Beton kell a jéghez

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 14:16
null
A Budapesti Korcsolyázó Egylet vezetői elhatározták, hogy a teljes tómedert feltöltik – az állatkert és a híd közötti résszel 1908 júliusára végeztek
A városligeti jégpálya az enyhe tél miatt lenullázott 1901–1902-es szezon nyomán kapott először betonaljzatot. Előbb csak a tó egy része, később az egész meder fel lett töltve.

 

Az 1869 decemberében alakult Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) vezető testületének első feladatként jégpályáról kellett gondoskodnia, így esett a választás a Városligeti-tóra. Hosszas utánajárást követően sikerült kisajtolni a fővárostól az engedélyt, hogy a tó egy kis részét díjtalanul használhassa a klub, és még decemberben saját erőforrásból felépítette az első „csarnokot”, amely valójában egy kétszobás faházikó volt. Már csak az időjárás „bólintására” kellett várni, végül 1870. január 20-án jött el az első csúszás ideje.

Az első szezonban 17, a másodikban 44, a harmadikban 68 napon nyithatott ki a jégpálya, a negyedik évadban azonban becsukta a kaput az enyhe tél, egyetlen napot sem engedélyezett a korcsolyázni vágyóknak. Ezt követően 28 idény futott le (köztük négy olyan akadt, amelyben húsz napnál kevesebbszer lehetett jégre menni), hogy aztán 1901–1902-ben ismét a legszelídebb arcát mutassa a leghidegebb évszak.

Érdekesség, hogy két évvel korábban, 1900 januárjában értekezett a korcsolyasportról a Herkules, a cikk szerzője többek között a jégkészítés problémáját ecsetelte:  „Első kelléke a jégpályakészítésnek, hogy a talaj a lehető legvízszintesebb és legsűrűbb legyen, erre nézve pedig legjobb, ha a tért beton- vagy aszfaltréteg­gel vonjuk be, de ennek költségeit nálunk még kevés egylet bírja meg. Ezért a legajánlatosabb az agyagréteget erősen ledöngöltetni, vagy hengereztetni. Még jobb lesz a pálya, ha az agyagréteget még ki is téglázhatjuk.”

A BKE vezetőit már régóta aggasztotta, hogy a fagyok későn állnak be, a szigorúbb teleket gyakran követik enyhébbek, és már az 1880-as évek közepén a megoldáson gondolkodtak. Felvetődött, hogy leapasztják a tó vizét (akkoriban a két métert is meghaladta!), vagy feltöltik a medret – a hatás mindkét esetben ugyanaz: alacsonyabb vízállásnál gyorsabb a jégképződés. Az egyeztetések során kiderült, közegészségügyi okok miatt a lecsapolást nem engedné a főváros, a tófenék jégpálya céljára használt részének feltöltése, vízhatlan fallal történő körülzárása pedig drágasága miatt nem volt keresztülvihető. Miután kiváló adottságai miatt a Városligeti-tavat nem akarta elhagyni a klub, mentőötletként vetődött fel egy kisegítőpálya létesítése, amelyhez persze terület kellett, mégpedig a közelben. A lobbizás újra célhoz vezetett, a főváros jó 10 ezer négyzetmétert bocsátott a BKE rendelkezésére a Stefánia úttól jobbra, és a mesterséges pálya (alapja a Herkules-cikkben emlegetett döngölt agyagréteg volt) a favázas csarnokkal 1887 októberére el is készült. Az 1901–1902-es szezont azonban ez sem tudta megmenteni.

„Az elmúlt éjszakákon, hogy a fagypontra szállott le a hőmérő, a városligeti Stefánia-uti jégpályán 3 cm vastag jégkéreg kép­ződött és van remény, hogy deczember első napjaiban korcsolyázni lehet majd” – írta az 1901. november 28-i Magyarország. Az 1902. január 4-i számban már elhagyatott városligeti jégpályáról cikkezett a lap, de még reménykedett a szerző, például abba kapaszkodva, hogy 1884–1885-ben is csak január 21-én kezdődhetett el a korcsolyázás. „Enyhe időjárás uralkodik csaknem egész Közép-Európában és így most, midőn főszezonnak kellene lenni, csaknem mindenütt szünetel a korcsolyázás. Nálunk, hol jégképződés egyáltalán nem volt, persze meg sem kezdődött” – konstatálta január 12-én a Sport-Világ, amely két hét múltán arról tájékoztatott, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a január 28–29-re kiírt gyors- és műkorcsolya-bajnokságot bizonytalan időre elhalasztották, valamint a február 2-re kiírt nemzetközi viadalt egy héttel későbbre tették. Aztán már nem volt hová tenni őket, így 1902-ben nem avattak magyar bajnokot a két korcsolyaműfajban.

Olyannyira nagy hiányérzet maradt a hoppon maradt egyesületi tagokban, hogy kérvényezték tagdíjuk, szekrénybérleti és korcsolyaletétdíjuk visszafizetését. A választmány március 21-i ülésén foglalkozott az üggyel és arra jutott, hogy az alapszabályra szerint nem követelhetők és nem fizethetők vissza a tagdíjak, a szekrénybérleti és korcsolya­letétdíjakat illetőleg pedig méltányosságból úgy határozott, hogy ha az ilyen jeggyel rendelkezők 1902. október 31-ig jelentkeznek, az 1901–1902-re érvényes jegyeket az 1902–1903-as idényre érvényes hasonszőrű jegyekre cserélik.

Zsigmondy Géza készítette rendezési tervet
Zsigmondy Géza készítette rendezési tervet

Az elmaradt korcsolyaévad ismét gondolkodóba ejtette a BKE vezetőit, akik azért is dolgozták fel nehezen a csapást, mert a budapestinél is kedvezőtlenebb időjárás ellenére Bécsben 20-30 napon át korcsolyáztak. Nem véletlenül: ott a pályák többsége betonfenékkel épült, amelyen „öntözéssel még a legkisebb fagy mellett is néhány óra alatt könnyen megterem a jég”. Vagyis újra terítékre került a mederfeltöltés kérdése.

Kézenfekvőnek tűnt a mesterséges pálya kibetonozása, ám érdekellentétek miatt ez nem valósulhatott meg. Egy belügyminiszteri leirat felhívta rá a főváros figyelmét, hogy „a városligeti mesterséges korcsolyapálya területe, melyet a tanulóifjúság játszótérül használ, tavasszal a rajta megálló víz, az ott képződő sár és nyirkosság miatt, nyáron és ősszel pedig a felverődő nagy por miatt az ifjúság egészségére komoly ártalmat képezhet”, egyúttal felkérte az illetékes fővárosi hatóságot, hogy szüntesse meg a problémát. Ez csak úgy volt lehetséges, ha a tömött, vízhatlan agyagréteget lejtősre alakítják, hogy akadálytalanul lefolyhasson a víz – ami viszont nem felelt volna meg a jégkészítés követelményeinek, merthogy ahhoz vízszintes talaj szükségeltetik.

A betonpályákat és elkészítési módjukat Bécsben huzamosabb ideig tanulmányozó BKE-igazgató, Zsigmondy Géza 1902 tavaszán benyújtotta klubja javaslatát, amelynek alapja a következő volt: „A jelenlegi mesterséges jégpálya területének bajai gyökeresen csak úgy orvosolhatók, ha a székesfőváros a terület feletti szabad rendelkezési jogát visszanyeri, ennélfogva legczélszerűbb volna a városligeti tó medrének egy részét feltölteni és betonoztatni, vagyis a tó medrében készíteni egy mesterséges jégpályát, mely a Stefánia-uti kis jégpályát helyettesítené. A feltöltendő és betonozandó terület czéljára a tónak azt a részét kívánja az egylet, mely az Andrássy-ut meghosszabbításában fekvő híd és a korcsolyacsarnok közepe közt terül el.”

Nem volt egyszerű menet, mert a középítési bizottság előbb határozottan ellenezte és visszadobta a tervet, de végül sikerült eloszlatni az aggodalmakat, például ami a háborítatlan csónakázást illeti. A fővárosi regattaegylet nyilatkozatát is csatolták, amely szerint a csónakot „az evező lapátnak a puha talajba való bemélyesztésével megállítani veszélyes, mert a csónakot a felbillenésnek teszi ki. A csónakot sokkal czélszerűbben lehet a lapátnak a betonon való végigcsúsztatása folytán előálló súrlódás által megállítani.”

A betonozási munkát 1902 szep­temberében kezdték és október végére meg is lettek vele, így megszületett a 8000 négyzetméteres mesterséges pálya (a természetes pálya 26 000 négyzetmétert tett ki). Két év múlva már az egész tómeder kibetonozásának gondolatával játszottak el, az elképzelés 1907-ben meg is született, október 31-én elfogadta a BKE választmánya, alig egy hónap múltán a főváros is rábólintott. A munkálatok 1908 tavaszán indultak el, a híd és az állatkert közötti résszel július közepére, a Vajdahunyad vár előtti mederrel október végére készültek el.

A tó rendezési tervét Zsigmondy igazgató készítette, ő volt a nagyszabású munka indítványozója, vezetője – és lelke.

ÍNSÉGES SZEZONOK A VÁROSLIGETBEN

A Budapesti Korcsolyázó Egylet az 1926–1927-es évadban várta először – a Városligeti-tó egy részén – műjégpályával a közönséget, így ebben és az 1927–1928-as szezonban 111, illetve 117 korcsolyanapot jegyezhettek fel a klub történelemkönyvében. Ám – cáfolva a régi telek szigorúságát – előtte tizenkét olyan idény is volt, amelyben húsznál kevesebb napon csatolhattak korcsolyát a siklani vágyók, sőt két alkalommal (1872–1873, 1901–1902) teljesen kihasználatlanok maradtak a korcsolyacipők. Kivételezettek voltak, akik 1921. január 29-én csúsztak a Városligetben, ugyanis se előtte, se utána nem tette lehetővé az időjárás.

Szezon Első korcsolyanap Utolsó korcsolyanap Korcsolyanapok száma
1869–1870 1870. febr. 26. 1870. febr. 26. 17
1872–1873
1876–1877 1876. dec. 30. 1877. febr. 1. 6
1881–1882 1882. febr. 2. 1882. febr. 15. 14
1884–1885 1885. jan. 21. 1885. febr. 3. 14
1898–1899 1898. dec. 23. 1899. febr. 28. 17
1901–1902
1909–1910 1909. nov. 26. 1910. jan. 29. 18
1915–1916 1915. nov. 28. 1916. febr. 24. 12
1918–1919 1919. febr. 8. 1919. febr. 16. 9
1919–1920 1919. dec. 20. 1920. febr. 10. 14
1920–1921 1920. jan. 29. 1920. jan. 29. 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik