Birkózás: a CAS-hoz fordul a doppinggyanúba keveredő észt

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 16:01
null
A 2012-es londoni olimpián ezüstérmet szerző Heiki Nabi vitatja a vizsgálatok eredményét (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróságig (CAS) viszi ügyét a doppinggyanúba keveredő Heiki Nabi, az észtek olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok birkózója, miután a B-próbája is pozitív eredményt hozott.

 

A 35 éves nehézsúlyú kötöttfogású birkózó, Heiki Nabi szervezetében januárban a tiltott listán szereplő, izomnövekedést serkentő letrozol nyomaira bukkantak. A versenyző februárban sajtótájékoztatón utasította vissza a vádakat, és jelezte, hogy kéri a második teszt, az úgynevezett B-próba elvégzését. Hangsúlyozta, tudatosan sohasem szedett doppingszert.

„Ragaszkodom ahhoz, amit korábban mondtam: tudatosan és szándékosan soha nem fogyasztottam tiltott szert, a végsőkig elmegyek a jogaimért és az igazamért folytatott harcban” – jelentette ki most Nabi, aki a 2012-es londoni olimpián lett második a 120 kilogrammos súlycsoportban, míg 2006-ban a 96, 2013-ban Budapesten pedig a 120 kilósok között volt vb-aranyérmes.

A birkózó azt mondta, legalább egy hét, mire a laborvizsgálat részletes eredményét megkapja, de amint az a kezében van, megteszi a következő szükséges lépést.

„Észtország és a CAS előtt is meg akarom védeni a becsületemet” – jelentette ki.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
15 órája

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38
Ezek is érdekelhetik