Sportlövészet: lassan összeér a sok díj Hammerlék polcain

Még csak 19 éves, de az eddig elért kiváló eredményeit hosszasan lehetne sorolni. Legutóbb Peru fővárosában, Limában szerzett junior-világbajnoki címet a puskások 50 méteres fekvő versenyszámban, és Kiss Viktorral, valamint Török Ferenccel csapatban is győzött. Az UTE sportlövő ígéretével, Hammerl Somával beszélgettünk, akivel kapcsolatban mindig meg kell említeni: az 1964-es tokiói olimpia bajnokának, a Nemzet Sportolójának, dr. Hammerl Lászlónak és a világ- és Európa-bajnok Joó Évának a fia.

–  Édesapja is fekvőben lett olimpiai bajnok. Ez a versenyszám a Hammerlek specialitása?     
– Bevallom, az összes közül én is ezt szeretem a legjobban. Úgyhogy nevezhetjük akár családi hagyománynak is a sikert, amiért persze keményen meg kellett dolgozni. Hosszas felkészülés előzte meg a vébét. Miután véget értek az országos bajnokságok, az edzőmmel, Kissné Oroszi Edittel már csak a Perura koncentráltunk. Hatalmas élmény volt a világbajnokság, és az elért eredmények miatt természetesen nemcsak magamra, hanem a csapattársaimra is büszke vagyok.

–  Amikor már ott van a nyolcas döntőben, apróságokon múlik, hogy kinek a nyakába akasztják az aranyat. Mégis miken?     
– A miénk egyéni sportág, és mindenki máshogyan van összerakva. A versenyzők különböző módon keresik, hogy mi tudja őket előre hajtani. Én leginkább a külvilágot próbálom kizárni. Édesapám mindig azt mondja, hogy csak magam ellen versenyzek, csak magamat kell legyőznöm. Próbálok erre törekedni, és nem foglalkozni azzal, hogy mellettem kik, hogyan állnak.

–   Így van ez a csapatversenyben is?     
– Igen, de ott azért plusz motiváció, hogy a társakért is küzdhetek.

–   Csak egy a sok kiváló eredmény közül: májusban korosztályos összetett világcsúccsal nyert junior Eb-t Eszéken. Minden összejött az idén?     
– Nem panaszkodom, de légpuskában kicsit elmaradtam az általam vártaktól. Igaz, arra legutóbb sem készültem annyit. Limában egyéniben, csapatban és Mészáros Eszterrel mixben is kevéssel maradtam le a döntőről. De összességében nem sok hiányérzetem van.

– A jövő évtől kezdve már pontos születési dátumhoz kötik a korosztályos versenyeken az indulás jogát, így még nem lép egyből a felnőttek közé. Decemberiként gyakorlatilag nyert egy plusz juniorévet. Jól fog jönni?     
– Bár szívesen kipróbálnám magamat csak a felnőttkorosztályban, ez az egy év még nagyszerű lehetőség, hogy jobban felkészüljek arra az időszakra. Fel kell nőni a feladathoz, mert nagyon erős a mezőny. Úgy érzem, a legjobbaktól egyelőre a tapasztalat választ el. Ha a világversenyeken kellő döntős rutint szerzek, akkor én is odaérhetek az élmezőnybe. Jövőre a világbajnokságon már szeretnék ott lenni, és ott jó eredménnyel zárni. Ami pedig a távolabbi jövőt illeti: a 2024-es párizsi olimpiát reális célként látom. Szerencsés vagyok, mert az álmaim eléréséhez rengeteg támogatást kapok.

– Mindenhonnan?     
– Régebben anyukám volt az edzőm. Az ő keze alatt tanultam meg az alapokat és kezdetben a finomságokat. Ha kérem, vele a mai napig átbeszéljük az edzéseket, a versenyeket, és apukámtól is érkeznek a jó tanácsok. Mindenben számíthatok rájuk, ahogyan a klubomra, az UTE-re is.

– Minden jel arra utal, hogy tovább gyarapszik a család érmeinek száma. Van még otthon hely az ereklyéknek?     
– Apának egy kis polcon őrizzük az olimpiai és egyéb érmeit. Anyának sok polca van, trófeáinak sokasága sorakozik a nappaliban. Az enyémek a szobámban kaptak helyet. Remélem, egyszer eljön a nap, amikor a gyűjtemények darabjai összeérnek.