Tokió 2020: Foglalkozni kell az eltiltottak kérdésével – USADA

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.24. 21:04
null
Képünk illusztráció (Fotó: AFP)
Azzal, hogy egy évvel később, 2021-ben rendezik meg a tokiói nyári olimpiát, megnyílik az ajtó azok előtt, akik doppingvétség miatt elvileg nem vehettek volna részt a játékokon – jelezte Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) vezérigazgatója.

 

„Ez az egyike a sok összetett kérdésnek, ezt át kell gondolni, és meghatározni, mi történjen” – mondta Travis Tygart. A jogász végzettségű sportdiplomata hozzátette: jelenleg nincs iránymutatás a szankciók kiterjesztéséről, amennyiben a sportoló vagy edző már letöltötte a büntetését. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) még nem válaszolt az ügyben.

A most érvényben lévő jogszabályok alapján szerinte a bíróságok előtt megtámadhatók lennének azok a döntések, hogy egy versenyengedélyét visszakapó sportolótól megtagadnák a 2021-es tokiói olimpián való indulás jogát.

A doppingellenes szabályokat visszamenőleges hatállyal nem lehetne megváltoztatni, a 2021 januárjában életbe lépő friss WADA-kódexben viszont már lehetne alkalmazni a tiltásokat.

Kedden a WADA lengyel elnöke, Witold Banka bejelentette, hogy a szervezet munkatársai,„ahol lehetséges”, folytatják a minták vételezését, miközben egyre több országban kijárási tilalom van érvényben, így az ellenőrök sem tudnak korlátlanul utazni, és a sportolók sem tudják a holléti nyilvántartásukban korábban jelzett helyszíneket tartani.

A német antidoppingcsoport ugyanakkor jelezte, gyakorlatilag leállt az ellenőrzésekkel.

Legfrissebb hírek

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
1 órája

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
1 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
Tegnap, 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40
Ezek is érdekelhetik