Lovassport: magyar győzelem a nemzetközi westernlovasversenyen

Vágólapra másolva!
2023.09.25. 12:44
null
Szalontai Zoltán (Fotó: Western Lovas Szövetség)
Címkék
Szalontai Zoltán révén magyar győzelem is született a hétvégén Kiskunfélegyházán rendezett nemzetközi westernlovas-viadalon.

A szervezők tájékoztatása szerint a nemzetközi 4NCHA szervezet által életre hívott versenyen a sportág királyszámában, cuttingban kilenc különböző kategóriában avattak bajnokokat, Szalontai az open mezőnyben bizonyult a legjobbnak.

Cuttingban a lovasnak meghatározott idő alatt egy borjút kell leválasztania a csordáról és azt a továbbiakban távol tartani attól. A versenyzőnek két és fél perc áll rendelkezésére, hogy megmutassa, lova mennyire stílusosan tudja végrehajtani ezeket a feladatokat.

Szalontai mellett további két hazai versenyző is dobogóra állhatott, Vizi Zoltán és Katona Szabolcs révén egy-egy bronzéremnek örülhetett a közönség.

A nemzetközi viadalra Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból is érkeztek versenyzők.

Legfrissebb hírek

Bravúros magyar ötödik hely az év utolsó, kiemelt díjugrató versenyén

Egyéb egyéni
2024.12.30. 17:55

Egy évre tiltották el a britek háromszoros olimpiai bajnok lovasát

Egyéb egyéni
2024.12.05. 11:54

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2024.09.24. 13:31

Négyesfogathajtó-vb: „Közmegelégedés övezi a versenyt” – Cseri Dávid

Egyéb egyéni
2024.09.05. 15:49

Négyesfogathajtó-vb: Nagyobb hangsúlyt kap a biztonság és a lovak jóléte – Fugli Károly

Egyéb egyéni
2024.09.04. 18:54

Négyesfogathajtó-vb: minden készen áll a kezdésre – Fugli Károly

Egyéb egyéni
2024.09.04. 16:33

Párizs 2024: Kaizinger Balázs nem akar kényelmesen versenyezni

Párizs 2024
2024.07.24. 17:11

Párizs 2024: 28 év után lesz újra magyar lovas az olimpián

Egyéb egyéni
2024.02.19. 15:33
Ezek is érdekelhetik