Vívás: Dósa Dániel közeledik Párizshoz

– Ahogy haladt előre a kairói világkupa-viadal egyéni versenyében, egyre kevésbé féltettük, merthogy stabilan állt a lábán, kiválóan vívott, és higgadt maradt. Jó nap volt a szombati?
– Kifejezetten jó nap volt, fizikailag, mentálisan és minden szempontból jó formában voltam. Vagyis elég jó formában… – válaszolta mosolyogva Dósa Dániel, aki a tőrözők kairói világkupaversenyén bronzérmet szerzett.

– A kvalifikációs időszak vége felé, ráadásul úgy, hogy kiélezett a harc a kvótáért, amelynek ön az egyik esélyese, hogyan képes kizárni a külvilágot, s nem foglalkozni ezzel a teherrel?
– Nyilvánvaló, hogy érzem a súlyát, ahogyan az is, hogy figyelem a két vetélytársamat, a cseh és spanyol vívót, ugyanakkor mégis csak magammal foglalkozom. A felfogásom az, mindegy, ők mit csinálnak, nekem kizárólag a következő ellenfélre kell koncentrálnom. A versenyek idején még a telefonomat is kikapcsolom, nem figyelem a táblát, és azt sem, hogy milyen eredmények születnek – ám amikor várok az asszómra, óhatatlanul látok tusokat, arcokat, többnyire képben vagyok.

– Mitől ennyire összeszedett Dósa Dániel?
– Már huszonnyolc éves vagyok.

– Rendben, csakhogy ez tényleg egy feszültségekkel teli küzdelem, ráadásul már Rio és Tokió előtt is volt része hasonlóban, csak éppen akkor nem teljesült az olimpiai álom.
– Azt azért tegyük hozzá, hogy még sosem volt akkora esélyem megszerezni a kvótát, mint most.

– Na ez az, ráadásul Kairóban pokolian nehéz ágon ért oda a dobogóra, és erősítette meg a helyét a rangsorban. Elárulhatná, hogyan csinálja, egyáltalán: mitől másabb ez a Dósa Dániel, mint, mondjuk, a tavalyi vagy éppen a három évvel ezelőtti?
– A mentális felkészítőmnek sokat köszönhetek, hiszen ezen a téren volt elmaradásom – a fizikumom megvolt eddig is, ahogyan technikailag is jó voltam már korábban is. Emellett sokat változott az itthoni edzések minősége is, a csapattársaimmal és a válogatott keret tagjaival kifejezetten jó asszókat tudok vívni a tréningeken.

– Vagyis egyáltalán nem okozott önben törést, elakadást, hogy például feltűnt Szemes Gergő, és tavaly már szerzett is egy vk-bronzot?
– Lehet, hogy bele voltam kényelmesedve a helyzetbe, hogy én vagyok itthon a legjobb férfi tőröző. Azzal, hogy jött Szemi, és megmutatta, lehet ezt jobban is csinálni, arra ösztökélt, hogy magasabb szintre lépjek, és arra is, hogy igenis higgyem el, képes vagyok jó eredményekre. Azt hiszem, kellett nekem ez a fenékbe rúgás, kellett a sportpályafutásomhoz Szemes Gergő.

– Sajnos a csapatkvóta megszerzése nem sikerült, ám a kairói hatodik hely azért mutatja, hogy jó kis válogatott van alakulóban.
– Rá is megyünk a júniusi Európa-bajnokságra, mert mi is úgy érezzük, remek gárda jött össze.

– Az Eb előtt, március közepén viszont vár még önre a kvalifikációt záró viadal Washingtonban, amely ráadásul másfélszeres szorzójú Grand Prix-verseny – érzi, hogy most kell csak igazán erősnek maradnia mentálisan?
– Én ugyanazt csinálom a következő három hétben is, mint eddig, nem változtatunk semmit – sem az edzésmunkában, sem az egyéb kiegészítő tevékenységekben, hiszen bebizonyosodott, hogy ez a rendszer működik.

–És amikor nem a vívóteremben van, vagy nem a mentális felkészítőjével dolgozik, hogyan zárja ki, hogy ne kússzon be a szeme elé, mondjuk, az Eiffel-torony?
– Ó, én mindig azon vagyok, hogy elfoglaljam magam, hogy eltereljem a gondolataimat, úgyhogy Párizsra még egyáltalán nem gondolok – helyette inkább igyekszem minél pozitívabban hozzáállni a felkészülésemhez.

– Csak hát vagyunk mi, újságírók, és mellette a vívást szeretők, akik faggatjuk önt.
– Nem tervezek interjúkat adni az utolsó versenyig, ám a Nemzeti Sport mégiscsak a Nemzeti Sport. Elbújni nem fogok, de tényleg szeretnék a felkészülésemre figyelni.

– Immár a világranglista élmezőnyéhez tartozó vívóként.
– Nem szoktam túlságosan hangsúlyozni, ha sikerül jó eredményt elérnem, de az, hogy ezzel a kairói bronzzal a világranglista tizenkettedik helyére léptem, már az én megítélésem szerint is szép teljesítmény, büszke vagyok magamra. És szeretnék még büszkébb lenni.