Cselgáncs: megszüntetik a buborékversenyeket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.09.29. 11:51
null
Pupp Réka a vébén már buborék nélkül versenyezhet (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) megszünteti a buborékos rendszerű lebonyolítást az olimpiai kvalifikációs versenysorozatban – közölte az MTI.

Az IJF a koronavírus-járvány 2020. márciusi kitörése után vezette be azt, hogy a viadalokat a külvilágtól elzártan, a közönséggel való érintkezés nélkül kell megrendezni. Az elkülönített szállodákba és csarnokokba csak negatív teszttel lehetett bejutni, és a viadalok végéig nem lehetett kilépni a „buborékból”.

A pandémia kezdete – és több mint féléves leállás – után az első nemzetközi versenynek Budapest adott otthont, a 2020. októberi Grand Slamen 61 ország 409 dzsúdósa lépett tatamira.

A világszövetség friss közleményében bejelentette, fontos mérföldkőhöz érkezett a dzsúdós közösség. A példaértékű együttműködés és a vírus természetében végbement változások azt eredményezték, hogy csökkent a kockázat, ezért új protokoll lép életbe. Ennek értelmében megszűnik a buborékos lebonyolítás, és a résztvevőknek már csak a hazájukból való elindulás előtt, valamint a mérlegelésnél kell tesztelniük.

Az IJF ezzel együtt felhívta a figyelmet, hogy ha nagy számú pozitív teszteredmény születik, akkor a többi résztvevő egészségének védelmében akár le is fújhatják az adott viadalt.

Az intézkedés azt jelenti, hogy már az új rendszerben kerül sor a jövő csütörtökön kezdődő taskenti világbajnokságra, amelyen 11 magyar dzsúdós indul.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17

Budapesten lesz a 2025-ös cselgáncs-világbajnokság

Egyéb egyéni
2024.05.25. 09:39

Cselgáncs: Gyertyás Róza bronzérmes a bakui Grand Slamen

Egyéb egyéni
2024.02.16. 16:19
Ezek is érdekelhetik