Rg-vb: a magyar együttes kéziszercsapat 14. helyen zárt

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.29. 17:01
null
Az oroszok zártak az élen (Fotó: AFP)
A magyar együttes kéziszercsapat a 14. helyen végzett az összetett versenyben a Kitakjusuban zajló ritmikusgimnasztika-világbajnokság pénteki versenynapján – írja az MTI.

 

A magyarok a mezőny legfiatalabb csapatával négy ellenfelüket előzték meg összetettben, öt labdával szintén a 14., három karikával és két pár buzogánnyal pedig a 15. helyen zártak. A szerenkénti döntőkbe az első nyolc helyezett jutott.

Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség technikai bizottságának elnöke elmondta, a csapattagoknak ez volt az első felnőtt világbajnokságuk, és volt, akit blokkolt ez a helyzet, ezért elmaradt attól a teljesítménytől, amit az edzésen tud.

„Nehézséget okozott a szőnyegen, hogy volt, aki mindent bele akart adni, és nem izgult, de volt, aki csak meg akarta oldani a feladatot, és túl akart lenni rajta, azt pedig elfelejtette, hogy ebben a sportágban el kell varázsolni a bírókat. Ez egyfajta motivációs feszültséget hozott a csapaton belül” – magyarázta az MRGSZ sajtóközleményében.

Lauber Zsófia, a válogatott vezetője elismerte, hogy mindkét gyakorlatban hibáztak a magyarok, a karika-buzogány bemutatóban többet is.

„Sok munka van bennük, de mentálisan még nem tudtak megbirkózni azzal, hogy ez volt életük első felnőtt világbajnoksága. Ennek ellenére azt kell mondjam, helyt álltak, hiszen legutóbb tíz éve volt 14. a magyar együttes kéziszercsapat világbajnokságon” – tette hozzá.

Az összetett verseny aranyérmét az oroszok szerezték meg az olaszok és a fehéroroszok előtt.

RITMIKUS GIMNASZTIKA VILÁGBAJNOKSÁG, KITAKJUSU
Együttes kéziszercsapat, összetett

1. Orosz Tornaszövetség (Anasztaszija Bliznyuk, Polina Orlova, Angelina Skatova, Alisza Tyiscsenko, Marija Tolkacseva) 88.350 pont
2. Olaszország 86.000
3. Fehéroroszország 85.400
...14. Magyarország (Farkas Júlia, Fekete Anita, Fodor Nadin, Mészáros Mandula Virág, Somhegyi Réka, Urbán-Szabó Mónika) 66.400

A VILÁGBAJNOKSÁG TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat

7.30 és 10.00: egyéni összetett döntő (Pigniczki Fanni)
Vasárnap
11.20: együttes kéziszercsapat, döntő: 5 labda 10.30, 3 karika és 2 pár buzogány

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24
Ezek is érdekelhetik