Konferencia: a sporttudomány segíthet kihasználni az infrastrukturális lehetőségeket

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.04.12. 21:10
Szijjártó Péter a sport és a nemzeti érdekérvényesítés kapcsolatáról is beszélt (Fotó: Dömötör Csaba)
Sporttudományos és innovációs konferenciát rendezett a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igazgatója, Rátgéber László a Lónyay-Hatvany Villában, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a sport és a nemzeti érdekérvényesítés kapcsolatáról is beszélt.

 

PRODUKTIVITÁS, vagyis hasznosság, eredményesség – legalábbis az értelmező szótár szerint. A gyakorlatban viszont jóval többet jelent, ezért a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány péntek délutáni sporttudományos és innovációs konferenciáján elsősorban a kifejezés mögöttes tartalmáról beszélgettek a meghívott szakemberek.

A Lónyay-Hatvany Villában a hazai és a külhoni területről a sport és oktatás kiemelkedő szereplői mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is előadást tartott. Kiemelte az olimpia béketeremtő szerepét, és hangsúlyozta, Magyarország részrehajlás nélkül segíti a háborús országok sportolóit abban, hogy a nehéz időkben is űzhessék sportágukat.

„Az ukrán női kézilabda-válogatott Kisvárdán játszotta hazai mérkőzéseit, a belarusz és az izraeli futballválogatottnak, valamint klubcsapataiknak is a magyarországi stadionok jelentették a hazai pályát – sorolta a példákat Szijjártó Péter. – A háború szellemisége sajnos hatással van az élet különböző területeire, a sport világa is átitatódott a geopolitikával. Ha már felvetődik, hogy egy nemzet sportolóit ne engedjék részt venni az olimpián, akkor nagyon mélyen vagyunk. Nem szabad előidézni, amit ezerkilencszáznyolcvannégyben a magyar sportolóknak is át kellett élniük.”

Szijjártó Péter a sport és a nemzeti érdekérvényesítés kapcsolatáról is beszélt, mint mondta, nem tud olyan messzire utazni, ahol ne ismernék Puskás Ferenc nevét. A külgazdasági és külügyminiszter szerint kiválóságainkra értékként kell tekintenünk, és a sportban gyökerező emberi kapcsolatokat is érdemes használnunk – nem véletlenül „igazolt le” korábbi válogatott sportolókat a Külügyminisztérium csapata.

„A magyarországi sportinfrastruktúra-fejlesztések világszerte jogosan vívják ki az elismerést. A méretezéssel azért néha mellélövünk, mert kiderült, hogy a Puskás Aréna kicsi lett – mondta mosolyogva Szijjártó Péter. – Az elmúlt időszakban a sportszervezési képességeinket is megmutattuk, és a jövőben is szeretnénk minél több nagy sporteseményt Magyarországra hozni. A magas színvonalú sportinfrastruktúra a legjobb eszköz, amit az állam a szülők kezébe adhat a gyerekek szabadidejéért a virtuális világgal vívott küzdelemben.”

A digitális forradalomra Fürjes Balázs is kitért, aki előadásában hangsúlyozta, nagy küzdelem zajlik a fiatalok szabadidejéért, kihívást jelent rávenni őket olyasmire, ami erőfeszítést és kitartást igényel. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó tagja az olimpia kihívásairól is beszélt, az érdeklődés ugyanis valamelyest csökkent, de az új sportágak segíthetnek megszólítani a fiatalokat. S ha már kihívások: Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a sport fenntarthatósági vetületét világította meg.

Az utánpótlás-nevelést is érintették a konferencián, a Debreceni Egyetem kancellárja, Bács Zoltán többek között a sportolók kettős karrierjének követendő modelljét mutatta be. A Labdarúgó Módszertani Központ igazgatója, a Puskás Akadémia korábbi igazgatója, Liszkai Dezső beszélt az elmúlt négyéves időszak teljesítményének SWOT-elemzéséről, amely alapján kiemelte az infrastrukturális lehetőségeket. Elmondása szerint a következő négy évben a minőségi előrelépésre, az akadémiák produktivitásának növelésére helyezik a hangsúlyt, és teljesítményalapú támogatással ösztönzik a fiatal játékosok integrálását a profi futballba.

Úgy ideális, ha az élvonalbeli klubok bajnoki sikereihez hasonlóan fontos értékmérő a saját nevelésű játékosok beépítése – a produktivitás ugyanis csak a szótárban egyenlő az eredményességgel.

 

 

Legfrissebb hírek

Hat magyar konzul lesz jelen a Törökország–Magyarország NL-osztályozó helyszínén

Magyar válogatott
2025.03.20. 09:55

Szijjártó Péter: két konzul is jelen lesz a Magyarország–Horvátország férfi kézilabdameccs helyszínén

Kézilabda
2025.01.28. 13:59

Szijjártó Péter: Két konzul is jelen lesz a Magyarország–Katar férfi kézilabdameccs helyszínén

Kézilabda
2025.01.25. 09:56

El: öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros Frankfurt elleni találkozóján

Európa-liga
2025.01.22. 13:02

Szijjártó Péter: a világ úszósportja ismételten hazatért

Úszás
2024.12.10. 19:33

Szijjártó Péter: Legyünk büszkék arra, hogy az Aranycsapat gerincét a Honvéd adta, amely többszörös BEK-győztes lehetett volna, ha nem verik le az ötvenhatos forradalmat

Labdarúgó NB I
2024.11.27. 22:06

Magyarországon tart előadást Carlo Ancelotti korábbi segítője, David Chorro

Labdarúgó NB I
2024.11.23. 12:08

Fókuszban a roma fiatalok: futballtorna és konferencia a TF-en

Egyéb egyéni
2024.11.21. 12:34
Ezek is érdekelhetik