Párizs 2024: az íjász Balogh Mátyás nagyon bízik a kvótaszerzésben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.04. 10:06
Balogh Mátyás (Fotó: Földi Imre, archív)
Balogh Mátyás, aki Tokióban már szerepelt ötkarikás játékokon, nagyon bízik benne, hogy a párizsi olimpia íjászversenyére is indulási jogot tud szerezni.

Balogh Mátyást megelőzően 25 évig nem volt magyar íjász olimpián, ennek kapcsán az M1 aktuális csatornának kiemelte: a tokiói részvétel nemcsak neki, az egész hazai íjásztársadalom számára nagy eredmény volt. Elmondása szerint azóta nagyot lépett előre mentálisan és fizikailag egyaránt, a technikája is sokat javult, köszönhetően annak, hogy foglalkozik vele mentáltréner, dietetikus és erőnléti edző is, így sokkal tudatosabban készül.

„Az esélyek sokkal jobbak, a pontszámok, az eredmények fejlődő tendenciát mutatnak, nagyon bizakodóak vagyunk, hogy sikerülni fog” – nyilatkozott. Hozzátette, hetven-nyolcvan százalékban mentális sportnak tartja az íjászatot, amely mellé kell a kondíció és a jó technika is.

Teremben – itt 18 méterről lőnek – a varasdi Európa-bajnokságon másfél hete hatodik volt, vasárnap pedig sorozatban harmadik magyar bajnoki címét szerezte meg Balogh, aki most kezd átállni a 70 méteres távra.

A nyári párizsi olimpiára kvótával még nem rendelkezik a 24 éves versenyző, a nevezéshez szükséges 640 FITA körös minimális selejtezős pontszámmal viszont már igen. Előbbi megszerzésére még két lehetősége van: május 5-6-án az esseni Európa-bajnokságot megelőző kontinentális kvótaszerző viadalon három, míg a kvalifikációs időszakot lezáró, utolsó kvótaszerző versenyen, amelyre június 14. és 17. között Antalyában kerül sor, két egyéni indulási jogot osztanak ki.

„Azt szoktam mondani, hogy ötven százalék meg egy kicsi – felelte mosolyogva arra a kérdésre, hogy hogyan látja saját esélyét az ötkarikás részvételre. – Nagyon bizakodóak vagyunk ezzel kapcsolatban, idén és az előző évi felkészülésben is mindent megtettünk, hogy ez sikerüljön, reméljük a legjobbakat.”

Balogh kiemelte: a csúcsformát először az Eb előtti kvótaszerző viadalra időzítik, mivel ott „elég kemény mezőnyben” fognak versenyezni, de lát esélyt arra, hogy már ott kiharcolja az indulási jogot.

 

Legfrissebb hírek

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00
Ezek is érdekelhetik