Párizs 2024: hat magyar cselgáncsozó áll kvótás helyen

Vágólapra másolva!
2023.08.07. 21:03
null
Pupp Réka (kékben) olimpiai szereplése biztosra vehető (Fotó: Földi Imre)
A budapesti Mesterek Kupája után hat magyar cselgáncsozó áll olimpiai kvótát érő helyen a nemzetközi szövetség világranglistáján.

A hétvégi Mastersen a hazai versenyzők közül az 52 kilogrammos Pupp Réka az ötödik, a 100 kilós Vég Zsombor pedig a hetedik helyen végzett. A judoinfo.hu portál összegzése szerint előbbi gyakorlatilag bebiztosította párizsi kvalifikációját.

A sportágban 372 kvóta kiadó, a fele a férfiaknál, a fele a nőknél. Direkt kvalifikációt minden súlycsoport legjobb 17 helyezettje szerez az olimpiai kvalifikációs rangsor alapján, amihez a pontokat világbajnokságokon, Mesterek Kupáján, Grand Slam- és Grand Prix-viadalokon, kontinentális Open-versenyeken és kontinensbajnokságokon lehet szerezni. A fennmaradó helyekből tizennégy a rendező Franciaországot illeti, ezen felül a kontinentális szövetségek és a Nemzetközi Judo Szövetség bizottsága osztja szét az olimpiai indulási jogokat.

Pupp Réka hazai eredményével átlépte a háromezer pontos lélektani határt, ami biztos olimpiai indulást jelent: a hátralévő versenyeken nem fordulhat elő, hogy az Atomerőmű SE tokiói olimpiai ötödik helyezettjét üldözői közül tizennégyen meg tudják előzni. A kvóta mindazonáltal „nem hivatalos”, csak a kvalifikációs sorozat jövő júniusi lezárásakor válik majd azzá.

Nagyon jól áll a kvalifikációt tekintve Ungvári Attila (81 kg) is, a Győri AC háromszoros Európa-bajnoki bronzérmese kétezer pont fölött jár, de ebben a súlycsoportban még előfordulhat, hogy ez is kevés lesz, ehhez azonban tíz riválisnak kellene előznie.

Kedvező helyzetben várhatja a folytatást Tóth Krisztián (MTK Budapest, 90 kg), Vég Zsombor (Ceglédi VSE, 100 kg) és Özbas Szofi (BHSE, 63 kg), közülük Vég Zsombor a Budapesten gyűjtött pontokkal visszakerült a legjobb tizenhét közé, pillanatnyilag a tizenegyedik kvóta az övé.

A budapesti viadal nem sikerült jól Gercsák Szabina (70 kg, Atomerőmű SE) és Sipőcz Richárd (+100 kg, Széchenyi Egyetem SE) számára, bár utóbbi a jelenlegi állás alapján kontinentális kvótával utazhatna Párizsba. Mindketten leküzdhető távolságban vannak az olimpiai indulástól, a közvetlen riválisok közül Gercsáknak ehhez négyet, Sipőcznek pedig kettőt kellene megelőznie a folytatásban. A World Tour-sorozat jövő hétvégén Zágrábban, a horvát Grand Prix-viadallal folytatódik.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2025.03.03. 17:55

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Rasovszky Kristófot másodszor választotta a világ legjobb férfi nyílt vízi úszójának a WA – videó

Úszás
2025.02.06. 14:32

A NOB kicseréli a párizsi olimpia hibás érmeit

Párizs 2024
2025.01.14. 17:52

Sorjáznak a panaszok a párizsi érmek minőségének romlása miatt

Párizs 2024
2025.01.06. 13:05

„Azt üzenték: A lányod vére áztatja majd Algéria földjét!” – Hámori Luca édesanyja az olimpiai bokszbotrány sokkoló hátteréről

Egyéb egyéni
2024.12.29. 13:34

NS-értékelés: női kézilabdázóink elégedettek lehetnek 2024-gyel

Kézilabda
2024.12.28. 09:26

Pekler Zalán: Fokozatosan szeretnék visszajutni a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:32
Ezek is érdekelhetik