Rg Eb: Pigniczki a 14., Wiesner a 18. egyéni összetettben

Vágólapra másolva!
2022.06.18. 18:20
null
Pigniczki Fanni (Fotó: Tornasajtó)
Pigniczki Fanni a 14., Wiesner Hanna a 18. helyen végzett szombaton a Tel-Avivban zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság egyéni összetett döntőjében.

 

A magyar szövetség beszámolója szerint mindkét sportoló javított a helyezésén a selejtezőhöz képest, hiszen az olimpikon Pigniczki a 19., míg Wiesner a 23. pozícióban került be a legjobbak közé, ahol egymás után következett mind a négy szer.

A világjátékokra készülő Pigniczki végig sokkal kiegyensúlyozottabb versenyzést mutatott be, és szinte valamennyi szerrel jóval magasabb pontszámot kapott, mint a selejtezőben. A karikagyakorlata 31.150-et ért, ő maga pedig a szalaggyakorlatával volt leginkább elégedett, végül összesen 121.950 pontot gyűjtött.

„Sokkal bátrabban versenyeztem, és sokkal kevésbé izgultam a döntőben. Voltak hibák labdával és buzogánnyal, de a karika és a szalag sem volt teljes” – nyilatkozta Pigniczki Fanni.

Hozzátette, a lábközépcsont-törése miatt nem volt elég ideje felkészülni, de úgy látja, jó úton jár, és sokkal jobbak lesznek a gyakorlatai a világjátékokra, amelyen magasabb pontszámokat remél.

„Még van idő, így technikailag és kivitelben is tudok javítani Birminghamig” – vélekedett.

Wiesner Hanna is sokat lépett előre, ő 120,200 pontot szerzett. Mint elmondta, már az is nagy boldogságot okozott neki, hogy bekerült a legjobb 24 közé. Hangsúlyozta, neki is sokkal jobban sikerült a döntő, mint a selejtező, de még mindig van mit javítania a gyakorlatain, mert voltak apró hibái.

RITMIKUS GIMNASZTIKA EURÓPA-BAJNOKSÁG, TEL-AVIV
Egyéni összetett
Európa-bajnok:
Daria Atamanov (Izrael) 136.900 pont
2. Borjana Kalejn (Bulgária) 135.500
3. Sztilijana Nikolova (Bulgária) 131.650
…14. Pigniczki Fanni 121.950
…18. Wiesner Hanna 120.200

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24
Ezek is érdekelhetik