Az ünnep ünnepe – Malonyai Péter jegyzete

Meglehet, furcsán hangzik, hogy az ünnepet ünnepeltük hétfő este a budapesti Operaházban, ám esetünkben így történt. Hiszen az igazán fényes nap a sportban vissza-visszatérően a verseny, legmagasztosabb pillanata az eredményhirdetés, ahol mennybe megy a győztes, ám minden tiszteletet megérdemelnek a többiek is, akik legjobbjukat előbányászva küzdenek a sikerért.

Ezzel az alapvetéssel lehet az ünnep ünnepe minden esztendőben az Év Sportolója Gála, amelyen a legjobbjainkat köszöntjük. Nyilván másképp érez, aki első lett kategóriájában a voksolás jóvoltából, hiszen győzni még szavazásos, tehát szubjektív vetélkedésben is jobb, mint másodiknak, harmadiknak lenni, ám nekünk, kívülállóknak valamennyien kedvesek, sőt azok is, akik nem voltak ott az Operaházban színpadra lépők között, ám esélyük volt rá, hogy ott lehessenek – szintén kiemelkedő produkciójuk jóvoltából.

Nem is vagyok hajlandó bárkit is kiemelni az est főszereplői, legmagasabban értékeltjei közül, mert a legmélyebb főhajtást a magyar sport érdemli ki nálam, hiszen szavazásokon innen és túl, több mint egy évszázada gondoskodik arról, hogy a versenyek ne csupán sikerek, hanem ünnepek is legyenek.

Amikor az Operaház terveit elfogadták, Ferenc József azzal a feltétellel bólintott rá az építkezésre, hogy rendben, legyen, de nem lehet nagyobb, mint a bécsi. Aztán amikor 1884-ben megnyitotta kapuit az Operaház, sajnálkozva jegyezte meg, hogy azt elfelejtette mondani, hogy szebb sem lehet.

Nos, az Ybl Miklós tervezte, a szépnél is szebb épületben, sőt intézményben volt otthon a magyar sport gálája – ez is elismerés a javából. Ahogy az is, hogy az Operaház főigazgatója azzal fogadta be a magyar sport klasszisait, hogy az intézmény az összművészetek háza, így természetes, hogy otthont nyújt klasszisainknak, akiknek a legmagasabb polcon van a helyük.

És a háttérből előtérbe kívánkozik még, hogy a gála jóvoltából a jelen, a közel- és a régebbi múlt legnagyobbjai találkozhattak, szót válthattak egymással, elegánsan, emelkedett lélekkel, büszkén arra, hogy ünnepet ülhetnek.

Teljes joggal dagadhatott a mellük, hiszen ők mindenkinél jobban tudják, hogy mennyi minden kell ahhoz, hogy a csúcsra érjenek.

A mi örömünkre és büszkeségünkre.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!