Sportlövészet: Sidi Pétert két évre eltiltották

P. A.P. A.
Vágólapra másolva!
2021.06.21. 14:11
null
Az elnökség Sidi Péter egyéves eltiltását két évre módosította (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Sportlövőszövetség (MSSZ) elnöksége hétfőn, másodfokon két évre eltiltotta Sidi Pétert, amiért a márciusi indiai világkupán jogosulatlanul bement a később pozitív doppingmintát szolgáltató Péni István szobájába.

 

Súlyosabb büntetést kapott másodfokon Sidi Péter, a komáromi világ- és Európa-bajnok puskást a Magyar Sportlövők Szövetségének (MSSZ) elnöksége két évre tiltotta el, amiért a márciusi indiai világkupa-viadalon a versenytársa tudta és engedélye nélkül bement Péni István szállodai szobájába. Az UTE Európa-bajnokának az újdelhi viadalon pozitív lett a doppingtesztje, de miután bizonyítani tudta, hogy szabotázst követtek el ellene, felmentették a doppingvád alól.

A hétfői sajtótájékoztatón Nagy György, az MSSZ elnöke elmondta: az ő javaslatára módosította az elnökség az elsőfokú határozatot. A szervezet fegyelmi bizottsága korábban egy évre tiltotta el Sidit a versenyzés mellett az edzésektől és mindennemű sporttevékenységtől, aki fellebbezett a döntés ellen, így az ügyet másodfokon az elnökség tárgyalta.

Szeretném hangsúlyozni, hogy Sidi Péter a büntetését azért kapta, mert bizonyíthatóan jogosulatlanul bement Péni István szobájába – mondta Nagy György elnök, aki a sajtótájékoztatón bemutatta azt a videofelvételt, amelyen látható, hogy a 42 éves sportoló belép a csapattársa szobájába, és ott 45 percig tartózkodik. A behatolás tényét Sidi sem tagadta, állítása szerint Péni kért tőle találkozót, amelynek helyszínéül a hotelszobát ajánlotta, s amelyhez kártyakulcsot is adott neki, ám hiába várt Pénire, csapattársa nem jelent meg. – Noha számomra világos, hogy Péter nem a telefonjával játszott a a szobában, a magunk részéről a rendőrségi eljárás befejeződéséig lezártuk az ügyet, de nem kizárt, hogy azt követően újra vissza kell térni rá.”

Egyébiránt azt követően, hogy az elsőfokú határozat megszületett, a komáromi puskás Romániában versenyzett.

Nem nézem jó szemmel, de nem tudok arra hatással lenni, ha a román egyesületében román engedélyével versenyez. Ugyanakkor ebben a témában figyelmeztető levelet küldünk neki, amelyben felhívjuk a figyelmét, hogy ehhez engedélyt kell kérnie tőlünk, márpedig ez nem történt meg. Miként arra is szeretnénk emlékeztetni, hogy ilyen esetekben nem magyar színekben kellene versenyeznie”– mondta a Nemzeti Sport kérdésére Nagy György.

Sidi és ügyvédje úgy nyilatkozott: bíróságon támadják meg a jogerős döntést, amellyel szerintük a szövetség azt szeretné elérni, hogy a tokiói után a párizsi játékokon se indulhasson.

Legfrissebb hírek

Légfegyveres ob: Rédecsi Máté és Fábián Sára Ráhel a magyar bajnok légpisztolyban

Egyéb egyéni
12 órája

Pekler Zalánnak aludnia kellett volna, de nem tudta otthagyni Szoboszlaiék meccsét

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:16

Pekler Zalán: A verseny végére tényleg minden összeállt

Egyéb egyéni
2025.03.14. 09:18

Sportlövészet: Pekler Zalán Európa-bajnok, Péni István ezüstérmes

Egyéb egyéni
2025.03.12. 12:52

Biztos az arany! Magyar házidöntő a férfi puska szólóban az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.03.12. 10:48

Stílust váltott a mémkirály pisztolyos

Egyéb egyéni
2025.03.12. 09:44

Bronzéremért lőhet a férfi puskás csapat a légfegyveres Eb-n

Egyéb egyéni
2025.03.11. 11:31

Sportlövő Eb: Dénes Eszter ötödik, a csapat ezüstérmes légpuskában

Egyéb egyéni
2025.03.10. 17:50
Ezek is érdekelhetik