve mindenki fél attól, hogy megbetegedhet. Elveszhet az elvégzett munka, és az élsportolóknak nincs ismétlési lehetőségük, mint például egy operaénekesnek, hiszen egy évvel később is más lesz a helyzet.

– Átérezhető a mindennapi életben azoknak a válsága, akiknek például az olimpiai szereplése került veszélybe?
– Nem, aki nem hallja őket vagy éli meg a helyzetüket, az nem érti meg, mit jelent nekik mindez. A napokban az egyik kolléganővel beszélgettem, sportolókkal foglalkozik, és azt mondta, majd jövőre mindent újra lehet kezdeni. Ez nem így van. Rengeteg tényezőt kell figyelembe venni, más a felkészültség, a fizikum, a technikai tudás, a lelki küzdőképesség – soroljam még?

– Az életük féltése megelőzi a sportbeli álmok elvesztése miatti aggódást?
– A vírust nálam sokkal jobban ismerő virológusok szerint a fiatal felnőtteket kevésbé veszélyezteti a betegség, ugyanakkor pont ők lehetnek az ideális hordozói. A sportolók az gondolhatják, erős immunrendszerrel megbirkóznak a betegséggel, azonban szüleik, nagyszüleik, féltett szeretteik nekik is vannak, a gyerekek különösen szoronganak, aggódnak.

– Sok tanács hangzik el, hogyan védekezzünk fizikailag a koronavírus ellen. Mit tehetünk a mentális állapot megőrzéséért?
– Meg kell próbálni fenntartani a rendszerességet az életünkben, még akkor is, ha fülünket-farkunkat behúzva otthon maradunk. A felnőttek aludják ki magukat – az alvásra egyébként kevés figyelmet fordítanak –, képezzék magukat, a sportolóknak pedig a megszokott mindennapokhoz hasonlóan igyekezniük kell tartalmas tevékenységgel megtölteni a nappali órákat.

– A kora miatt önnek sem javasolt személyesen dolgozni a páciensekkel. Keresik máshogy?
– Nem volt még ilyen telefonos forgalmam, délutánra le is merült a készülékem, a sportolók alternatív megoldások után kutatnak. A szakmánk a személyes jelenlétet szereti, hiszen úgy sokkal több információt meg lehet tudni arról, akivel foglalkozunk, de alkalmazkodni kell a helyzethez.

– Mit gondol, hogyan alakulhat a közeljövő?
– A kényszerpálya kijelöli majd, hogy a nagyon életrevaló és agresszív vírus lehetővé teszi-e az olimpia megrendezését. Jó lenne – még akkor is, ha a felkészülés sérülése miatt talán elmaradnának a világrekordok –, mert az elmaradása nagy letargiát okozna. Sokan nehezen dolgozták fel, amikor 1984-ben – szerencsétlen politikai döntés miatt – nem vehettek részt az olimpián. Most jóval életbevágóbb kérdés miatt veszíthetik el azt, amiért négy évig dolgoztak. Sokat foglalkoztam sportolókkal, még én is hajlamos vagyok négyéves ciklusokban gondolkodni – akkor gondolhatja, hogy gondolkodnak ők. Bár a fiatalok biztathatják magukat azzal, hogy lesz még esélyük olimpián szerepelni, sokaknak a nyári az utolsó esélyük, több olyan sportolóval is beszéltem, aki a pályafutása végének szánja az ötkarikás játékokat. Egy életen keresztül hurcolhatják a csalódottságot, kihasználatlan lehetőségként terheli majd őket.