Asztalitenisz: Gergely Gábor 70 éves!

Gergely Gábor. A hetvenes-nyolcvanas években valóságos fogalom volt idehaza ez a név, nem volt sportrajongó, aki ne ismerte volna a göndör hajú, bajuszos fiatalembert, akit többnyire a nagy asztalitenisz-generáció, a Jónyer, Klampár, Gergely-trió – a sorrend ez esetben lényegtelen – tagjaként emlegettek. A kőbányai Pongráctelepről indulva hódította meg a világot: amikor Berczik Zoltán szövetségi kapitány a magyar ranglista 37. helyéről behívta a válogatott keretbe, talán még maga sem tudta, legfeljebb csak remélte, hogy ezzel összeállt a világverő együttes, a sportág sokadik, ám mindmáig sajnos utolsó aranycsapata.

Gergely Gábor pályafutása egészen kivételesen alakult. Még csak 21 éves volt, amikor 1975-ben Kalkuttában Jónyer Istvánnal párosban világbajnoki címet szerzett, ami persze nem volt előzmény nélküli siker, hiszen egy évvel korábban az újvidéki Európa-bajnokságon egyesben már az ezüstéremig jutott. Karrierje egyik csúcspontja kétségkívül az 1978-as kontinenstorna volt, Duisburgban – ahogyan ő fogalmazott – bármihez nyúlt, minden arannyá változott, egyesben, a csehszlovák Milan Orlowskival párosban és csapatban is a dobogó tetejére állhatott. Ilyen sorozattal tényleg csak a legnagyobbak büszkélkedhetnek – közülük sem mindenki –, ám Gergely Gábornál az 1979-es csapat-világbajnoki siker mindent felülmúl. Phenjaban a csoportban 5:2-re, a döntőben pedig 5:1-re győzték le a verhetetlennek hitt kínaiakat, természetesen mindkétszer a Jónyer, Klampár, Gergely-trió tündökölt az asztalnál. Ezt követően a válogatott 1981-ben Újvidéken ezüst-, 1983-ben Tokióban bronzérmes lett, az 1982-es budapesti Eb-n pedig hazai közönség előtt szerzett aranyérmet – ezen a versenyen Gergely Jónyerrel párban a második, egyesben pedig a harmadik helyen végzett.

A legendás szövetségi kapitány, Berczik Zoltán mondta: „amíg van egy Gergelyem, addig nyugodt vagyok”. Ezzel elsősorban arra célzott, hogy Gergely Gábor tökéletes kezdő és befejező ember volt a válogatottban, az esetek döntő többségében ugyanis a csapatmeccsen ő állt először asztalhoz, mégpedig az ellenfél legjobbja ellen, s ha még szükség volt rá, döntetlennél neki kellett lejátszania a mindent eldöntő összecsapást. A szinte tökéletes karrierjéből talán csak egyvalami hiányzik: az olimpia. Az ő idejükben az asztalitenisz még nem szerepelt a nyári játékok programjában, még belegondolni a fájó, hogy emiatt hány éremmel – közte bizonyára arannyal is – szegényebb a magyar sport.

Pályafutása befejezése után, gyerekkori álmát beteljesítve újságíró lett, több lapnál is rovatvezető-szerkesztőként dolgozott, s dolgozik mind a mai napig, közben pedig Újpesten vezeti a róla elnevezett asztalitenisz-akadémiát.

A ma 70 éves Gergely Gábort köszöntjük, születésnapja alkalmából a sportág legendájával készült interjút szombati Képes Sport mellékletünkben olvashatják.