NOB-elnök: maradnak az Oroszország elleni szankciók

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2022.12.30. 15:17
null
Thomas Bach (Fotó: AFP)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egyelőre nem tartja időszerűnek a megbeszéléseket az Ukrajnában háborút folytató Oroszország és Fehéroroszország elleni szankciók enyhítéséről vagy feloldásáról.

„Az orosz és fehérorosz állam és kormány elleni szankciók maradnak és maradniuk is kell” – mondta újévi beszédében Thomas Bach

A NOB elítélte, amikor röviddel a pekingi téli olimpia után az orosz haderő – fehérorosz támogatással – bevonult Ukrajnába, és kérte, hogy egyik támadó fél országában se rendezzenek nemzetközi sporteseményt. Ezen felül a versenyeken, találkozókon nem szerepelhetnek a két ország nemzeti szimbólumai, a sportolóik pedig a legtöbb sportágban nem indulhatnak a nagy nemzetközi viadalokon.

A közelmúltban ugyanakkor felmerült annak a lehetősége, hogy az orosz és fehérorosz sportolók visszatérhessenek a nemzetközi porondra, az Ázsiai Olimpiai Bizottság (OCA) ugyanis azzal a javaslattal fordult a NOB-hoz, hogy az általa szervezett sporteseményeken – semleges színekben – ezek a versenyzők is részt vehessenek. A NOB akkor azt közölte, hogy megvizsgálja a kezdeményezést.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Oroszország hat év után indulhat nyári Universiadén

Egyéb egyéni
2025.04.15. 13:03

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Újabb orosz csapattal hozták szóba Sztanyiszlav Csercseszovot – sajtóhír

Minden más foci
2025.03.30. 11:36

Darja Kaszatkina ausztrál színekben teniszezik tovább

Tenisz
2025.03.29. 10:58

Zöld lámpa az oroszoknak a kajak-kenu szlalom szakágában

Kajak-kenu
2025.03.28. 19:11

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

Thomas Bach örökös tiszteletbeli NOB-elnök lesz

Egyéb egyéni
2025.03.19. 17:14

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00
Ezek is érdekelhetik