Muszi megérte – Deák Zsigmond jegyzete

Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt, 2019 szeptemberében láttam először élőben birkózni Muszukajev Iszmailt, amikor első világversenyén, a nur-szultani vb-n szerepelt magyar címeres mezben. Tátott szájjal néztem speciális stílusát, földöntúli fürgeségét, no meg azt, ahogy bravúrokat bemutatva bronzérmet és olimpiai kvótát szerez. Bizonyára szűkebb pátriájában, Kabardföldön, a sportág dagesztáni Mekkájában, illetve Oroszországban ismerték őt, de nemzetközi szinten ott, a kazah fővárosban csodálkozott rá mindenki egyéni és látványos megoldásaira, nem túlzás, a világbajnokság egyik kedvence lett. Tisztában vagyunk az orosz szabadfogású birkózás mérhetetlen gazdagságával, hiszen mára alig maradt olyan ország, amely ne honosított volna a Kaukázusból, de ilyen kvalitású versenyzőről azért ők sem mondanak le egykönnyen. Mint hírlik, Muszukajev egy országos bajnoki mérkőzést követő botrány után lett kegyvesztett, megüzenték neki, akármilyen jó, oroszként nem sok sót eszik meg, ezért kellett távoznia.

S nyilván ezért is dolgozik benne fokozottan a bizonyítási vágy már magyarként. Merthogy 2019-es vb-bronza óta sem adta sokkal alább, 2021-ben a tokiói olimpián ötödik lett, 2022 tavaszán Budapesten ihletett teljesítménnyel, az összes ellenfelét leiskolázva szerzett Európa-bajnoki címet, majd egy esztendeje újra felállt a vb-dobogó alsó fokára. Közben persze akadtak gyengébb versenyei, látszott, hogy időnként erőnléti és motivációs problémákkal küzd, épp mint egy igazi zseni, akinek nem munka a sport, hanem az élete. Az idei, februári ob-t két súllyal feljebb, szerény pocakkal nyerte meg, az Eb-t betegség miatt kihagyta, két hónapja a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen sem mutatott „láncharapó formát”, most, Belgrádban viszont a legjobbkor hozta a legjobbját. Mert kétségkívül ez kellett ahhoz, hogy a lehető legnehezebb sorsolással, olimpiai, világ- és kontinensbajnokokat megverve élete első vb-döntőjét vívhassa.

Hétfői diadalmenete után zokogott, mint egy gyerek, kedden aztán annál zordabb ábrázattal ment fel a szőnyegre, hogy néhány perc múlva világbajnokként, piros-fehér-zöld zászlóval a vállán szaltózzon le onnan, miután 11:0-s technikai tussal leiskolázta a Puerto Ricó-i Sebastian Riverát. Kovács István 1979-es San Diegó-i diadala után negyvennégy évvel megszületett tehát a magyar birkózósport második szabadfogású világbajnoki címe. Aki nem szereti a honosítást, az húzhatja a száját (de akkor korábban a kézisek, Radulovics Bojana, Pérez Carlos, Díaz Ivo, a kajakos Janics Natasa vagy épp a kanadai hokisok esetében is húzhatta), aki viszont tisztában van a modern sport törvényszerűségeivel, az legyen szimplán boldog. A szerény mosolyú, mélyen hívő Muszukajev Iszmail (becézve Muszi, esetleg Muki) örökre beírta magát a magyar sport aranykönyvébe, úgy, hogy egyetlen feltörekvő hazai tehetségtől sem vette el a helyet. Semmit sem veszítettünk vele, csak nyertünk. S hol van még a vége? Vb-aranya után azt mondta, gyerekkora óta az olimpiai bajnoki cím a célja. Mondjuk, jövőre Párizsban.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!