Magyar kultúra napja: Sportról tollal, ecsettel, vonóval

 

IRODALOM

VERS
Radnóti Miklós: Téli vasárnap
Síszezonban időszerű Radnóti Miklós (1909–1944) versével nyitni: az 1935-ben megjelent Téli vasárnap egyszerre idézi meg a lesiklás könnyedségét, a fák között át-átvillanó napfény ragyogását, a havas környezet hangjait (például a sítalp és a hófelület súrlódásának hangját csodálatosan visszaadó „csisszen” szóleleménnyel), valamint a közös síelések utáni estek meghittségét („Jó fáradtság pirul és szerelem az asszonyok arcán”). A tragikus sorsú költő más írásai is őrzik a síélmények emlékét, Hazafelé című versének zárása például komoran érzékelteti a visszatérést a piszkos hétköznapokhoz: „Tündér vasárnap tűnik el most / s a városnak sáros / útja síró szakadás, // vállakra kerülnek a lécek / s ime már, mint a sár / a hétfő úgy ragad ránk.”

Felesége, Gyarmati Fanni Naplója hiteles lenyomata közös téli kalandjaiknak, az 1937. december 24-i dátumnál rögzített bejegyzéséből például megtudjuk, nem sikerült örömet szereznie férjének sportos ajándékával: „Délután nagy karácsony előtti lelkendezés, bevásárlások, meglepetések egymásnak. Az utolsó pillanatban egy sít rendelek Miknek, mert a régi agyon van töredezve. De sajnos, mikor elhozzák, kiderült, hogy sokkal nehezebb, hosszabb, mint a régi volt. [...] Fáj nagyon, hogy ilyen gyorsan kellett ezt a sít megvenni. Viszont őt hetek óta arra kérem, nézzen a dolog után, de sohasem tette. Minden végeredményben rám marad, és lázongok.”

Nyári idilli sportpillanatról árulkodik a házaspár ismert fényképe, amely a Dunán evező két fiatalt ábrázolja, háttérben a visegrádi Salamon-toronnyal. És ha már fotódokumentumokról esik szó, említsük meg az érdekességet, hogy Radnóti Miklós hézagos futballmúltjáról két kocka is tanúskodik. Az elsőn az Izabella Utcai Felsőkereskedelmi Iskola futballgárdájának tagjaként látható az 1920-as évek közepén, a másikon pedig már a szegedi egyetemisták alkalmi mérkőzésének résztvevőjeként, a bölcsész-orvostanhallgatók kombinált és a vetélytárs jogászok közös csapatképén.

PUBLICISZTIKA
Szabó Dezső: Az Olympiász tanulságai
Sport és kultúra viszonya a téma, igaz, kissé szokatlan fénytörésben. Kíméletlen hangú esszében esett neki 1936-ban Szabó Dezső (1879–1945), a Kolozsváron született író mindennek, ami a berlini olimpia kapcsán felbőszítette, éles kritikával és metsző gúnnyal vesézte ki a sportot kísérő torz jelenségeket. Vékony füzetben kiadott írása a magyar publicisztikatörténet sport témájú darabjainak rendkívül erős, mégis alig-alig ismert darabja. Az Olympiász tanulságai című munka görbe tükröt állít a magyar sportéletnek, rávilágít a versenysport aránytalanságaira, a sportbajnokok szédült dicsőítésének veszélyére és a közéleti szereplők sportot övező figyelmének önző igazságtalanságaira.
„Igen: ez a sportőrület, ez a veszett testkultusz: tatárjárás a kultúra ellen s az általános kultúra fokozatos, gyors fokozatú leromlását jelenti. Mikor az állam legfőbb hatalmasai, a kultúra hivatalos vezetői, a városi élet diktátorai, a sajtó – az irtózatos, a pusztító, a fertelmes sajtó – így odasűrítenek minden himnuszt, ragyogást és dicsőséget némi rúgásra, öklözésre vagy egyéb kapálózásra, mikor ők járnak elül abban, hogy elvonják a figyelmet a szellem nagy erőfeszítéseitől: természetes, hogy a tömegek tízezrei nem a könyvhöz, nem a Bartók–Kodály bemutatókhoz, nem a magyar lélek mély megnyilatkozásaihoz: a gondolat és szépség csodáihoz csődülnek, hanem a szuszogáshoz, a lihegéshez, a kupánvágáshoz. Elvész a baromból lélekké fejlődő Ember egyetlen alibije: a szelíd humanizmus: a gondolat, a szépség, az igazság tisztító szeretete: az egyetlen lehető egység a harapásra és üzekedésre gravitált Kain-utódok közt.”

NOVELLA
Ferdinandy György: Egyfordulós bajnokság
„Hazugságra, csalásra nem épülhet sem egy ország, sem egy futballcsapat” – hallja meccs után apjától a nehezített körülményeknek betudható vereséget emésztő fiú, a történet elbeszélője, aki 1950 őszén a Fradi mérkőzésein szembesül a rendszer mindent átható sötétségével. Döbbenetes erejű személyes vallomás, egyúttal a Rákosi-korszak pontos alulnézeti jellemzése Ferdinandy György Egyfordulós bajnokság című novellája, amelyben az 1935-ben született, az 1956-os forradalom után nyugatra távozó író ad számot tizenéves fejjel átélt tapasztalatairól, részben a Fradi-táborban megéltek optikáján keresztül. Azon az őszön – a következő évtől szovjet mintára bevezetendő tavaszi-őszi lebonyolítási szisztéma kedvéért – fél szezon után hirdettek bajnokot (Bp. Honvéd), a mezőnyben pedig már a központi szándékra módosított névváltozattal szerepeltek a csapatok, a Kispestből Bp. Honvédot, az MTK-ból Textilest, az Újpestből Bp. Dózsát, az FTC-ből pedig ÉDOSZ-t faragtak. Mégsem jutott eszébe senkinek „Hajrá, ÉDOSZ!”-t kiáltani az Üllői úton, sőt, a lelátó a konok tiltakozás terepéül szolgált. „A hatalom bevetette a megfélemlítés valamennyi eszközét. Jaj a csapatnak, ha játszik, jaj a bírónak, ha győzni hagyja a zöld-fehéreket, és főleg: jaj a B-középnek! Tudomásul kellett venni: a Ferencváros szurkolói ebben az új világban ellenséges, zavarkeltő elemek.”

A beteg édesapa emberséges alakja és józan világlátása – Spiró György Apámmal a meccsen című novellájához hasonlóan – végig erős kísérőelem, távollétében a tehetetlen fiút egy idős szurkoló csitítja az újpesti Bőripari DSE durva játékától feltüzelt zöld-fehér közönségben.

„– Gyilkosok! – üvöltötte a nép. – Csibészek! – Fenyegetően emelkedett Újpesten a kiáltás. Gyilkosok! Szávával senki se törődött. Nem lehetett félreérteni: a gyilkosok azok, akik tönkretették az egyesületeket, akik megcsúfolták a sportot, és nem ezek a szegény megzavarodott bőrgyáriak.
– Gyilkosok! – kiáltottam én is. Fuldokolva zokogtam, mintha őt rugdalták volna, az apámat, akit itt, Újpesten vertek nyomorékká a háború alatt.– Ne sírj! – mondta mellettem az előbbi öregember. A fejemre tette a kezét, és megismételte: – Ne sírj, kisfiam.”

REGÉNY
Mészöly Miklós: Az atléta halála
Vitán felül áll, Az atléta halála a magyar sportregények egyik csúcsalkotása, ezzel együtt nem könnyű olvasmány. Egyszerre tűnődő és tárgyilagos, szövege sűrű, feszes, mégis filmnovellákra emlékeztetően képszerű. Benyomásokra épít, részleteket nagyít fel, az idősíkokat merész váltásokkal cseréli, ám bizonyos fajta dokumentarista eszköztelenség is jellemzi. Az 1966-ban megjelent, évtizedekkel korábban játszódó, mégis velejéig „hatvanasévek-szagú” regény főszereplője Őze Bálint, a tehetséges futó, akinek tardosi gyermekkorától felfejtett történetét a szeretője, Hildi meséli el, és akinek címben jelzett tragikus halála a könyv felütése is egyben. Mészöly Miklós (1921–2001) regényét gyakran önéletrajzi ihletésű munkaként értelmezik, házassága Polcz Alaine-nel (1922–2007) nyilvánvalóan élő mintát kínált, ám a könyv a sportolói dilemmákról, az ösztönzésről, a fegyelemről, az emberi viszonyok kuszaságáról és a nagy próbákról is árnyalt képet ad.
„Ha ki tudnék lépni magamból – mint ahogy nem tudok –, én biztos odahajolnék magam fölé, és nézném, mint egy bogarat, birizgálnám az ujjammal, ahogy a bogarat is szoktuk: mit csinál, ha lyukba lököm, fűszál tetejére rakom, mit akkor, ha a hátára fordítom – vajon vissza tudja tornázni magát a hasára?
A próbák.
De láttam már bogarat, amelyiket úgy teremtett az Isten, hogy ha a hátára esik, nem tud visszafordulni.
Ez is jó kis sport, nem? És semmi önkéntesség...”

SZÍNDARAB
Végh Antal: Miért bántják a magyar futballt, avagy te is totóztál, haver?
Az évszázad színházi bukásaként emlegetik az 1983 májusában programra tűzött futballdarabot, amelyhez pedig előzetesen nagy reményt fűztek, nem véletlen, hogy egyenesen a Budapest Sportcsarnokban mutatták be. Végh Antal (1933–2000) Miért beteg a magyar futball? című népszerű botránykönyvének sikerén felbuzdulva kérték fel a szerzőt, hogy írjon belőle színdarabot a Karinthy Márton rendező és Harsányi Gábor színművész nevével fémjelzett Hököm Színpadnak (ebből nőtte ki magát később a Karinthy Színház). Azonban az aktuális bunda­botrányt is meglovagoló, Miért bántják a magyar futballt, avagy te is totóztál, haver? című darabot a legkevésbé sem értékelte a közönség, pontosabban nagyon is értékelte: a második, egyben utolsó előadáson paradicsommal dobálták meg és a színpadon kergették meg a produkció résztvevőit. De nem csak a publikum volt kritikus – idézzük a kulcsszereplőket...
„Ha azon az éjszakán tűz üt ki a Sportcsarnokban, talán még hálát is rebegek érte a gondviselésnek, hogy előadásunknak még a helyszínét is eltüntette a föld színéről” – hangzott Karinthy Márton kritikája, míg Harsányi Gábor elárulta, előzőleg behívták őket a pártközpontba, és nyilvánvalónak tűnt, hogy központi szándékkal akarják ellehetetleníteni produkciót. „Kiderült, hogy akik ott ültek, nem a darabot akarták élvezni, hanem botrányt okozni. Kiabáltak, fújoltak. A színészek hősiesen végigjátszották az előadást, aztán azt mondták, hogy este nem lépnek fel. Karinthyval úgy döntöttünk, hogy akkor mi majd kiállunk a közönség elé, és töredelmesen bevalljuk, hogy a színészek elmentek haza, minket tessenek megkövezni, feldarabolni. Nagy meglepetésünkre mindenki visszajött. Az esti előadáson ugyanaz történt. Első felvonás, középszerű siker, C szektor üres, második felvonás, C szektor tele, botrány.”
A színdarab kétségtelenül kényes kérdéseket feszegetett, kellemetlenséget okozott a pártnak is, ám ettől függetlenül mindenki állítja: valóban silány volt. Végh Antal a Magyar Ifjúságnak akkoriban így jellemezte a darabját: „Százforintos jegyet vettem, beültem a nézők közé, de csak a szünetig bírtam az előadást, utána fogtam magam és hazamentem. Egyszerűen nem bírtam végignézni...”

FESTÉSZET
Bodor Zoltán: Falusi focipálya

Nem illik újságírói ízlés alapján megítélni, hogy melyik a legszebb magyar futballfestmény, csupán ez magyarázza, ha a kelleténél visszafogottabban fogalmazunk: Bodor Zoltán idén negyvenéves műve visszaadja a régi falusi futballvilág természetes egyszerűségét, borongós-szép hangulatát, érzékeltetve a múló idő lassú fájdalmát. Megkerestük az 1957-ben született, Dunakanyarban élő festőművészt, a Gyulai Nyári Művésztelep állandó alkotóját, aki elmesélte, a képet Balogh Gyula képzőművészkörének ifjú tagjaként 1981 és 1982 őszén festette Szentendre mellett, a valamikori izbégi futballpályán (nem keverendő a mai sportteleppel). Nem fénykép alapján dolgozott, újra és újra kisétált a helyszínre, vitte magával a vásznat és a festődobozt. Megragadta képzeletét a pályát övező fasor, a kopottas-sárgult fű látványa, na meg a fából készült kapuké, az enyhén meghajló, egykori pirosas festés halvány nyomait viselő felső léccel.

„»Szeretem megcsókolni azt, aki elmegy« – írta Ady Endre, és én is így vagyok ezzel. Mély belső késztetés ez nálam, keresem azt, ami elmúlik, ami nem lesz már. Megfigyeltem, hogy ha én lefestek egy szép fát, azt előbb-utóbb kivágják, ha egy házat, azt hamarosan lebontják” – mondta az alkotó, hozzátéve, bár többen szerették volna megvásárolni már a 80×100 centiméteres olajfestményt, annyira a szívéhez nőtt, hogy nem engedi.

Talán felesleges mondani: az izbégi „hátsó füves” futballparadicsomát is fakapustól elnyelte azóta az idő.

ZENE
Liszt Ferenc: Mazeppa – szimfonikus költemény
Az 1854-ben bemutatott darab Victor Hugo költeménye nyomán idézi meg az eredetileg egy p-s Mazepa kozák harcos alakját, aki az ellenség fogságába esve megvadított lóhoz kötözve vergődött az eszméletlenségig. A zenei eszközökkel érzékeltetett vad vágta visszaadja a lovaglás és a küzdelem érzését, ráadásul közvetlen sportkapocs, hogy A sport enciklopédiája című 1928-as könyv szerint létezett akkoriban egy Mazeppa-úszás nevű tréninggyakorlat: a próbálkozónak összekötött lábbal és karral kellett haladnia a medencében.

FILMMŰVÉSZET
Varasdy Dezső: Nehéz kesztyűk
A forradalom után egy évvel, 1957-ben lehetetlen volt a politikát kihagyni a (sport)-
filmekből, nem is ilyen elvárással ültünk le megnézni a Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó főszereplésével – és bár nem dokumentumfilm a műfaj, valójában kétségtelenül róla – szóló mozit. Fodor Péter irodalomtörténész kitűnő tanulmánya hívja fel a figyelmet arra, hogy a fájdalmas történelmi előzmények miatt a filmből gondosan kisatíroztak minden adatot, dátumot, helyszínt, amely a legcsekélyebb mértékben emlékeztethette a nézőt a valós történet politikai vonásaira. Viszont Papp László bokszolása mai szemmel is ámulatba ejtő!

ÉPÍTÉSZET
Pákey Lajos: Kolozsvári korcsolyapavilon

Mintha visszarepülne az időben, olyan érzése lehet az utazónak a kolozsvári Sétatéren, a Szamos-menti árnyas parkban járva. A képeslapokra kívánkozó sétatéri tó és a 19. század végén kialakított környezet megmutat valamit a ma is pezsgő város korabeli arculatából, amelynek jellemző építészeti eleme a felújított kaszinóépület és a szökőkút mellett az 1897-ben Pákey Lajos (1853–1921) tervei alapján felépült korcsolyapavilon volt. Ha nem is ősi funkciójában, de szinte eredeti pompájában megcsodálható ma is.