Sakk: Magnus Carlsen Bakuban nyert világkupát

Vágólapra másolva!
2023.08.24. 16:47
null
Magnus Carlsen (Fotó: FIDE)
A korábbi világbajnok Magnus Carlsen nyerte csütörtökön a Bakuban rendezett egyéni sakk világkupát.

 

A világranglista norvég éllovasa a fináléban azt az indiai Rameshbabu Praggnanandhaát múlta felül, aki a 16 között a legjobb magyart, Berkes Ferencet búcsúztatta. A döntő első két, normál játékidejű partija egyaránt döntetlennel zárult, így csütörtökön rapid játszmák döntöttek, ebben a világbajnoki címéről tavaly lemondó Carlsen bizonyult jobbnak, mivel sötéttel begyűjtötte a teljes pontot, míg világossal remizett ellenfelével.

A 32 éves skandináv nagymester és az alig 18 esztendős ázsiai játékos mellett a bronzérmet szintén rapid partikban megszerző amerikai Fabiano Caruana kvalifikálta magát a világbajnokjelöltek jövő évi tornájára. Carlsen ugyanakkor korábban úgy nyilatkozott, kevés esélyt lát arra, hogy elinduljon rajta, mert kiábrándult a klasszikus játékidejű sakkból.

Carlsen a világkupán a hét párharca során csak kétszer kényszerült ráadásra, az általa egyre kevésbé kedvelt klasszikus játékidejű partikban nyolc győzelmet aratott és csupán egyszer kapott ki öt döntetlen mellett.

A nőknél az orosz Alekszandra Gorjacskina diadalmaskodott, aki szintén rövidített partikban múlta felül a bolgár Szalimovát.

A vk nyereményalapja minden korábbinál magasabb, 2.5 millió dollár volt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tizennégy millió forintnyit adtak Magnus Carlsen „tiltott farmernadrágjáért”

Egyéb egyéni
2025.03.02. 13:16

Magnus Carlsen az eBayen árverezi el hírhedtté vált farmerét

Egyéb egyéni
2025.02.20. 12:55

Carlsen és Nyepomnyascsij megosztozott a villámsakk világbajnoki címén

Egyéb egyéni
2025.01.01. 07:32

Magnus Carlsen mégis vállalja a játékot a villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.12.29. 21:52

Farmerban még a világbajnok se sakkozhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:36

Csaknem háromszázan indulnak a december végi gyorssakk- és villámsakk-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.18. 09:34

Az elázott Magnus Carlsen biciklivel érkezett meg a sakkolimpiára, azt hitte, elkésett – videó

Egyéb egyéni
2024.09.13. 23:06

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09
Ezek is érdekelhetik