FTC: végső búcsút vettek Szőke Istvántól

A farkasréti temető Makovecz Imre-ravatalozójában a Fradi-család számos tagja jelent meg kedd délután, hogy utolsó útjára kísérje Szőke Istvánt. Az egykori vagy későbbi klubtársak közül – többek mellett – Rákosi Gyula, Karába János, Bálint László, Mucha József, Kű Lajos, Horváth László, Vépi Péter, Bánki József, a nagy ellenfél Újpestből Szentmihályi Antal, Tóth András, Juhász Péter vett végső búcsút. De a kilencvenes évek kézilabdázó hölgyei közül is képviseltették magukat néhányan (Pádár Ildikó, Szarka Éva, Fiedler Erika), nem feledve, hogy egy-egy nagy győzelmet követően a pályafutása befejezése után a Volán-klubot vezető „Szöszihez” ültek be vacsorázni. Az Aranycsapat Testület elnöke, Lomnici Zoltán, Jónyer István négyszeres asztalitenisz-világbajnok és Jakab János, a Budafok tiszteletbeli elnöke is ott volt a búcsúztatáson.

Az ökumenikus gyászszertartás keretében Tulipán Barnabás arról beszélt, hogy    „erőt meríthetünk élete példájából (...); köszönjük, hogy életét köztünk élte le”.    Hangsúlyozta, távozásával  „fontos és meghatározó személy került ki ebből a körből”.    A lelkész kiemelte még, hogy Szőke Istvánnak  „élete volt foci, elsőként a Fradi. Nem volt beteg, így halála értelmetlen, felfoghatatlan, sokkoló, erre nem lehetett felkészülni.”   Tulipán Barnabás fontosnak tartotta elmondani, hogy az egykori nagyszerű labdarúgó a feleségével, Jutka asszonnyal 1967-ben házasodott össze, s idén is várta a nyarat, hogy elutazzanak, de  „...az élet rövid, nem tudjuk, mikor ér véget”.     

A labdarúgó-társadalom nevében Bánki Erik országgyűlési képviselő, az MLSZ elnökségének tagja vett búcsút a legendás jobbszélsőtől. Felidézte, hogy az ötvenesek és az idősebb korosztályok ma is betéve tudják a kivételes támadósor összetételét: Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Bánki Erik pózoktól mentes, jó kedélyű emberként jellemezte az elhunytat, nem feledve, hogy pályafutása egyik legjobb évét 1972-ben futotta, amikor a magyar válogatott az Eb-negyeddöntőben háromszor is megmérkőzött Romániával, megemlítve, hogy  „sohasem feledjük Pista 87. percben szerzett gólját, amelyet Belgrádban Raducanu kapujába lőtt, s ezzel kettő egyre győztünk”.     

A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor felidézte néhány emlékét a klub legendás labdarúgójáról:  „Azt mondd el, Pista, hogy pénteken, tizenharmadikán születtél, és tizenkét évesen tizenharmadikán lettél a Fradi futballistája”;   vagy azt, hogy  „Nem hagytad abba sohasem a futballt, vasárnaponként rúgtad a faházban a labdát a többi fradistával.”     

Az élet rövid, nem tudjuk, mikor ér véget: vasárnap még játszott a társakkal, kedden stroke-ot kapott, másnap elhunyt.

Az újságíró búcsújában a régi beszélgetésre hivatkozhat, amikor az egyik interjúban elhangzott a kérdés, honnan és kitől eredeztethető a „Tejföl” becenév, mire Szőke István azt válaszolta, az egyik dél-amerikai túrán a pálya jobb oldala árnyékban volt, és viccesen azt mondta Lakat Károly edzőnek, hogy a második félidőben balszélsőt játszik, mire a legendás mester azt válaszolta, hogy „Ne legyél már ilyen »Tejföl«!” A nagyszerű szélső ehhez hozzátette, szerencsére nem ragadt rajta a becenév, a többiek „Szöszinek” hívták.

Kedden rekkenő hőségben búcsúztak Szőke Istvántól a futballbarátok és rajongók – talán azon a bizonyos a dél-amerikai túrán lehetett ilyen meleg. A csendes emlékezés során pedig sokaknak eszébe juthatott: Szőke István, ahogy szokta, csibészesen füttyent, Albert Flórián vagy Varga Zoltán odateszi neki a „zsugát”, ő pedig elfut, bead – és Flóri befejeli vagy Zoli belövi.

Hiszen olyan egyszerű, és gyönyörű volt mindez...