Súlyemelés: két magyar indul a szaúdi világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2023.09.04. 12:52
null
Mitykó Veronika (Fotó: Békés Megyei Hírlap/Bencsik Ádám)
A női 45 kilogrammosok viadalával megkezdődött és két héten át tart Rijádban a súlyemelők világbajnoksága, amely az egyik kiemelt állomása a párizsi olimpiára kvalifikáló versenysorozatnak. A szaúdi fővárosban két magyar emelő próbál szerencsét.

 

A sportági világszövetség elnöke, Mohamed Dzsalud megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy már a vb kezdete előtt elértek néhány rekordot, miután 117 országból 719-en (a férfiak 365-en, a nők 354-en) vesznek részt az eseményen, amelyet első alkalommal tartanak Szaúd-Arábiában.

Mindkét nemnél 10-10 súlycsoportban rendeznek versenyeket, miközben a jövő évi ötkarikás játékok programjában – alapvetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a sportágat hosszú éveken át jellemző doppingesetek miatt hozott büntető intézkedései nyomán – 5-5 kategória kapott helyet.

Rijádban a magyar színeket ketten képviselik. A 87 kg-ban szereplő békéscsabai Mitykó Veronika szeptember 15-én, a plusz 109 kilogrammos szegedi Nagy Péter pedig 17-én, a vb utolsó napján lép versenypódiumra. Mitykó súlycsoportjában 18, Nagyéban 43 emelőt neveztek.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

Súlyemelés: Nagy Péter bejelentette, hogy megpályázza a szövetség elnöki posztját

Egyéb egyéni
2025.02.21. 09:09

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Szerdán megtört az észak-koreai egyeduralom a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.11. 21:23
Ezek is érdekelhetik