Csaknem 4800-an vettek részt a 29. Aldi női futógálán

Vágólapra másolva!
2024.06.01. 16:36
Sikeres volt a női futógála (Fotó: Női Futógála/Facebook)
Csaknem 4800 induló vett részt a 29. Aldi női futógálán szombaton a Népligetben.

A szervezők tájékoztatása szerint a szabadidősport-eseményen kilenc távon állhattak rajthoz a hölgyek: az egyéni 10, 5 és 2.5 kilométeres számok mellett a 10 kilométert párban is le lehetett futni, illetve 3x2 kilométeres váltóra és 2.5 kilométeres gyaloglásra is volt lehetőség.

A családi futáson és a 3x2 kilométeres váltók tagjaként férfiak is rajthoz állhattak, valamint a különböző versenyszámok kombinálhatók voltak, így akár 17.5 kilométert is lehetett teljesíteni a nap során.

A nap első versenyszámában, 2.5 kilométeren több száz iskolás és fiatal sportoló is rajthoz állt.

Az 5 kilométeres távon az 1300 fős mezőnyben Juhász Dorottya haladt át elsőként a célvonalon 17 perc 54 másodperces idővel, míg 10 kilométeren Soós Dorka aratott 37:28 perccel magabiztos sikert, mivel már az 1200 futót felvonultató mezőnyben a táv egyharmadától az élen haladt.

 

Legfrissebb hírek

A magyar 4x400-as váltó szenzációs futással, országos csúccsal döntős az Eb-n

Atlétika
2024.06.11. 12:55

Atlétika: Sekgodiso a világ idei legjobbjával nyert 800 méteren

Atlétika
2024.05.19. 22:34

A Debreceni Egyetem dolgozói 24 órás mozgáskihívást teljesítettek – videó

Atlétika
2024.05.12. 13:16

Bemutatták a világ első magyar futócipőjét

Atlétika
2024.05.09. 16:01

Csupasport: a Késely családban mindenki rendszeresen mozog és nagy terveket sző

Csupasport
2024.04.28. 15:10

Csupasport: elesett futás közben, nem volt erő a lábaiban – mégis megnyerte a 12 órás ob-t

Csupasport
2024.04.25. 22:03

Országszerte húsz helyszínen lehet futni a Futókörök Napján

Egyéb egyéni
2024.04.25. 11:02

NS-jótékonyság: Koraszülöttfutás 2024

Egyéb egyéni
2024.04.24. 09:37
Ezek is érdekelhetik