Vívás: kétéves eltiltást kapott Kun Anna

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.14. 17:02
Kun Anna kétéves eltiltást kapott (Fotó: Földi Imre)
Megérkezett az ítélet: világbajnoki hatodik párbajtőrvívónk két évig nem versenyezhet.

 

Nem volt sok remény, és az a kevés is szertefoszlott a múlt héten: a Kun Anna ellen folyó doppingeljárásban a meghallgatásra a múlt héten került sor, és nem sokkal később megszületett az elsőfokú döntés is – ahogyan Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője is kiemelte korábban, a szigorú felelősségen alapuló holléti nyilvántartás szolgáltatására vonatkozó kötelezettség elmulasztása miatt várható, hogy Kun Annát eltiltják.

Így is történt: Kun Anna kétéves eltiltást kapott azért, mert egy éven belül háromszor vétett ezen szabály ellen, az óra május 2024. május 10. napjától „ketyeg”. Az eljárás és maga a döntés érthetően megviseli a kiváló sportolót, ezért – egyelőre – csak a Nemzeti Sportnak juttatta el a nyilatkozatát:

„Borzasztóan dühös vagyok magamra és a rendszerre, és csalódott vagyok a döntés miatt. Ameddig a lehetőségeim engedték, keményen küzdöttem magamért és az igazamért. Bíztam benne, hogy sikerülhet még akkor is, amikor voltak, akik már lemondtak rólam a kevés esély miatt. Nem akartam veszni hagyni azt a rengeteg munkát, kitartást és áldozatot, amelyet ebbe a huszonkét évbe belefektettem. Harcoltam és hittem az utolsó pillanatig, azonban sajnos ezúttal nem sikerült nyernem. Holléti mulasztásokkal kapcsolatos doppingvétséget állapítottak meg nálam, ami két év eltiltással jár. Egyáltalán nem érzem igazságosnak ezt a döntést, és úgy gondolom, hogy a figyelmetlenség miatt elkövetett hibám nem egyenlő a büntetés mértékével. Sosem használtam semmilyen tiltott anyagot vagy módszert, rengeteg teszt és laboreredmény van rá bizonyítékként. A döntéshozó testület sem a tisztaságomat kérdőjelezte meg, de sajnos a szigorú szabályok miatt így döntött. Elképesztően sajnálom, hogy csalódást okoztam mindenkinek, aki segített és támogatott egész karrierem alatt. Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom, hiszen egy ekkora törés után nem biztos, hogy valaha fogok még pengét a kezemben. Hosszú folyamat lesz ennek a feldolgozása. Új fejezet kezdődik az életemben, tele bizonytalansággal, időre és nyugalomra van szükségem. A történtekkel kapcsolatban szeretnék időt kérni a sajtó képviselőitől, ezért további nyilatkozatot az ügyben egyelőre nem adok.”

Eddig a nyilatkozat, mielőtt azonban bárki pálcát törne a hibázó sportoló fölött, azt mindenképpen rögzítsük a szomorú ügy „bemutatásakor”, hogy Kun Anna úgy küzdött, akár a páston, és éppen olyan sportszerűnek bizonyult, mint a páston – azzal ugyanis, hogy hozzájárult a gyorsított eljáráshoz, s így az nem húzódott hónapokon keresztül, egyszersmind megnyitotta a kaput az egyéni kvótaszerzők listáján őt követő párbajtőrvívónak, hogy indulhasson a párizsi olimpián.

Történetesen egy másik magyarnak, Muhari Eszternek.

 

A jövő heti magyar bajnokság felvezetéseként, csütörtökön este a Ludovika Arénában „Sztárok a páston” elnevezéssel a sportágat népszerűsítő eseményt rendez a Magyar Vívószövetség és a Mediaworks Hungary. A keddi sajtótájékoztatón Csampa Zsolt szövetségi elnök elmondta, keresték azokat az ismert embereket, akiket rávehetik arra, hogy vívjanak és népszerűsítsék a vívást – az erre vállalkozókat négy mentor, Nagy Tímea, Szász-Kovács Emese, Imre Géza és Somfai Péter „trenírozta” párbajtőrvívásra az elmúlt hetekben. Az eseményen Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívó és Boczkó Gábor szövetségi kapitány sorsolta ki a május 23-ai sztárvívás párosítását: Gubik Petra és Kocsis Lilkó, Kovács Patrícia és Kocsis Alexandra, valamint Danny Blue és Dánielfy Gergő, Ember Márk és Barabás Botond felállásban tíz tusig tartó elődöntőket, majd döntőket láthatnak az érdeklődők.
Sztárok a páston

 

 

Legfrissebb hírek

Lejárt Paul Pogba eltiltása, a középpályás kész a visszatérésre

Minden más foci
2025.03.12. 12:05

Újabb doppingvétség, magyar úszó ellen folyik vizsgálat

Úszás
2025.01.22. 16:29

Úszás: jogi képviselője szerint a nemzetközi sportbíráskodás megcsúfolása, amit Kenderesi Tamás ügyében művelnek

Úszás
2025.01.21. 21:28

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16
Ezek is érdekelhetik