MÖSZ: Kovács István is indul az elnöki pozícióért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.11.13. 11:30
null
Kovács Kokó István indul a MÖSZ elnöki pozíciójáért (Fotó: Nemzeti Sport)
November 18-án tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ). Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács István pedig most bejelentette, indul az elnöki pozícióért, ellenfele Kurtucz Csaba lesz – számolt be róla az rtl.hu, amely szerint az október 10-én lemondó elnököt az előző elnökség azzal vádolja, hogy szabálytalanul költött el legalább 170 millió forintot, ezért az ellenőrző testület elnöke feljelentést tett az ügyészségen.

„Nagyon sok klubtól kaptam megkeresést, és velük egyeztetve jutottam arra a döntésre, hogy indulok a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöki pozíciójáért” – mondta az rtl.hu-nak az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács István, aki 2021 márciusa és 2022 júliusa között a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) főtitkára volt, jelenleg a Boksz Világszervezet európai szekcióját vezeti, emellett az RTL-en az ismert személyek ökölvívó mérkőzéseiről szóló műsorban, a Sztárboxban is részt vesz.

A lap úgy tudja, a MÖSZ november 18-án tart közgyűlést, melyre azért lesz szükség, mert Kurtucz Csaba korábbi elnök és az elnökség között annyira elmérgesedett a helyzet, hogy októberben mindenki benyújtotta lemondását, és kölcsönösen feljelentették egymást. Az ellenőrző testület korábbi vezetője a feljelentésen kívül súlyos vádakat is megfogalmazott egy levélben, amelyet Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak küldött októberben.

„Ráléptem azokra a tyúkszemekre vagy lábujjakra, amelyekre nem kellett volna, de úgy gondoltam, hogy az igazságosság, az objektivitás és a hasznosság elve alapján kell működnie a szövetségnek. Én ebből nem tudok engedni – mondta Kurtucz Csaba a Sportrádiónak a kialakult helyzetről.

Kovács István az elnöki indulása kapcsán azt mondta, több elismert szakembert is meg tudott győzni arról, hogy támogassák őt, és térjenek vissza a bokszéletbe. Jelzésértékű, hogy a Kovács elnöki indulásáról szóló hír a markánsan ellenzéki RTL honlapján jelent meg, amelynek megbízásából egyébként Kovács részt vesz ezekben a hetekben a különféle celebek televíziós bokszmeccseinek a szervezésében.

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik