Az 1869 decemberében alakult Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) vezető testületének első feladatként jégpályáról kellett gondoskodnia, így esett a választás a Városligeti-tóra. Hosszas utánajárást követően sikerült kisajtolni a fővárostól az engedélyt, hogy a tó egy kis részét díjtalanul használhassa a klub, és még decemberben saját erőforrásból felépítette az első „csarnokot”, amely valójában egy kétszobás faházikó volt. Már csak az időjárás „bólintására” kellett várni, végül 1870. január 20-án jött el az első csúszás ideje.
Az első szezonban 17, a másodikban 44, a harmadikban 68 napon nyithatott ki a jégpálya, a negyedik évadban azonban becsukta a kaput az enyhe tél, egyetlen napot sem engedélyezett a korcsolyázni vágyóknak. Ezt követően 28 idény futott le (köztük négy olyan akadt, amelyben húsz napnál kevesebbszer lehetett jégre menni), hogy aztán 1901–1902-ben ismét a legszelídebb arcát mutassa a leghidegebb évszak.
Érdekesség, hogy két évvel korábban, 1900 januárjában értekezett a korcsolyasportról a Herkules, a cikk szerzője többek között a jégkészítés problémáját ecsetelte: „Első kelléke a jégpályakészítésnek, hogy a talaj a lehető legvízszintesebb és legsűrűbb legyen, erre nézve pedig legjobb, ha a tért beton- vagy aszfaltréteggel vonjuk be, de ennek költségeit nálunk még kevés egylet bírja meg. Ezért a legajánlatosabb az agyagréteget erősen ledöngöltetni, vagy hengereztetni. Még jobb lesz a pálya, ha az agyagréteget még ki is téglázhatjuk.”
A BKE vezetőit már régóta aggasztotta, hogy a fagyok későn állnak be, a szigorúbb teleket gyakran követik enyhébbek, és már az 1880-as évek közepén a megoldáson gondolkodtak. Felvetődött, hogy leapasztják a tó vizét (akkoriban a két métert is meghaladta!), vagy feltöltik a medret – a hatás mindkét esetben ugyanaz: alacsonyabb vízállásnál gyorsabb a jégképződés. Az egyeztetések során kiderült, közegészségügyi okok miatt a lecsapolást nem engedné a főváros, a tófenék jégpálya céljára használt részének feltöltése, vízhatlan fallal történő körülzárása pedig drágasága miatt nem volt keresztülvihető. Miután kiváló adottságai miatt a Városligeti-tavat nem akarta elhagyni a klub, mentőötletként vetődött fel egy kisegítőpálya létesítése, amelyhez persze terület kellett, mégpedig a közelben. A lobbizás újra célhoz vezetett, a főváros jó 10 ezer négyzetmétert bocsátott a BKE rendelkezésére a Stefánia úttól jobbra, és a mesterséges pálya (alapja a Herkules-cikkben emlegetett döngölt agyagréteg volt) a favázas csarnokkal 1887 októberére el is készült. Az 1901–1902-es szezont azonban ez sem tudta megmenteni.
„Az elmúlt éjszakákon, hogy a fagypontra szállott le a hőmérő, a városligeti Stefánia-uti jégpályán 3 cm vastag jégkéreg képződött és van remény, hogy deczember első napjaiban korcsolyázni lehet majd” – írta az 1901. november 28-i Magyarország. Az 1902. január 4-i számban már elhagyatott városligeti jégpályáról cikkezett a lap, de még reménykedett a szerző, például abba kapaszkodva, hogy 1884–1885-ben is csak január 21-én kezdődhetett el a korcsolyázás. „Enyhe időjárás uralkodik csaknem egész Közép-Európában és így most, midőn főszezonnak kellene lenni, csaknem mindenütt szünetel a korcsolyázás. Nálunk, hol jégképződés egyáltalán nem volt, persze meg sem kezdődött” – konstatálta január 12-én a Sport-Világ, amely két hét múltán arról tájékoztatott, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a január 28–29-re kiírt gyors- és műkorcsolya-bajnokságot bizonytalan időre elhalasztották, valamint a február 2-re kiírt nemzetközi viadalt egy héttel későbbre tették. Aztán már nem volt hová tenni őket, így 1902-ben nem avattak magyar bajnokot a két korcsolyaműfajban.
Olyannyira nagy hiányérzet maradt a hoppon maradt egyesületi tagokban, hogy kérvényezték tagdíjuk, szekrénybérleti és korcsolyaletétdíjuk visszafizetését. A választmány március 21-i ülésén foglalkozott az üggyel és arra jutott, hogy az alapszabályra szerint nem követelhetők és nem fizethetők vissza a tagdíjak, a szekrénybérleti és korcsolyaletétdíjakat illetőleg pedig méltányosságból úgy határozott, hogy ha az ilyen jeggyel rendelkezők 1902. október 31-ig jelentkeznek, az 1901–1902-re érvényes jegyeket az 1902–1903-as idényre érvényes hasonszőrű jegyekre cserélik.
Az elmaradt korcsolyaévad ismét gondolkodóba ejtette a BKE vezetőit, akik azért is dolgozták fel nehezen a csapást, mert a budapestinél is kedvezőtlenebb időjárás ellenére Bécsben 20-30 napon át korcsolyáztak. Nem véletlenül: ott a pályák többsége betonfenékkel épült, amelyen „öntözéssel még a legkisebb fagy mellett is néhány óra alatt könnyen megterem a jég”. Vagyis újra terítékre került a mederfeltöltés kérdése.
Kézenfekvőnek tűnt a mesterséges pálya kibetonozása, ám érdekellentétek miatt ez nem valósulhatott meg. Egy belügyminiszteri leirat felhívta rá a főváros figyelmét, hogy „a városligeti mesterséges korcsolyapálya területe, melyet a tanulóifjúság játszótérül használ, tavasszal a rajta megálló víz, az ott képződő sár és nyirkosság miatt, nyáron és ősszel pedig a felverődő nagy por miatt az ifjúság egészségére komoly ártalmat képezhet”, egyúttal felkérte az illetékes fővárosi hatóságot, hogy szüntesse meg a problémát. Ez csak úgy volt lehetséges, ha a tömött, vízhatlan agyagréteget lejtősre alakítják, hogy akadálytalanul lefolyhasson a víz – ami viszont nem felelt volna meg a jégkészítés követelményeinek, merthogy ahhoz vízszintes talaj szükségeltetik.
A betonpályákat és elkészítési módjukat Bécsben huzamosabb ideig tanulmányozó BKE-igazgató, Zsigmondy Géza 1902 tavaszán benyújtotta klubja javaslatát, amelynek alapja a következő volt: „A jelenlegi mesterséges jégpálya területének bajai gyökeresen csak úgy orvosolhatók, ha a székesfőváros a terület feletti szabad rendelkezési jogát visszanyeri, ennélfogva legczélszerűbb volna a városligeti tó medrének egy részét feltölteni és betonoztatni, vagyis a tó medrében készíteni egy mesterséges jégpályát, mely a Stefánia-uti kis jégpályát helyettesítené. A feltöltendő és betonozandó terület czéljára a tónak azt a részét kívánja az egylet, mely az Andrássy-ut meghosszabbításában fekvő híd és a korcsolyacsarnok közepe közt terül el.”
Nem volt egyszerű menet, mert a középítési bizottság előbb határozottan ellenezte és visszadobta a tervet, de végül sikerült eloszlatni az aggodalmakat, például ami a háborítatlan csónakázást illeti. A fővárosi regattaegylet nyilatkozatát is csatolták, amely szerint a csónakot „az evező lapátnak a puha talajba való bemélyesztésével megállítani veszélyes, mert a csónakot a felbillenésnek teszi ki. A csónakot sokkal czélszerűbben lehet a lapátnak a betonon való végigcsúsztatása folytán előálló súrlódás által megállítani.”
A betonozási munkát 1902 szeptemberében kezdték és október végére meg is lettek vele, így megszületett a 8000 négyzetméteres mesterséges pálya (a természetes pálya 26 000 négyzetmétert tett ki). Két év múlva már az egész tómeder kibetonozásának gondolatával játszottak el, az elképzelés 1907-ben meg is született, október 31-én elfogadta a BKE választmánya, alig egy hónap múltán a főváros is rábólintott. A munkálatok 1908 tavaszán indultak el, a híd és az állatkert közötti résszel július közepére, a Vajdahunyad vár előtti mederrel október végére készültek el.
A tó rendezési tervét Zsigmondy igazgató készítette, ő volt a nagyszabású munka indítványozója, vezetője – és lelke.
A Budapesti Korcsolyázó Egylet az 1926–1927-es évadban várta először – a Városligeti-tó egy részén – műjégpályával a közönséget, így ebben és az 1927–1928-as szezonban 111, illetve 117 korcsolyanapot jegyezhettek fel a klub történelemkönyvében. Ám – cáfolva a régi telek szigorúságát – előtte tizenkét olyan idény is volt, amelyben húsznál kevesebb napon csatolhattak korcsolyát a siklani vágyók, sőt két alkalommal (1872–1873, 1901–1902) teljesen kihasználatlanok maradtak a korcsolyacipők. Kivételezettek voltak, akik 1921. január 29-én csúsztak a Városligetben, ugyanis se előtte, se utána nem tette lehetővé az időjárás. | |||
Szezon | Első korcsolyanap | Utolsó korcsolyanap | Korcsolyanapok száma |
1869–1870 | 1870. febr. 26. | 1870. febr. 26. | 17 |
1872–1873 | – | – | – |
1876–1877 | 1876. dec. 30. | 1877. febr. 1. | 6 |
1881–1882 | 1882. febr. 2. | 1882. febr. 15. | 14 |
1884–1885 | 1885. jan. 21. | 1885. febr. 3. | 14 |
1898–1899 | 1898. dec. 23. | 1899. febr. 28. | 17 |
1901–1902 | – | – | – |
1909–1910 | 1909. nov. 26. | 1910. jan. 29. | 18 |
1915–1916 | 1915. nov. 28. | 1916. febr. 24. | 12 |
1918–1919 | 1919. febr. 8. | 1919. febr. 16. | 9 |
1919–1920 | 1919. dec. 20. | 1920. febr. 10. | 14 |
1920–1921 | 1920. jan. 29. | 1920. jan. 29. | 1 |