Kémiaóra – Tóth Anita jegyzete

Berecz Zsombor egyszer azt mondta, ha egy gyereknek igazán van tehetsége a vitorlázáshoz, arról valósággal süt ez a tehetség. Ahogy ül a hajóban, ahogy tartja magát, ahogy fogja a kötelet, azon mind-mind látszik, hogy működik a kémia közte és a hajó között.

Nála működött. S mostanra órákat adhatna ebből a kémiából. (Talán ad is, nem is olyan sokára...)

Hagyomány volt náluk a vitorlázás, a legenda szerint a nagymamájának volt elsőként hajója Agárdon (igaz, főleg arra használta, hogy minél gyorsabban kijusson horgászni...), édesapja és bátyja szintén vitorlázott, de ő vitte a legmagasabb szintre ezt a sportágat. Hogy miként? Úgy, hogy élvezi a vitorlázást. Még ennyi vízen töltött év után is, ha kikapcsolja a külső tényezőket, boldog attól, hogy vízre teheti a hajóját.

Végigjárta a kanyargós, gyakran nagyon is göröngyös utat, megélte és túlélte a mélypontokat, s mostanra megtanulta kezelni az esélyességet is. Nem mondja, hogy az esélyesség terhét, mert nem teher, amibe húsz év kőkemény munkáját teszi bele az ember.

Igaza van, sokkal rosszabb lehet a nagy vitorlásnemzetek versenyzőinek, akik évente három-négy aranyat hoznak el a világversenyekről, és akkor egyszer csak jön egy magyar gyerek a Balaton partjáról, és „elkeni a szájukat” – a tengeren.

Ez azt bizonyítja, ha az ember valamit nagyon akar, ha elhatározza, hogy végigcsinálja, ha összeszorított fogakkal, olykor egyedül néz szembe a nehézségekkel, akkor teljesen mindegy, honnan jön. Sőt, még az is mindegy, hogy eredendően nem is akarta megnyerni ezt az Eb-t, hanem az olimpiai felkészülés egyik állomásának tekintette, és a legrosszabb vitorlájával legfeljebb a dobogót tűzte ki célul.

Aztán meglátta a lehetőséget, és nem hagyta ki. Amikor egyszer viccesen kutyafajtákhoz hasonlította a vitorlázókat, a finneseket talán kuvaszként jellemezte, de a lényeg, hogy egy nyugodt, nagydarab, karakán fajtaként, amely azonban, ha mozdulni kell, „rámegy a torokra”. Nem csoda, hiszen a finn szinte az egyetlen olimpiai osztály, amelyben fizikai komfortban vannak a versenyzők, ahol nem kell fogyni vagy hízni, ahol érett férfiak mérik össze tudásukat, nem pedig folyton csaholó csivavák. Ezért is lenne nagy kár, ha tényleg a tokiói lenne az osztály utolsó olimpiája...

De az már egy másik nap története.

A péntekié az, hogy Berecz Zsombor visszavitte ugyan az Európa-bajnoki trófeát, de csak azért, hogy újra haza is hozhassa.

S hogy mi kellett ehhez? Hogy működjön a kémia!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!