„Az anyaország a gyökér és mi, a határon túli, de határtalanul magyarok vagyunk a fa”

 

BAJUSZ Sándor
Zentai születésű korábbi válogatott kézilabdázó, magyar bajnok.
„Érdekes történet az enyém, hiszen a vajdasági Adán nőttem fel, Jugoszláviában lettem utánpótlás-válogatott kézilabdázó, majd katona, mielőtt több részre szakadt volna az ország. 1993-ban jöttem át Magyarországra, Szegeden váltam ismert játékossá, majd bemutatkozhattam a magyar válogatottban. Amikor a címeres mezt magamra húztam, azt éreztem, hogy végre elismerik a munkámat, az eredményeimet, megbecsülnek. Azóta is itt élek, Balatonalmádiban telepedtem le, mert ez a hazám.”

BARTALIS István
Csíkszeredai születésű válogatott jégkorongozó, a Hydro Fehérvár AV19 centere.
„Úgy hozta a sors, hogy szombaton lesz az esküvőm, így nekem minden szempontból életem egyik legmeghatározóbb napja lesz… Az egész családom ideutazik Budapestre Erdélyből: igazi székelyek, mindannyian azt mondták, őket sem a vírus, sem más nem állíthatja meg, itt lesznek, ha törik, ha szakad! Hál' istennek, úgy látom, az elmúlt években nagyon sokat javult az elfogadás az anyaországi és a határon túli magyarok között, nincs már az, mint a kilencvenes években, amikor én bölcsődébe meg óvodába jártam. Akkor még tényleg az volt, hogy Romániában büdös magyarok voltunk, Magyarországon meg büdös románok. Erről a szomorú időszakról a szüleim tudnának többet mesélni, például édesapám, Bartalis József, aki lehúzott egy évtizedet a Csíkszeredában, de egyetlenegyszer sem lettek bajnokok – mert nem lehettek… Ma már szerencsére a magyar válogatottban és a klubcsapatokban is elsimultak ezek az ellentétek, a pályán kívül legalábbis teljesen, a jégen olykor még előfordul, hogy egy-egy játékostársam úgy próbál meg kizökkenteni engem, vagy minket, határon túliakat, hogy odamond egy szaftos románozást. Ezt inkább nem is minősíteném, de ma már sokkal jobban kezelem, mint korábban – reméljük, hogy ezek idővel teljesen eltűnnek. Én nagyon büszke vagyok a székelységemre, hogy a magyar nép egy olyan erős alaptörzséből származom, amely a mai napig ilyen kitartóan és állhatatosan meg tudta őrizni a hagyományait és a kultúráját, egy borzasztóan nehéz környezetben is. Ma már mindannyian együtt dolgozunk és harcolunk a magyar érdekekért, minden téren, és ez így van jól!”

 

CSIZMADIA Csaba
A Marosszentgyörgyön felcseperedő sportember családja Erdélyben él, ő azonban fiatalon az anyaországba került, ahol elismert labdarúgóvá vált, 14-szer lépett pályára a válogatottban. Az edzői pályán is letette névjegyét, a 36 éves tréner legutóbb a Budafok vezetőedzője volt az NB I-ben.
„Álomszerű történet az enyém, mert abból a kis közösségből, ahonnan elindultam, nem volt egyszerű a magyar válogatottig eljutni. Marosszentgyörgy környékén magyarok éltek többségben, nem éreztem úgy, mintha egy másik országban élnék, ám voltak azért kellemetlen élményeim. Emlékszem, tizenhárom évesen a román korosztályos válogatón hetven kisgyerek előtt kellett betűznöm a nevem, ami nehezemre esett, és szégyelltem magam miatta. Ez volt az a pillanat, ami megerősítette bennem, hogy Magyarországon szeretnék érvényesülni, s megmutatni, hogy válogatott leszek. Az volt a célom, hogy bemutatkozzak a nemzeti csapatban, hatalmas büszkeség és öröm, hogy ez megtörtént. Az pedig, hogy az első hazai válogatott mérkőzésemen édesapám elsírta magát a Himnusz hallatán, elégtétel volt mindenért. Emellett a székely válogatott is fontos szerepet tölt be az életemben. Szerettem volna felvállalni, hogy erdélyi magyar vagyok, fontosnak tartottam, hogy kiálljak mellettük, ezért megkerestem őket. Korábban játékosként, most pedig elnökségi tagként segítem a csapatot, amelyet a szívügyemnek tekintek.”

DIÓSZEGI László
A Sepsi OSK elnöke.
„Nagyon sokat jelent számomra a magyar válogatott. Nem egyszer vagy kétszer, hanem több alkalommal is több ezer kilométert utaztam, hogy a nemzeti válogatott mérkőzésein részt vehessek. Voltam például Hollandiában is két találkozón, de 2016-ban, Franciaországban is három Európa-bajnoki mérkőzésen örülhettem együtt a magyar szurkolókkal a szép sikereknek. Csodálatos érzés volt együtt vonulni velük Marseille utcáin. A magyar zászló a nemzeti összetartozás, identitás szimbóluma. Úgy gondolom, hogy az anyaország a gyökér és mi, a határon túli, de határtalanul magyarok vagyunk a fa. Mi összetartozunk, hiszen ha a gyökér kiszárad, elvész a fa, és ez fordítva is igaz.”

 

ILYÉS Ferenc
Székelyudvarhelyi születésű, 229-szeres magyar válogatott, 4-szeres magyar bajnok kézilabdázó.
„Büszke vagyok, hogy magyar címeres mezben kétszer is képviselhettem a hazámat az olimpián. A magyar válogatottban szerepelni, Magyarországért küzdeni egyszerre felemelő és megtisztelő. Szülővárosomban, Székelyudvarhelyen a mai napig nagyon sokan gratulálnak és kérik, hogy meséljek nekik az élményeimről. Érzem a felelősségemet is ebben, hiszen nagyon sok külhoni, elsősorban székely fiatalnak éppen ez az álma, és nekik az én pályafutásom a példa. Csak biztatni tudom őket, és ha kell segítem is, mert székely-magyarként a magyar címert a szívünk fölött viselni és úgy pályára lépni, hatalmas büszkeség.”

KÖNYVES Norbert
A vajdasági Zentán született támadó 18 évesen igazolt az MTK Budapestbe, és azóta Magyarországon futballozik. A válogatottban 2020 októberében, bemutatkozása alkalmával győztes gólt lőtt Szerbia ellen, azóta további négy alkalommal játszott a magyar nemzeti csapatban. Jelenleg a ZTE FC-t erősíti.
„A határon túl nőttem fel, de az egész családomhoz hasonlóan én is mindig magyarnak tekintettem magam. Amikor fiatalon az MTK-hoz igazoltam, nagyon jó körülmények közé érkeztem, és örömmel látom, hogy azóta tovább fejlődött Magyarországon a futball. Felemelő érzés címeres mezben futballozni, a beválogatásom sportpályafutásom egyik legszebb pillanata, ahogy a mérkőzésekre és a gólomra is mindig szívesen emlékszem vissza.”

MÁTÉFI Eszter
Mezőbándi születésű korábbi 58-szoros válogatott, olimpiai-3., vb-2. kézilabdázó, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Békéscsaba női csapatának szakmai igazgatója.
„Erdélyben születtem és óriási megtiszteltetés, hogy magamra ölthettem a magyar címeres mezt. Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy ezt elérhettem, a sikerekről, a világbajnoki döntőről és az olimpiai részvételről, amelyeket a magyar nemzeti csapattal elértünk, csak a legszebb álmaimban álmodoztam. Arról nem beszélve, hogy az olimpián bronzérmet szereztünk – ezek életem legcsodálatosabb eredményei és élményei. Nemcsak a sportsikerekre gondolok, hanem a csapattársakra, az edzőkre, stábtagokra és a vezetőkre is, hiszen nagyon jó közösségben sok szuper emberrel ismerkedtem meg. Nagyon hálás vagyok amiért megadatott nekem, hogy a magyar címeres mezt viselhettem.”

MIKE Róbert
Temesvári születésű olimpiai 4., világbajnok és Európa-bajnok kenus.
„Miután ötévesen költöztünk át Magyarországra, úgy nőttem fel, hogy egyértelmű volt az, hogy a magyar színeket képviselhetem. Emlékszem, 2001-ben ifistaként mekkora szívfájdalom volt, hogy nem jutottam ki a korosztályos világbajnokságra Brazíliába. Nemcsak az utazás csábított, ez volt az első alkalom, hogy a magyar címeres felszerelés közelébe kerültem. Nagyon vágytam rá, hogy viselhessem, titokban fel is próbáltam a többiekét. Plusz motivációt jelentett, még többet akartam a sportba tenni, hogy én is felvehessem. A 2002-es ifi Eb-n adatott meg először – nagyon boldog voltam.”

MIKLÓS Edit
Csíkszeredai születésű olimpiai 7., világkupa-dobogós alpesi síző.
„Sokkal egyszerűbb lett volna az életem, hogy ha Csíkszeredában már magyar színekben tudtam volna kezdeni a pályafutásom. De az életben a dolgok okkal történnek, és végül is odakerültem, ahová száz évvel ezelőtt is tartoznunk kellett volna. Megtiszteltetés, hogy olimpián magyar színekben versenyezhettem. Mi, székelyek magyarnak valljuk magunkat, függetlenül attól, hogy a határ túloldalán élünk. Amikor magyar színekben versenyezhettem, úgy éreztem, itthon vagyok, megbecsülnek, szeretnek az emberek.”

NIKOLICS Nemanja
37-szeres magyar válogatott labdarúgó.
„Számomra a lehető legnagyobb megtiszteltetés, hogy a magyar válogatottban játszhatok. Hiába Szerbiában születtem, már majdnem többet éltem Magyarországon, mint ott. Természetesen a szerb gyökereimre is ugyanannyira büszke vagyok, de a legnagyobb dolog, amit pályafutásom során elérhettem, az az, hogy Magyarországot képviselhetem a labdarúgó- válogatott játékosaként.”

 

PRISKIN Tamás
A felvidéki Komáromban (Komarno) született a 30 éves csatár, s gyermekként, 15 évesen került Győrbe, az ETO-hoz. Szlovák–magyar kettős állampolgár, s 63-szor szerepelt a magyar válogatottban.
„Kisgyermek voltam, amikor már a magyar válogatottságról álmodoztam, pedig Felvidéken éltem. Nem csoda, hogy óriási élményt jelentett számomra, amikor meghívást kaptam a nemzeti csapatba, s még ennél is nagyobb élményt jelentett, amikor először magamra húzhattam a címeres mezt. Az már csak hab a tortán, hogy ott lehettem a magyar válogatottal a legutóbbi Európa-bajnokságon.”

SÁNDOR György
A kárpátaljai Ungváron született, hatévesen települt át edző édesapjával, édesanyjával és öccsével, Istvánnal Magyarországra. Pályafutása során kilenc alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Harminchét éves, jelenleg az U21-es magyar válogatott edzője.
„Kárpátaljai gyermekként nem is gondolhattam rá, hogy egyszer majd magyar válogatott legyek. Az anyagországba érkezésünk után labdarúgóként mindig a maximumra törekedtem, s most is, hogy az utánpótlás-válogatott mellett dolgozom. Nyilván ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetem, hogy bekerültem a válogatottba, s az egyik legnagyobb élményem az, hogy – ha csak csereként is – játszhattam a svédek ellen kettő-egyre megnyert Eb-selejtezőn.”

SUNAJKO Stefan
Zombori születésű válogatott kézilabdázó, magyar bajnok, a Tatabánya balszélsője.
„A vajdasági Bezdáról származom, édesapám szerb, anyukám magyar. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy Magyarországot képviselhettem az egyiptomi világbajnokságon, sokat vártam arra, hogy magamra húzhassam a címeres mezt, élőben hallgathassam a Himnuszt, hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, amikor ez végre teljesült. A szegedi szurkolóktól a Pista becenevet kaptam, azóta Tatabányán is mindenki így hív. Régóta itt élek, ez ugyanannyira a hazám, mint ahol felnőttem. Nem akarok elszakadni ettől az országtól a jövőben sem.”

SZABÓ Szebasztián
Zentán felnőtt, Újvidéken felnőtté váló, Európa-bajnok úszó.
„A legnagyobb büszkeséget akkor éreztem, amikor most a budapesti Eb-n nekem szólt a Himnusz. Összességében is büszke vagyok rá, hogy magyarként Magyarországot képviselhetem a világversenyeken, és a vajdaságiak is örülnek a sikereimnek. Zentán egyébként a lakosság 85 százaléka magyar, de gyerekként nem foglalkoztunk vele, hogy ki szerb, ki horvát, együtt éltünk, együtt tanultunk. Ma már nem kerül szóba gyakran a múlt, de a tavalyi századik évfordulón édesapám felidézte, mit meséltek neki a nagyszülei Trianonról.”

SZONDY ZOLTÁN
A román másodosztályban szereplő FK Csíkszereda elnöke.
„Ellentétben a Székelyföldön felnőtt emberekkel, én a gyerekkoromat a Bánságban töltöttem, 1972 óta rendszeresen néztem a televízióban a magyar válogatott mérkőzéseit. Kevés okunk volt az örömre akkoriban, a Kádár-rendszerben mi, magyarok másra nagyon nem is lehettünk büszkék, ezért is fontos számomra a magyar válogatott. Azóta próbálok részt venni a válogatott mérkőzésein, még akkor is ott voltam, amikor gyenge volt a magyar futball, például a kilencvenes években, az Izland elleni hazai vesztes meccsen. Ez gyermekként rögződött szokásom.”

SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra
A szlovákiai Komáromban született 69-szeres magyar válogatott kézilabdázó.
„Érdekes volt a helyzet, mert az első mérkőzésem a magyar junior-válogatottban éppen Szlovákia ellen volt. Nagyon izgatott voltam, amikor magamra húztam a magyar mezt a 2009-es, hazai junior-Európa-bajnokságon és a szlovákokkal szemben, szóval volt csavar a történetben. Vártam a bemutatkozást, mert két évet ki kellett hagynom előtte, hiszen korábban játszottam a szlovák nemzeti együttesben is és már tűkön ültem, hogy magamra ölthessem a magyar mezt és elénekelhessem a magyar himnuszt. Az pedig végképp megtiszteltetés volt, hogy a magyar felnőttválogatottban is pályára léphettem, akkora öröm, hogy azt el sem lehet mondani.”

 

ZSEMBERI JÁNOS
A szerb élvonalban szereplő Topolyai SC elnöke.
„Számomra a magyar válogatott egy olyan közösséget jelent, melynek történelme és karaktere van. A nemzeti színeket és a zászlót látván engem mindig áthat egy melegség, egy olyan érzés, amiért úgy érzem, bármikor érdemes mindent megtenni.”

Az összeállítást készítette: Babják Bence, Bodnár Zalán, Boros Miklós, Borsos László, Kohán Gergely, Lipiczky Ágnes, Nagy Péter, Nagy Zsolt, Papp Bálint, Pircs Anikó, Tőke János, Vajda György, Vincze Szabolcs, Zsoldos Barna