London 2012: befejeződött a doppingminták újraelemzése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 11:31
null
Az ITA bejelentette, hogy befejezte a 2012-es londoni olimpián adott doppingminták újraelemzését (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökséggel (ITA) bejelentette, hogy befejezte a 2012-es londoni olimpián adott doppingminták újraelemzését.

 

Az insidethegames.biz portál értesülése szerint az elévülési idő augusztusi lejártáig még több mint egy tucat olyan eseten dolgoznak, amelyek során megsértették az antidopping szabályokat.

Az ITA jelentése alapján a nyolc évvel ezelőtti játékokon levett vizeletminták több mint kétharmadát 2018 óta újravizsgálták az azóta kifejlesztett új eljárásokkal, és több mint 80 doppingügyre derült fény.

Ezekben dobogós sportolók is érintettek voltak, így négy sportágban – atlétikában, kajak-kenuban, súlyemelésben és birkózásban – módosult a játékok éremtáblázata.

A 2008-as és 2012-es olimpia mintáinak újraelemzésekor messze a súlyemelés produkálta a legtöbb pozitív esetet, a londoni játékokon megrendezett 15 súlycsoportból például kilenc – a hét női kategóriából hat – érintett volt úgy, hogy változott az első három sorrendje.

A 2015-ben életbe lépett új szabályok szerint az azóta levett minták elévülési ideje már tíz év.

Legfrissebb hírek

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
17 órája

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38
Ezek is érdekelhetik