Cselgáncs: Először nagyon sötét színben láttam mindent – Csernoviczki

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 11:04
null
Csernoviczki Éva az esztendő végén keresztszalag-szakadást szenvedett (Fotó: Földi Imre)
Az esztendő végén keresztszalag-szakadást szenvedett olimpiai bronzérmesünk, Csernoviczki Éva. A műtét jól sikerült, de a visszatérését csak a júniusi budapesti világbajnokságra jósolja.


– Jó nagy csönd volt a sérülése körül.

– Nem vertem nagydobra, nem hiszem, hogy akkora szenzáció lenne – felelte Csernoviczki Éva. – December elején Ausztriában edzőtáboroztunk és éppen az utolsó edzésen blokkolták rosszul az egyik dobáskísérletemet, konkrétan beletérdeltek a térdhajlatomba. Éreztem, hogy nagy a baj, de reménykedtem benne, hogy ez csak egy afféle medvepuszi volt, ám a tüzetesebb kivizsgálás során kiderült, sajnos elszakadt a keresztszalagom. Tudtam, hogy ezzel a lábbal nem tudok minőségi munkát végezni az edzőtáborokban, és a versenyeken sem tudnék sikeresen szerepelni, ezért a mielőbbi műtét mellett döntöttünk. Most pedig már ott tartok, hogy szép óvatosan elkezdhettem kerékpározni.

Toncs Péter, női szövetségi kapitány
Évi olimpiai kijutása nincs veszélyben, tehát ő tud egyenesen Tokióra készülni, addigra biztosan rendbe jön majd. Azonban így is eléggé bizonytalan és rossz ez a helyzet. 2008 előtt Mészáros Anett-tel jártam ugyanígy, és nagyon nehéz volt összerakni Peking előtt. Ez nagy kihívás és nem egyszerű dolog.

– Egy keresztszalag-szakadás általában fél év kihagyást jelent, a hangjában mégsem érezni kétségbeesést.
– Először nagyon sötét színben láttam mindent, de most úgy érzem, nagyon jól sikerült a műtét, jól halad a rehabilitációm is, így sokkal nyugodtabb vagyok. Van viszonyítási alapom, hiszen 2010-ben az első olimpiai kvalifikációs versenyemen a másik lábammal történt ugyanez. Azt sokkal jobban megszenvedtem. Most nem ment le rólam sok izom, nem vérzett be a lábam, vagyis jól alakul minden. Minden rosszban van valami jó, ebben a sérülésben például az, hogy az olimpia előtt nem kell stresszelnem magam azon, hogy hány versenyen indulok és azokra hogyan tudok felkészülni. Igazából a gyógyulásom ütemében, nyugalomban edzhetek és készülhetek a tokiói olimpiára.

– A novemberi prágai Európa-bajnokság előtt még arról beszélt, hogy bízik a jó szereplésben, ami azért fontos, mert ha előbbre lép a világranglistán, akkor kiemelt lehet Tokióban. Ez nem bántja?
– Hogy nem leszek kiemelt? Örülök annak, hogy nem lett nagyobb a baj, az olimpiára fel tudok készülni. A kiemelés lehetőségét most elengedem.

– Az orvosok szerint milyen ütemben térhet majd vissza a tatamira?
– Folyamatosan kontrollvizsgálatokra megyek majd, a következő most január tizenkettedikén lesz. Számomra már az biztató, hogy kerékpározhatok, úgy látom, jó ütemben vagyok a gyógyulással. Ha minden jól alakul, a júniusi budapesti világbajnokságon már indulok. Halvány reményként élt bennem az április végi lisszaboni Európa-bajnokságon való szereplés, de az, meglehet, elég korai lenne. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy a helyzethez képest a lehető legjobb állapotban térjek vissza, példának okáért ülve tudok fogáserősítéseket végezni, és reményeim szerint a földharc gyakorlására sem kell sokat várnom. Egy a fontos, hogy az állóképességemet, az alaperőnlétemet megőrizzem, de ebben már van gyakorlatom, szóval egyáltalán nem vagyok kétségbeesve a jövőt illetően.

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Evezőst választottak meg a MOB sportolói bizottságának elnökének

Egyéb egyéni
2024.11.18. 20:30

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17

Budapesten lesz a 2025-ös cselgáncs-világbajnokság

Egyéb egyéni
2024.05.25. 09:39

Cselgáncs: Gyertyás Róza bronzérmes a bakui Grand Slamen

Egyéb egyéni
2024.02.16. 16:19
Ezek is érdekelhetik