Cselgáncs: Csernoviczki Éva egyre közelebb a visszatéréshez

– Az elmúlt több mint két évtizedben többször is előfordult már, hogy sérülésből kellett felállnia, vagyis nem ismeretlen önnek ez a helyzet. A regenerációban ott tart, ahol tartania kell?
– Úgy érzem, igen. A műtött lábam tizennégy hetes, szépen, lassan haladok a munkával, példának okáért már nem csupán antigravitációs gép segítségével futok, az erősítés során már nem csak ülőmunkát végzek és képes vagyok bizonyos dzsúdómozgásokra is, az egyenes vonalú feladatokat, bokaseprést, tolást, húzást már meg tudom csinálni, a lábtechnikával egészen jól haladok.

– Nem ragadja el olykor a hév?
– Ez nem küzdelem, hanem gyakorlás. És természetesen figyelek, koncentrálok arra, hogy jól ismételjem ezeket a technikákat, amelyeket ilyenkor lassabban kell kivitelezni. Jó néhány hét még, amíg teljes értékű dzsúdómunkát tudok végezni.

– Nem hiányzik a pezsgés, a versenyhelyzet?
– Persze, hogy hiányzik, de biztat az a tudat, hogy már közel járok hozzá. Türelmesnek kell lennem és még ki kell várnom egy kis időt, hogy eljussak az első versenyemig. Addig pedig próbálok változatos és hasznos edzésmunkát végezni, ez mind-mind a javamra válik majd a későbbiekben.

– Az orvosai mit mondanak, mikor kaphat újra versenyengedélyt?
– Április végén lesz a következő kontrollom, meglátjuk, akkor milyen döntés születik. Korábban úgy terveztük, a budapesti világbajnokságon térek vissza. Ha ez esetleg valamiért meghiúsulna, akkor azért az olimpia előtt szeretnék egy versenyen, mondjuk egy European Openen részt venni, hogy ne nulla versenyrutinnal a hátam mögött érkezzek majd Tokióba.

– Nyomasztja az a tudat, hogy hamarosan itt az ötkarikás játékok rajtja?
– Nem, egészen jól viselem mentálisan ezt a helyzetet. A pozícióm nem változott az olimpiai rangsorban, aminek nagyon örülök. És bár valóban hiányzik a versenyzés, a koronavírus-járvány miatti bizonytalanság, a kényelmetlenségek nem annyira. Ebből a szempontból jó, hogy nyugodtan tudok készülni és nem kell belemennem a bizonytalanságba.

– Az emberek többsége nehezen éli meg ezt az időszakot, a bezártságot, egy sportoló milyen hiányokat szenved el a megszokott életéhez képest?
– Nagyon jó lenne, ha végre visszazökkenne a régi kerékvágásba az életünk, ha pozitív hatások érnének bennünket, de ez nemcsak ránk, sportolókra érvényes, hanem mindenkire igaz. Ha most nem lennék sérült, talán az zavarna a legjobban ebben a helyzetben, hogy nem tudok tervezni sem versenyt, sem edzőtábort, hiszen sok minden felülírhatja az előre lefektetett programunkat. Ebből a szempontból most tényleg szerencsésebb itthon maradni és a megszokott közegemben készülni az olimpiára.

– Amikor év elején, a friss sérülésével a háta mögött megfogalmazta az újévi kívánságát, akkor mennyire mert nagyot álmodni?
– Én csak azt kívántam magamnak, hogy jól haladjon a felkészülésem, az utolsó három hónapom úgy jöjjön össze, hogy meg tudjam valósítani Tokióban azt, amit évek óta elterveztem. Ennyi, amit erről mondhatok.