Vívás: „Bennem van a győzelem lehetősége is” – Szilágyi Áron a kairói vb előtt

– Hogyan áll egy világbajnoksághoz Szilágyi Áron?
– Leginkább úgy, hogy igyekezett jól felkészülni, és úgy próbál harcba szállni Kairóban, hogy ott van benne a végső győzelem lehetősége is – válaszolta a háromszoros olimpiai bajnok.

– Ugye tudja, miért tettem fel a kérdést?
– Hogyne tudnám, beszéltünk róla sokszor: egyéni világbajnoki címem még nincs. De erre nem görcsölök rá, próbálom a lehetőség oldaláról megfogni: nem úgy megyek oda a versenyre, mint egy sportoló, aki még nem nyert vébét, pedig már kellett volna. Igyekszem erőt meríteni az olimpiai sikereimből, az idei két világkupa-elsőségemből, de tudom, hogy kemény ellenfeleim lesznek Kairóban, az meg valójában csak a helyszínen dől el, hogyan sikerült a formaidőzítésünk.

– Akkor most menjünk vissza néhány mondatot a gondolataiban: „Nem úgy megyek oda a versenyre, mint egy sportoló, aki még nem nyert vébét, pedig már kellett volna”. Kellett volna?
– Nem érzem így. A mi sportágunkban nem lehet olyat kijelenteni, hogy egy klasszis biztosan nyer világbajnokságon: a legnagyobb ászaink közül is sokan vannak olyanok, akik nem szereztek egyéni vébéaranyat. Említhetném Gedővári Imrét, akiről mindenki tudja, mekkora alakja volt a kardvívásnak, mégsem mondhatta el magáról, hogy egyéni világbajnok. A vívásban benne van, hogy a legnagyobbak egy-egy versenyt nem nyernek meg – az orosz Alekszej Jakimenko hosszú éveken keresztül volt meghatározója a kardvívásnak, neki meg az olimpiai siker nem lett meg. Nincs bennem hiányérzet amiatt, hogy a pályafutásom során nem nyertem egyéniben vébéaranyat, inkább csak örömöt érzek, hogy még indulhatok egy újabb világbajnokságon, és harcolhatok a minél jobb eredményért.

– Az olimpián leginkább mentálisan zuhannak meg sokan, már persze önt leszámítva, az Európa-bajnokságokon az okozhat nehézséget, hogy mindenkinek csoportasszókat kell vívnia. A vébének mi a specialitása? Az, hogy sokaknak két-két napon kell odaállniuk a pástra?
– A világbajnokság hasonlít leginkább az évközi versenyekhez, például a világkupa-viadalokhoz, ám természetesen azoknál jóval nívósabb, és persze monumentálisabb is, hiszen itt minden fegyvernem jelen van. Kiemeltként engem nem érint, hogy a férfi kardozóknak már pénteken elkezdődik a világbajnokság, én a hétfői napra, vagyis a hatvannégyes táblára készülök – hat napot töltünk el addig a helyszínen, figyelünk a formaidőzítésre, arra, hogy jusson idő a pihenésre meg arra is, hogy ne legyen túl monoton az ottlét. Az egyéni után könnyebbség, hogy a vk-viadalokkal ellentétben van egy pihenőnap, olyankor lehet regenerálódni, utána meg jöhetnek a csapatküzdelmek.

– Mielőtt a csapatra rátérnénk, kicsit menjünk vissza az időben – a júniusi antalyai kontinensviadalig, amelyen egyéniben a harminckettő között búcsúzott. Jellemző önre az analizálás: ezt az Eb-szereplést meddig hurcolta magában?
– Ennek az egyéni versenynek az elengedése nagyon könnyen ment. Nem akarok nagyképűnek tűnni, hiszen megvertek, gyengén vívtam Antalyában, de nem akartam azzal foglalkozni, hogy én vívtam rosszul, vagy az ellenfelem készült fel belőlem kiválóan, mert egyszerűen nem volt rá idő – az Eb után mindössze három hét volt a világbajnokságig, priorizálni kellett, az pedig vitathatatlan, hogy a vébé nagyobb verseny.

– Vagyis inkább az Európa-bajnoki csapataranyból merített erőt?
– Abból mindenképpen. Mi voltunk az egyetlen együttes, amelyiknek sikerült átmentenie az olimpiai egységet, azt a formát tartani és hozni, mint Tokióban. Hogy a többi csapatnak ez miért nem ment, hogy sérülés vagy éppen a fiatalítás hozott változást náluk, valójában mindegy is, a legfontosabb, hogy nekünk helyzeti előnyünk volt, amit képesek voltunk kihasználni. Az egyértelmű, hogy a világbajnokság jóval nehezebb lesz, az európai válogatottakon kívül ott lesz Irán, az Egyesült Államok, Kína, Japán, Egyiptom, Kanada és persze az örök rivális Dél-Korea.

– Mindettől függetlenül a magyar kardcsapatot kötelezi az olimpiai bronz, és persze az elmúlt évek megannyi érme.
– Valóban, és további magabiztosságot ad ez az év, hiszen előbb Budapesten világkupaversenyt nyertünk, majd szereztünk egy vk-ezüstöt, amit az Európa-bajnoki arany követett, de nem szeretném, ha mindez terhet rakna a csapatra. Ahogy egyéniben, csapatban is meghatározó lesz az aznapi forma, s bármit is tettünk le az asztalra, ott, a páston ez mit sem számít. Mindannyian motiváltak vagyunk, úgy állunk a vébéhez, hogy érmet akarunk szerezni, és nagyon hajt minket, hogy végre pariban legyünk a dél-koreaiakkal.

– Jól érzem, ha valamire, arra nagyon éhezik Szilágyi Áron, hogy a magyar kardcsapat végre legyőzze Dél-Koreát nagy verseny döntőjében?
– Mindannyian erre vágyunk – ennek a csapatnak az elmúlt években mutatott teljesítményére ez tenné fel a koronát.

– Az egyéni versenyekkel ellentétben a csapatviadalok ágai már a rajt előtt ismertek. Milyen a magyar ág?
– Mondhatnék most sok butaságot meg közhelyeket, ám a legfontosabb, hogy senki sem fogja ingyen adni magát, meg kell küzdenünk minden egyes győzelemért. A nyolc közé jutásért vélhetően a spanyolokkal vívunk, aztán a negyeddöntőben Románia vagy Irán jöhet – egyik sem lesz könnyű ellenfél. Ha minden jól alakul, az elődöntőben szokás szerint az olaszok várnak ránk.

– Jól érzem, hogy fölöttébb izgatott?
– Kifejezetten várom ezt a világbajnokságot – vébét azért nem rendeznek minden hétvégén. A pandémia miatt ráadásul a legutóbbira három évvel ezelőtt, éppen Budapesten került sor, ez még inkább fokozza a versenylázamat, ám enélkül is lenne bennem drukk.