Vívás: A női kardcsapat tagjai tényleg barátok – Gárdos Gábor

– A szó minden értelmében a csúcson kezdték meg a felkészülést.
– Ramsauban, vagyis magaslaton edzőtáboroztunk. Évek óta visszajárunk oda, gyönyörű hely kétezer méter magasban. Persze hiába a csodás környezet, oda nem pihenni megyünk: a napot például minden reggel hétkor futással indították a lányok – mondta, a világbajnoki női kardcsapat vezetőedzője.

– Milyen állapotban kapta vissza a versenyzőket az egyhónapos pihenő után?
– Éppen olyan édesek, helyesek, szépek, mint voltak.

– És akkor csatoljuk ide a csúcs másik értelmét: ezek a lányok kétszeres világbajnokok.
– Na ez az, amit még én is nehezen hiszek el... Kétszeres világbajnok a három kislány és még csak huszonévesek, vagyis még csak most érnek be igazán, csak ezután fognak még tudatosabban vívni, ezekből a lányokból még csak ezután lesz igazi vívó.

– Annyiszor értekeztünk már arról, hogy a Battai Sugár, Pusztai Liza, Szűcs Luca trió extrát képes nyújtani a csapatversenyeken – az odáig rendben van, hogy a korosztályos viadalokon halmozták az érmeket, de vajon miért megy nekik ennyire a felnőttek között is csapatban?
– Korábban is voltak tehetséges kardozó lányok, ám a versenyzők között, valamint az edzők és a sportolók között nem volt olyan kohézió, mint most. Nálunk az edzők is összefogtak, és a lányok sem furkálják egymást. Ők tényleg barátok – öröm őket nézni a teremben. Az külön jó, hogy a kicsik „bevették” maguk közé Márton Annát, aki szakmailag képes vezére lenni a válogatottnak.

– Ezt a milánói világbajnokság döntőjében be is bizonyította.
– Visszaköszönt az a sok-sok munka, amelyet elvégeztünk az elmúlt években. Tudatos és gyönyörű tusokat adott a franciáknak Panka – Pézsa Tibor szokta mondogatni, hogy az okos találatokat vébédöntőben kell elérni, mert tényleg az ilyeneken múlhat az aranyérem sorsa.

– Tanítványa térdrögzítővel vívott a júliusi vébén, augusztusban pedig átesett az első műtéten, másfél hét múlva jön a második operáció. Azért ott van a teremben Márton Anna?
– Igen, de a kitöréseket és a vívást nem erőltetjük, erősít és iskolázik Panka. Az első műtéten rendben túl van, ez szemmel is látható, a másodikra pedig a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Vívószövetségnek és a BVSC-Zuglónak köszönhetően ismét Németországban kerül sor – ezúttal marad még néhány napot az operációt követően a klinikán, abban bízunk, hogy a térdrögzítővel talán hamarabb visszatérhet.

– Mennyire feszélyezi a vezetőedzőt, hogy viszonylag szűk a női keret?
– Bárkit elveszítenénk, nem esne jól. Valóban négy-öt-hat emberem van, de hát a vívás régen sem volt olyan népszerű sportág – én inkább örülök annak, hogy ilyen kaliberű vívóim vannak jelenleg.

– Vezetjük a kvalifikációs rangsort, s bár még van néhány világkupaverseny, biztosnak tűnik a párizsi csapatkvóta. Vagy el lehet ezt rontani...?
– Mindent el lehet rontani, éppen ezért amíg nem húzzák meg a vonalat, s míg nem válik biztossá, hogy mi fölötte vagyunk, addig én nem is gondolkozom az olimpiában. Vívni kell. Jó a pozíciónk, ez kétségtelen, ám inkább a hajrá, mindent bele felfogással megyünk neki a világkupa-sorozatnak. November második hétvégéjén Algírban kezdünk.

– Már vívnak a lányok? Mellette mi képezi még részét a felkészülésnek?
– A héten már volt két vívóedzésünk, jövő héttől még több lesz. Új elem a felkészülésünkben, hogy a délelőtti keretedzések mellett hetente van egy közös edzésünk valamelyik délután is. A kollégák a lányokkal elemeznek is – én ezt kevésbé szoktam, mert annyi akció van a kardvívásban, hogy nemigen lehet kitalálni-megtanulni, éppen melyiket veszi elő az ellenfél. Az én felfogásom az, hogy ha kézben és fejben ott van sok minden, túl nagy gond nem lehet a páston.