– Hitte volna, hogy sikerül a címvédés?
– A tavalyi, kairói világbajnokságon szerzett aranyérmet sokan véletlen győzelemként kezelték.
– Tegye a szívére a kezét...
– Nem vitás, én is. Ez a milánói viszont nem volt véletlen győzelem. Nagyon odatették magukat a lányok. Annyira büszke vagyok rájuk, ez hihetetlenül nagy teljesítmény volt!
– Pedig az egyéni verseny nem sikerült túl jól.
– Nem bizony, emiatt igazi érzelmi hullámvasúton ültünk itt, Milánóban, de jól csinálták a lányok, hiszen mi elsősorban a csapatversenyre készültünk. Címvédőként érkeztünk, meg kellett védenünk a pontjainkat a világranglistán.
– Emlékszik a beszélgetésünkre a tavalyi világbajnokság után?
– Igen. Azt kérdezte, hogyan tudja visszaverekedni magát Márton Anna ebbe a csapatba. És én akkor mit mondtam?
– Visszakérdezett, hogy viccelek-e.
– Igen, mert akkor is úgy gondoltam, hogy Márton Annának helye van a csapatban. Tudtam azt is, hogy bármikor és bármelyik helyre be tudom cserélni – láttam, ahogy mozog, szögezzük le: Panka fantasztikus vívónő. Mondjuk plusz tíz helyett a döntőben csinálhatott volna tizenegyet is, az első asszójának a végén elcseszett egy tust, ezt meg is mondtam neki. Amikor Szűcs Lucának nem ment a döntőben, és elmentek a franciák, nem sokat gondolkoztam, hittem abban, hogy Panka képes ledolgozni a hátrányt. A világ legjobb csapata az enyém. Ahol Márton Anna ül a kispadon, az nem a világ legerősebb kardcsapata?
– Nincs vita ebben. Hitt Márton Annában, de mikor hitte el, hogy meglehet ismét az arany?
– A negyvenötödik tusnál.
VILÁGBAJNOKSÁG, MILÁNÓ
NŐI KARD, CSAPAT
DÖNTŐ
Magyarország–Franciaország 45:38 (Márton +10, Battai +4, Szűcs –2, Pusztai –5)