Súlyemelő-vb: továbbra sincs európai arany a nőknél

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 18:58
null
Paredes parádés volt! (Fotó: AFP)
A sorozatos sérülései után a nagy versenyekre több mint három és fél év után a tavasszal visszatérő kolumbiai Lesman Paredes szakításvilágcsúccsal alapozta meg az aranyát a férfi 96 kilósok mezőnyében, a 76 kilós nők között a dél-koreai Li Min Dzsi nyert.

 

A tokiói olimpián a katari Farisz Ibrahim el-Bah győzött a venezuelai Keydomar Vallenilla előtt a férfi 96 kilósok versenyében, és kedden Taskentben is ebben a sorrendben léphettek fel a dobogóra az összetett eredményhirdetése alatt. Csakhogy van egy nagy különbség: a kolumbiai Lesmam Paredes eléjük férkőzött, így ezúttal csak a második-harmadik hely jutott nekik.

Paredes nem volt ott az olimpiai mezőnyben, sorozatos sérülései miatt eleve ez év tavaszán, több mint három és fél év után tért vissza a nagy versenyekre: a pán-amerikai bajnokságon 97.27 kilóval mérlegelve a 102 kilósok között diadalmaskodott nagyon simán. Noha éppen tegnap írtuk, sőt cikkünk címében is hangsúlyoztuk, hogy a jó szakítás semmire sem garancia (az első fogásnem nyertese a férfi 89 kilóban kiesett lökésben, a női 71 kilóban pedig csak 10. lett összetettben), a 25 éves kolumbiai rácáfolt a súlyemelősport egyik fontos „törvényére”, amely szerint a versenyt a lökéssel lehet megnyerni. A szakításban elért 187 kilós világrekordjával el-Bahra 15, Vallenillára 10 kilót vert rá, amiből nyugodtan engedhetett a második fogásnemben. Noha Farisz megnyerte a lökést, annyival nem tudott jobb lenni, hogy megfeleljen a „súlyemlőtörvénynek”.

Hét-hét kategóriában hirdettek már végeredményt, és elmondhatjuk, immár óriási Európa lemaradása: a férfiaknál a bolgár Karlosz Naszar révén egy összetett aranyérmet tudhat magáénak az öreg kontinens, a nőknél viszont továbbra sem tört meg a jég. A 76 kilóban ugyan megnyerte a szakítást az orosz Jana Szotyijeva, lökésben a 132 kiló teljesítése után kétszer elrontotta a 135-öt, így ugrott az összetett első helye. Meg kellett elégednie a bronzéremmel, az aranyat a dél-koreai Li Min Dzsi nyakába akasztották, az amerikai Mattie Rogers pedig már a harmadik világbajnoki ezüstjét teheti be a vitrinbe.

A 22 éves Li Min Dzsinek a taskenti volt az első világbajnoksága.

SÚLYEMELÉS, VILÁGBAJNOKSÁG, TASKENT
FÉRFIAK
96 kg (38 induló)

1. Lesman Paredes (Kolumbia) 400 (187, 213), 2. Farisz Ibrahim el-Bah (Katar) 394 (172, 222), 3. Keydomar Vallenilla (Venezuela) 391 (177, 214)
Szakítás
1. Paredes 187 – világcsúcs, régi: 186, Szohrab Moradi (iráni), 2018; 2. Boady Santavy (Kanada) 178, 3. Vallenilla (Venezuela) 177
Lökés
1. el-Bah 222, 2. Artyom Antropov (Kazahsztán) 221, 3. Vallenilla 214
Nők
76 kg (16 induló)
1. Li Min Dzsi (Dél-Korea) 244 (105, 139), 2. Mattie Rogers (Egyesült Államok) 243 (107, 136), 3. Jana Szotyijeva (Orosz csapat) 242 (112, 130)
Szakítás
1. Jana Szotyijeva (Orosz csapat) 112, 2. Laura Amaro (Brazília) 108, 3. Rogers 107
Lökés
1. Li Min Dzsi 139, 2. Rogers 136, 3. Kim Szu Hjon (Dél-Korea) 134

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Szerdán megtört az észak-koreai egyeduralom a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.11. 21:23

Újabb két-két észak-koreai bajnok és világcsúcs a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.10. 20:24
Ezek is érdekelhetik