Dél-Korea: edzői erőszak miatt lett öngyilkos egy triatlonos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.02. 13:58
Edzőinek fizikai és verbális bántalmazása miatt lett öngyilkos egy 22 éves dél-koreai női triatlonos.

A tragédia még a múlt hónapban történt a puszani edzőtáborban, de csak most hozták nyilvánosságra részleteket. A fiatal Csoj Szuk Hjon – aki a 2015-ös junior Ázsia-bajnokságon bronzérmes volt – a beszámoló szerint éveken át szenvedett az edzői stáb tagjaitól, és hiába jelentette az eseteket a sporthatóságoknak – köztük áprilisban a Dél-koreai Sport és Olimpiai Bizottságnak is –, nem figyeltek rá, nem történt vizsgálat. Utolsó üzenetében édesanyjától kérte, hogy tárják fel a bűnöket.

Csoj naplót vezetett, ebben olvasható volt, milyen súlyosan bántalmazták, ami következtében mindennap sírt. Előkerültek hangfelvételek is az erőszakos cselekményekről, egyszer egyik edzője három napra megvonta tőle az étkezést, illetve hallható egy pofon is.

A 22 éves sportoló a 2016-os felnőtt ob-n negyedik volt, míg tavaly 14., az edzők szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az olimpiai bizottság annyit fűzött hozzá az esethez, hogy áprilisban kapták meg a triatlonos panaszát, az ügy kivizsgálásával pedig egy női nyomozót bíztak meg.

Mun Dzse In köztársasági elnök is megszólalt a tragédia után, és felszólította az illetékeseket, hogy a jövőbeni visszaélések megelőzése érdekében hozzanak szigorú intézkedéseket.

Legfrissebb hírek

A NOB bocsánatot kért a dél-koreaiaktól

Párizs 2024
2024.07.27. 14:56

Jégkorong: Dél-Korea sikerével indult a divíziós vb Szlovénia ellen

Jégkorong
2024.04.28. 14:57

Ázsia-kupa: Jordániáé a torna eddigi legnagyobb győzelme

Minden más foci
2024.01.15. 20:44

Légiósok: Irány Dél-Korea? Ádám Martin csapattársa lehet Nagy Ádám – sajtóhír

Légiósok
2023.12.31. 10:39

Dél-Korea: átnevezik Ádám Martinék csapatát, ezen a néven folytatják

Légiósok
2023.12.13. 21:32

Női kézi-vb: a franciák hozták a kötelezőt, a csehek meglepetésre nagyon megverték a spanyolokat!

Kézilabda
2023.12.08. 19:38

Női kézi-vb: hiába a győri klasszis 12 gólja, Szlovénia simán nyert

Kézilabda
2023.12.06. 17:13

Női kézi-vb: Szenegál bravúrjával könnyebb dolgunk lehet a középdöntőben

Kézilabda
2023.12.01. 20:15
Ezek is érdekelhetik