Súlyemelés: a tatai hidegkamra mínuszai után forró talaj Moszkvában

– Súlyemelőszlenggel szólva kérdezem: hogy jött az edzőtáborban a vas?     
– Jól, köszönöm – válaszolta a 35 éves Nagy Péter, a Szegedi Lelkesedés +109 kilós versenyzője, egyetlen olimpiai kvótaesélyes emelőnk, aki csütörtökön utazott el az Eb színhelyére. – Kilöktem a kétszázhúsz kilót, és bár szakításban kisebb technikai problémával küzdök, a vasárnapi versenyig az is a helyére kerül. Az erővel egyáltalán nincs gond, a sérülések elkerültek, és a koronavírus-fertőzésbe sem estem bele.

– Még csak nem is panaszkodik a derekára? Mert szokott...     
– Hála istennek, nem zavartak sérülések. Jó, kis húzódások előfordultak, de ez normális. Ha itt-ott kicsit nem fájna, nem is élnék.

– Milyen volt egy év után újra Tatán edzeni?     
– Már nagyon hiányzott, és jót is tett. Március elsejétől tréningeztem Tatán, csak az edzéssel és a pihenéssel kellett foglalkoznom. Nem lett volna rossz már januártól ott készülni, de éppen felújították az edzőtermet, például kicserélték a már hepehupás dobogót, újak a tárcsák és a rudak is.

– Láttam egy képet, amelyen „jégveremben” feszít.     
– Igen, a regenerációt segítő hidegkamra is újdonság. Legfeljebb három percre lehet beállni a mínusz nyolcvanöt-kilencven fokba, napi háromszor használhattuk. Meg sem kottyant – kifejezetten szeretem a hideget, Szibériában is gond nélkül eléldegélnék.

– Olyan messze most nem kell utaznia, és Moszkvában forróbb lesz a talaj is. Mennyire nyomja a teher, hogy az Európa-bajnokságtól függ a kvótája, és számítások szerint négyszáztíz kilóig mindenképpen el kell jutnia, hogy okkal reménykedhessen?     
– Nem érzem a szokásosnál nagyobb tehernek, mint máskor. Bizonyos értelemben még nyugodtabb is lehetek, mert a saját kezemben, nem a szövetségében van a sorsom – korábban ugyanis csapatkvalifikációs volt a rendszer, és a szövetség döntött, ki indulhat. Miután Peking, London, valamint Rio előtt is csak egy kvótát szereztünk, nem lehettem nyugodt, vajon én leszek-e a kiválasztott: 2012-ben az elnökség mellettem voksolt, de hivatalosan nagyon sokáig nem jelentették be, 2016-ban pedig még megversenyeztettek Soóky Gergővel. De ha már teherről beszélünk, talán nem túlzás, hogy közvetve a hazai súlyemelés életben tartása is a tét... A 2024-es párizsi olimpia innen nézve már-már „mission impossible” egy magyar emelőnek.

– Hat napja külön cikket áldoztunk a kvótaszerzését befolyásoló megannyi tényezőnek. Ön mit tart a legnagyobb kérdőjelnek a sokismeretlenes egyenletben?     
– Hogy mi lesz a rangsorban – az igazságtalan pontszámítás miatt – előttem álló százkilenc kilósokkal, akik az ólomsúlyban is harcba szálltak a kvótáért. Ha például mindkét kategóriában kivívják az indulás jogát, ki vagy mi határozza meg, hogy melyikben induljanak az olimpián?

– Ha nem lesz ott Tokióban, vigasztalni fogja, hogy Londonban és Rióban a világ elé állhatott?     
– Adhat vigaszt, de ettől még csalódott lennék.

–Még sohasem kérdeztem meg öntől, mondhatni, pályafutása utolsó szakaszára hagytam a népszerű kérdést: van kabalája?     
– Nincs, az sem számít, hogy bal vagy jobb lábbal lépek-e a dobogóra a gyakorlat előtt – aki erős, az erős... Egy szokásom azért van: utazás előtt mindig berakok a táskámba egy citromos jegesteát és csokit. Bármikor jól jöhet.