Asztalitenisz: András Csabának párosban a negyeddöntő jelentette a végállomást

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 13:18
null
Az András Csaba (jobbra), Ivor Ban magyar, horvát duó a negyeddöntőben is helytállt, továbbjutnia azonban nem sikerült (Fotó: WTT)
Az U21-es Eb-aranyérmes András Csaba, Ivor Ban magyar, horvát páros négy játszmában kikapott belga ellenfelétől a düsseldorfi asztalitenisz feeder-verseny negyeddöntőjében.

 


Három fiatal reménység, András Csaba (20 éves), a horvát Ivor Ban (19) és a belga Adrien Rassenfosse (19) mellett a rutint az ugyancsak belga Martin Allegro (26) képviselte a WTT-sorozat düsseldorfi versenyén a párosok negyeddöntőjében, s utóbbi végül egyben a mérleg nyelvét is jelentette. Pedig a tavaly U21-es Európa-bajnoki címet szerző András, Ban kettős kifejezetten jól kezdett, az első játszmában végig ott volt a belga duó nyakán, a hajrában pedig kritikus pillanatban előbb az ellenfél két szettlabdáját is hárította, majd átvette az irányítást, s végül 12:11, majd 13:12 után 14:13-nál a harmadik játszmalabdát értékesítve szerzett vezetést. Sajnos azonban a nehezen megszerzett 1:0-s előny gyorsan elkopott, az Allegro vezérelte belgák villámgyorsan kiegyenlítettek, s mivel ezt a lendületet a folytatásban is megőrizték, végül négy szettben megnyerték a találkozót és jutottak be ezzel az elődöntőbe.

Az András Csaba, Ivor Ban kettős azonban így sem lehet csalódott, hiszen egyfelől negyeddöntőt játszhattak egy WTT-versenyen, másrészt Düsseldorfban is megerősítést nyert, hogy ennek a magyar, horvát kooperációnak akár hosszabb távon is van jövője. Egyelőre azonban a jelennél maradva, Andrásék kiesésével a mieink számára befejeződött a düsseldorfi verseny, a WTT-sorozat viszont nem áll meg, hétfőtől az indiai Goa ad otthont a jóval rangosabb, star contender besorolású tornának, amelyen első számú férfijátékosunk, Majoros Bence is asztalhoz áll.

WTT-SOROZAT, FEEDER, DÜSSELDORF
Férfiak. Páros. Negyeddöntő

Rassenfosse, Allegro (belga)–András Csaba, Ban (magyar, horvát)3:1(–13, 3,6, 9)
Nők. Egyes. A 32 közé jutásért
Surján (szerbiai)–Hartbrich Leonie 3:0 (6, 10, 4)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
8 órája

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58

Asztalitenisz ob: kevés meglepetés született a párosszámokban

Egyéb egyéni
2025.03.21. 22:06

Póta mellett Lei Balázs is indul az asztalitenisz vb

Egyéb egyéni
2025.03.12. 13:13

A paralimpikon Major Endre bronzérmes Lignanóban

Egyéb egyéni
2025.03.10. 11:52

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
2025.03.04. 10:43

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30
Ezek is érdekelhetik