Négyesfogat-hajtó Eb: magyar versenyzők díjhajtásával kezdődött a verseny

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 11:39
null
Magyar versenyzők díjhajtásával kezdődött a budapesti négyesfogat-hajtó Eb (Fotó: hippoevent.at/Szűcs-Vida István)
Három hazai versenyző díjhajtásával kezdetét vette a Kincsem parkban a vasárnapig tartó négyesfogat-hajtó Európa-bajnokság.

 

Elsőként, 10 órakor, a napsütéses, kora őszi időben Vida József hajtott a díjhajtó négyszögbe. A fogatban lévő lovak idomítottságáról, hajlékonyságáról, a négy ló együttes munkájáról és a jármódok szabályosságáról számot adó első számban a zsűri 68.82 hibapontra értékelte az első tízperces programot. Az utána következő Szakács Róbert és Papp János egyaránt megelőzte honfitársát.

A szerdai sorsolás alapján a kontinensviadal első versenynapján még további négy magyar kezdi meg a szereplését: ifj. Galbács Ferenc, a csapattag ifj. Dobrovitz József, továbbá Galbács Ferenc és Váczi István. A másik két, csapatversenyben is érdekelt magyar hajtó, a 2004-ben vb-aranyérmes Dobrovitz József és a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán pénteken mutatja be díjhajtását.

A 12., jubileumi Eb – az elsőt éppen 50 éve ugyancsak Budapesten rendezték – állatorvosi vizsgálatán a 215 résztvevő lóból egy külföldit zárt ki a zsűri.

Az Eb-n csütörtökön és pénteken a díjhajtást rendezik, szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a verseny. A program mindennap 10 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

A buli az idén is a Kincsem Parkban kezdődik!

Egyéb egyéni
2024.12.31. 07:27

A favorit Géza nyerte meg a 102. Galopp Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2024.07.07. 19:31

Derby hétvége a Kincsem Parkban: lóverseny és számos program!

Egyéb egyéni
2024.07.05. 16:20

Együttműködési megállapodást írt alá az Állatorvostudományi Egyetem és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

Egyéb egyéni
2024.06.27. 18:35

Lovassport: Frankie Dettori meghódította a Kincsem Parkot is

Egyéb egyéni
2023.09.03. 11:16

Négyesfogathajtó Eb: kettős holland elsőség

Egyéb egyéni
2023.08.27. 17:51

Négyesfogathajtó Eb: holland vezetés, javítottak a magyarok maratonhajtásban

Egyéb egyéni
2023.08.26. 18:46

Négyesfogathajtó Eb: német vezetés, Dobrovitz 20. díjhajtásban

Egyéb egyéni
2023.08.25. 18:00
Ezek is érdekelhetik