Sakk: kezdődik Rapport Richárd harca a vb-jelöltek tornájáért

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 18:32
null
Rapport Richárd remek formában kezdheti meg szereplését Berlinben (Fotó: AFP)
Pénteken kezdődik meg Berlinben a sakkozók Grand Prix-sorozata. A három tornából álló széria két legjobbja helyet kap a világbajnokjelöltek nyári tornáján. Rapport Richárd is tagja a 24 fős mezőnynek.

 

A sorozatba 24 játékost hívtak meg. Bár Berlinben és Belgrádban összesen három tornát rendeznek, mindenki csak kettőn szerepelhet. Rapport az első és a második állomáson indul. Tornánként a 16 résztvevőt négyes csoportokba osztják, amelyben oda-visszavágós rendszerben mérik össze tudásukat. Csak a csoportelsők jutnak tovább az elődöntőbe.

Az egyes tornák végeredménye alapján az alábbi pontokat osztják ki:

Győztes: 13 pont
A döntő vesztese: 10
Elődöntő vesztese: 7
Csoportmásodik: 4
Csoportharmadik: 2
Csoportutolsó: 0

Az első, berlini viadalon Rapport Richárd is asztalhoz ül. A legjobb magyar nagymester ellenfele két orosz, Grigorij Oparin és Vlagyimir Fedoszejev, valamint a kínai Ting Li-zsen lett volna eredetileg, ám utóbbi vízumproblémák miatt nem ülhet asztalhoz. Helyette lengyel Radoslaw Wojtaszek kapott lehetőséget. A magyar nagymester remek formában érkezik Berlinbe: Wijk aan Zee-ben a harmadik helyen végzett a bombaerős mezőnyben, összesen hat Élő-pontot gyűjtve.

Tehát Rapport a második tornán is indul, ezt Belgrádban rendezik meg – éppen itt él a feleségével – február 28. és március 14. között.

Minden torna összdíjazása 150 ezer euró (53.1 millió forint), a győztesnek 24 ezer euró (8.5 millió forint) üti a markát.

SAKK, FIDE GRAND PRIX-SOROZAT, RÉSZTVEVŐK
1. állomás – Berlin, 2022. 02.03.–02.17. 2. állomás – Belgrád, 2022. 02.28.–03.14. 3. állomás – Berlin, 2022. 03.21.–04.04.
Radoslaw Wojtaszek (lengyel) Ting Li-zsen (kínai)
Anish Giri (holland) Giri
Wesley So (amerikai) So
Levon Aronian (amerikai) Aronian
Shakhriyar Mammedyarov (azeri) Mammedyarov
Alekszandr Griscsuk (orosz) Griscsuk
RAPPORT RICHÁRD RAPPORT
Maxime Vachier-Lagrave (francia) Vachier-Lagrave
Leinier Dominguez (amerikai) Dominguez
Hikaru Nakamura (amerikai) Nakamura
Nyikita Vityugov (orosz) Vityugov
Pentala Harikrishna (indiai) Harikrishna
Gujarathi Vidit (indiai) Vidit
Andrej Jeszipenko (orosz) Dmitrij Andrejkin (orosz)
Danyiil Dubov (orosz) Dubov
Jü Jang-ji (kínai) Jü Jang-ji
Samuel Shankland (amerikai) Shankland
Vlagyimir Fedoszejev (orosz) Fedoszejev
Alexei Shirov (spanyol) Shirov
Alekszandr Prjedke (orosz) Prjedke
Grigorij Oparin (orosz) Oparin
Vincent Keymer (német) Keymer
Amin Tabatabaei (iráni) Tabatabaei
Étienne Bacrot (francia)
Bacrot

 

Legfrissebb hírek

Sakkvilágranglista: Rapport Richárd 28., a lányoknál Gaál Zsóka 3.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:27

Sakk: Rapport Richárd szombattól Moszkvában versenyez

Egyéb egyéni
2025.02.27. 12:12

Sakk: Rapport kikapott Jeszipenkótól Rosztovban

Egyéb egyéni
2025.02.22. 21:32

Rapport Richárd Rosztovban sakkozik

Egyéb egyéni
2025.02.14. 11:55

Jobban állt a világbajnok, de a hatodik játszma is remi a sakk-vb-döntőn

Egyéb egyéni
2024.12.01. 14:25

Meglepő kezdés: a címvédő Ting Li-zsen megnyerte a sakk-vb-döntő első játszmáját Dommaraju Gukesh ellen

Egyéb egyéni
2024.11.25. 14:12

Rapport Richárdnak rosszul sikerült a villámtorna a Gashimov-emlékversenyen

Egyéb egyéni
2024.09.28. 18:11

Rapport az ötödik helyen áll a Gashimov-emlékversenyen

Egyéb egyéni
2024.09.27. 18:21
Ezek is érdekelhetik