Cselgáncs: Ungvári Attila nem számított a Grand Slam megnyerésére

– Érezte, hogy sérüléséből visszatérve rögtön aranyérmet nyerhet a taskenti Grand Slam-versenyen?
– Nem, egyáltalán nem. Azt sem tudom, hogyan csináltam meg – mondta lapunknak Ungvári Attila, a taskenti Grand Slam-verseny 81 kg-os súlycsoportjának aranyérmese, aki 1000 olimpiai kvalifikációs ponttal gazdagodott. – Természetesen nem arra gondolok, hogy magán a versenyen azt sem tudtam, mit csinálok, csak úgy indultam Üzbegisztánba, hogy talán egy-két kört megyek. Már egy győztes meccsel elégedett lettem volna, hiszen az év eleji edzőtáborban megsérült a vállam, ami még mostanra sem gyógyult meg teljesen. Azután pedig alighogy elkezdtem edzeni, elkaptam egy vírust, és mire kilábaltam belőle, ledobtam magamról öt kilót. Úgy éreztem, legyengültem, és ezek után kezdtem a felkészülést a versenyre. Az első két küzdelmemen látszott, hogy nincs még „szőnyegbiztonságom”, de a harmadik és a negyedik párharcban már magabiztosabb voltam, meccsről meccsre kerültem egyre jobb formába.

– Mi az, aminek köszönhetően mégis elsőként végzett?
– Mentálisan jól felkészültem. Az egész nap folyamán arra tudtam összpontosítani, ami fontos volt. Aki látott, tudja, a szombatinál azért tudok jobban is dzsúdózni. Hiába éreztem, hogy a karjaim és a lábaim nehezek, nem úgy mozgok, ahogy szeretnék, a fejem tiszta maradt, és arra figyeltem, ne csináljak hülyeséget. Szerintem ez volt a kulcsa a győzelemnek. A harmadik meccsen jó taktikát választottam, tudtam, hogy az üzbég Muso Sobirov nekem ugrik, ellene igyekeztem kicsit húzni az időt és fárasztani, mert gondoltam, hogy a harc elején diktált iramot nem bírja végig. Így is lett, szinte magát dobta meg a végén, én csak egy kicsit rásegítettem.

– Látszott is az üzbégen, hogy nagyon elfáradt a küzdelem végére, de nem nehéz úgy küzdeni, hogy a teljes csarnok a hazai versenyzőnek drukkol?
– Már a harcunk előtt megpróbáltam felkészíteni magamat arra, hogy a közönség mögötte áll, és nyomja előre. Talán ezért is húzta ki ilyen sokáig a tatamin. Én is éreztem rajta, hogy fárad, de újra és újra erőre kapott, felállt és nekem ugrott. Vitte előre a közönség, de tudtam, hogy hangzavar lesz, neki szurkolnak, ha pedig bármi hibát elkövetek, pfujolás, kifütyülés következik.

– A döntőben az olimpiai bronzérmes osztrák Shamil Borchashvilit győzte le, ami nem kis fegyvertény.
– Kívülről-belülről ismerjük egymást az osztrák sráccal, sokszor harcoltunk már egymás ellen. Nagyon örültem, hogy revansot tudtam venni a tavalyi világbajnokságon elszenvedett vereség miatt. Ő akkor bronzérmes lett, én pedig hetedik.

– Májusban világbajnokság, addig a gyógyuláson lesz a hangsúly, vagy indul még versenyen?
– Tervben van az antalyai Grand Slam-verseny, bár a taskenti jobban sikerült, mint vártuk, és sok olimpiai kvalifikációs pontot szereztem. Meg kell beszélnem az edzőkkel és a szövetségi kapitánnyal, hogy induljak-e még versenyen a világbajnokságig, vagy próbáljak teljes mértékben a vébére összpontosítani. Az év elején a párizsi, a taskenti és az antalyai versenyt terveztük be a naptáramba, de a sérülésem miatt borult minden. Törökország még benne van a pakliban.