Párizs 2024: az egyik vizes sportos helyszín is megsérült a zavargásokban

Vágólapra másolva!
2023.07.01. 12:52
A jövő nyári párizsi olimpiai játékok egyik helyszíne is megsérült a franciaországi zavargások során – adta hírül a jövő nyári versenyek infrastruktúrájáért felelős állami cég.

A Solideo közleménye szerint a vízi sportok edzőközpontjának homlokzatában esett kár. A centrum építkezése közelében parkoló buszokat felgyújtották. Az épület homlokzata kisebb sérüléseket szenvedett – áll a bejelentésben.

A péntekről szombatra virradó éjszaka folyamán csaknem ezer embert vettek őrizetbe Franciaországban az immár negyedik napja tartó zavargásokban, amelyek annak ellenére folytatódtak, hogy a francia kormány 45 ezer rendőrt vezényelt Párizs és több francia nagyváros utcáira, hogy megfékezzék a gépkocsik és épületek elleni gyújtogatásokat és a boltok fosztogatását.

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben kedd reggel egy rendőr agyonlőtte Nahel M. 17 éves helyi lakost, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor, és a rendőr elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.

A párizsi olimpiai játékokat jövőre július 26. és augusztus 11. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Gátszakadás előtt – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.09. 01:10
Ezek is érdekelhetik