Korrupció: eltűnt dollármilliók, titkos pénzek – már az FBI is nyomoz az Aján-ügyben

ORIGO/K. T. I.ORIGO/K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.14. 13:15
null
Aján Tamás (Fotó: Tumbász Hédi)
Már az Egyesült Államokban is nyomoznak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnöke, Aján Tamás ügyében. A jelentések floridai családi nyaralóról, amerikai társadalombiztosítási számról, Coloradóban vezetett bankszámláról tesznek említést. Közben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is aggodalmát fejezte ki egy, november 12-én megjelent Play the Game portál online anyaga miatt – számolt be az Origo. 

Az Origo által idézett Play the Game cikkében az olvasható, hogy a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) korábbi elnöke, Aján Tamás közbeavatkozásával késleltette az azerbajdzsáni sportolók doppingügyéről szóló jelentés eredményeinek megjelentetését még 2013-ban.

A lapban egészen döbbenetes állításokat fogalmaznak meg Aján Tamással szemben. A cikk szerint, az amerikai hatóságok vizsgálat alá vonták az IWF-ben tapasztalható korrupciót és a doppingesetekkel szembeni csalást. Kiderül, hogy az IWF sportolói bizottsága eddig már 13 ezer aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöksége is távozzon a bukott Ajánt követve. Erre azonban eddig nem került sor. Erről az az amerikai Ursula Papandrea is beszélt, aki az Aján távozását követő időszakban ideiglenes elnökként vezette az IWF-et. De már nem vezeti, mert az IWF elnöksége egy online ülés keretében elmozdította őt. (A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség jelenlegi ideiglenes elnöke egy brit orvos, Michael Irani.)

A cikkben olvashatunk az azeri súlyemelők doppingesetének eltitkolásáról, illetve a bejelentések késleltetéséről. Azerbajdzsánban 2013-ban 23 súlyemelőt értek doppingoláson. Azonban őket nem függesztették fel azonnal, tovább versenyezhettek. Egészen elképesztő, hogy az IWF ebben az ügyben csak 2017-ben, azaz négy évvel később lépett, amikor felfüggesztette az azeri súlyemelők versenyzési jogát. Erre a lépésre egészen pontosan 2017. szeptember 30-án került sor.

A Play the Game cikke azt is megemlíti, hogy Aján Tamás ellen több országban - köztük Magyarországon is - folynak vizsgálatok. Erről a Magyar Nemzet 2020. júniusában számolt be. Most az is napvilágot látott, hogy a nyomozók hozzáférést kaptak a különböző bankszámlákhoz.


A teljes cikk, benne az FBI nyomozásával kapcsolatos részletekkel, valamint a WADA állásfoglalásával itt olvasható!

Legfrissebb hírek

A WADA eddig 300 orosz sportolót büntetett dopping miatt a lefoglalt minták alapján

Egyéb egyéni
2025.03.21. 13:05

Dobos Imre: Nagy Péternek semennyi esélye sincs

Egyéb egyéni
2025.03.18. 20:34

„A bürokrácia győzött” – ezért mondott le a Kenderesi-ügy magyar CAS-bírója

Úszás
2025.03.17. 13:55

Nagy Péter: A magyar súlyemelésnek nincs még négy éve

Egyéb egyéni
2025.03.11. 20:41

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Sinner megegyezett a WADA-val, három hónapig nem játszik

Tenisz
2025.02.15. 10:51

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27
Ezek is érdekelhetik