Vívás: Az érmek nem fedik el a gondokat – Boczkó Gábor

– Szombat estéhez képest nagyot fordult a világ, az akkori szomorúsága a férfiak selejtezője után vasárnap estére a négy magyar érem miatt örömbe fordulhatott át – így történt?
– Részben így történt, ám ez a négy érem azért nem fedi el a problémákat – válaszolt Boczkó Gábor szövetségi kapitány. – Amikor még én vívtam, akkor is voltak olyan időszakok, amikor egy-egy versenyző jó szereplése megmentette a csapat becsületét, ám kapitányként én nem szeretnék ezen az úton járni, nem lehet semmit sem a szőnyeg alá söpörni, ebbe a helyzetbe igenis bele kell állni, mindemellett természetesen az érmeket meg kell ünnepelni.

– Hogyan lehet beleállni ebbe, vagyis mit lehet tenni az ellen, hogy változzon a helyzet?
– Nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden esetben ugyanazok az emberek szállítsák a jó eredményeket – hála istennek, hogy Siklósi Gergely, Koch Máté és Kun Anna mellé azért Muhari Eszter is csatlakozott, de nem bújhatunk mögéjük. Pláne, hogy azok a vívóink, akik korábban azért hozták az érmeket, gondolok itt Andrásfi Tiborra és Nagy Dávidra, jó ideje elmaradnak attól, amit tudnak. Hiszek abban, hogy az elvégzett munka előbb-utóbb kijön a páston is, de szükség van némi felfogásbeli változtatásra is.

– Nem félő, hogy lelkileg összetöri a sportolókat a sikertelen időszak?
– Az edzőik tudják, mi a dolguk, de kapitányként igyekszem én is segíteni, és nem azért, mert hű, de okos vagyok, hanem azért, mert ezen én is átestem versenyzőként, márpedig saját tapasztalatodból okulva tudsz igazán hiteles lenni, és talán használható tanácsokat adni.

– Kicsit „kinyitva” a képet, nem csak a két említett fiú maradt el a várakozásoktól, hiszen az, hogy a szombati selejtezőben induló huszonnégy magyarból egyedül Keszthelyi Zsombor jutott a hatvannégy közé, nem épp fényes arány. Mi volt a gond?
– Azt konkrétan nem tudom, azt viszont igen, hogy ez a verseny és a korosztályos Európa-bajnokság rávilágított, nincs minden rendben sem az utánpótlásban, sem a második vonalban ebben a fegyvernemben – csak összehasonlításképpen: két éve a budapesti GP-viadalon a férfiak közül tizenketten voltak főtáblásak, heten pedig ott voltak a legjobb harminckettő között. Szükségünk van a széles bázisra, egyfelől azért, mert nem mindegy, hogy a válogatott keret tagjai kikkel asszózhatnak az edzéseken, másfelől pedig azért, mert mi például egy U23-as kontinensviadalra is ütőképes csapattal akarunk utazni.

– Térjünk át a hölgyekre: hogyan értékeli, hogy két magyar vívta a döntőt a BOK-csarnokban?
– Kun Anna mellé beérett mostanra Muhari Eszter. Ő kadétvilágbajnok volt korábban, vagyis tudtuk, hogy tehetséges, bíztunk is benne, esetében csak az volt a kérdés, hogy az utánpótlásból a felnőttek közé lépés nehéz feladatát hogyan oldjuk meg, s hogyan oldja meg Eszter. Tavaly Katarban világkupaezüstöt szerzett, nemrég Barcelonában vk-bronzot, vasárnap pedig második lett egy GP-viadalon, ez pedig azt mutatja, hogy tényleg odaért a legjobbak közé. Ami Kun Annát illeti: tehetsége, szorgalma, klasszisa eddig sem volt kérdés, örömteli, hogy kéztörése után így vívta végig a napot. Azt sajnálom csak, hogy nem hamarabb lettek együtt ilyen jók, s így elúszott az olimpiai csapat­kvóta…

– Kiváltképp így érezhet, hiszen Nagy Blanka Virág egyre magabiztosabb, vasárnap is jól vívott.
– Igen, úgy tűnik, hogy mostanság a lányokkal jobban állunk, hiszen Blanka mellett Wimmer Dorina is juniorkorú még, igaz, esetében kiütközött a fáradtság, nehéz mindkét fronton helytállni. Fontos, hogy elhiggyék magukról, hogy jó vívók, és ez Muhari Eszterre és Kun Annára igaz, ők korábban képesek voltak egy-egy menőt elkapni, ám Budapesten egy napon többet is megvertek, tehát például az oly rettegett franciáktól sem kell ám megijedni.

– Akkor most a párbajtőrt tekintve félig üres vagy félig tele a pohár a kapitány olvasatában?
– Az említett problémák ellenére bizakodó vagyok, hiszen azért a férfigárda összeállt, s nem pusztán utazik az olimpiára, hanem éremesélyesként indul, a nőknél pedig mutatkoznak biztató jelek – igaz, az egységes csapat még várat magára.