Sportrádió: Nem lesz bojkott az olimpián, az már egészen biztos – Fürjes Balázs

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 19:45
Fürjes Balázs volt Csisztu Zsuzsa vendége (Fotó: Sportrádió)
Kedd délután a Sportrádió Hazafutás műsorában Csisztu Zsuzsa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját, Fürjes Balázst kérdezte. A sportvezető kijelentette, nem lesz bojkott a 2024-es párizsi olimpián.

A NOB Olimpiai Program Bizottságának tagjává frissen megválasztott Fürjes Balázs először azt emelte ki, hogy a vízilabdának terjeszkednie kell és megújulnia.

„Minden szempontból érdekünk, hogy a vízilabda – és az összes sportág, amelyben sikeresek vagyunk – eljusson a világ minden tájára. Tradicionális sportág ugyan a vízilabda, de ha nem fejlődik és olyan ország rendez olimpiát, mint például Katar, ahol nincs jelen, bajba kerülhet. Erre persze még van idő bőven, de figyelni kell rá.”

Fürjes Balázs arról is beszélt, hogy a feltörekvő sportágakban kulcsfontosságú lenne Magyarországnak fejlődnie.

„Törekednünk kell rá, hogy az elmúlt években az olimpiai programba került sportágak, amelyek itthon még gyerekcipőben járnak, nagyobb figyelmet kapjanak. Ezekbe a sportágakba kellene a közeljövőben energiát fektetnünk” – fejtette ki a mindössze fél éve NOB-tagnak választott Fürjes. 

Az interjút a szakember azzal zárta, hogy a háborúk ellenére sem várható bojkott az olimpián. 

„Jobb képet mutat majd az olimpia, mint amilyen helyzetben van jelenleg a világ. Nem lesz bojkott, az már egészen biztos. Úgy gondolom, helyes döntés volt a NOB részéről, hogy az útlevele miatt senki se lehessen büntethető. A fegyverszünetre sajnos nem vehetünk mérget, de remélhetőleg meg tudja mutatni az olimpia, hogy a sport által egyesíteni lehet az ellenséges nemzeteket is.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

Egyéb egyéni
2024.03.20. 15:30

Fürjes Balázs a NOB legfontosabb bizottságának tagja lett – ez lesz a feladata

A sportdiplomata meglepődött a gyors kinevezésén, ami nemcsak neki, a magyar sportnak is nagy megtiszteltetés.

 

 

Legfrissebb hírek

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2025.03.03. 17:55

Elindult a Fiatal Sportvezetők Programjának második kurzusa

Egyéb egyéni
2025.02.21. 15:26

Rasovszky Kristófot másodszor választotta a világ legjobb férfi nyílt vízi úszójának a WA – videó

Úszás
2025.02.06. 14:32

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

A NOB kicseréli a párizsi olimpia hibás érmeit

Párizs 2024
2025.01.14. 17:52

Sorjáznak a panaszok a párizsi érmek minőségének romlása miatt

Párizs 2024
2025.01.06. 13:05
Ezek is érdekelhetik