Elképesztő izgalmak után a címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat

Vágólapra másolva!
2024.07.18. 22:00
Fotó: MVSZ/Cserta Gábor
A verseny 90 éve íródó történetének egyik legfordulatosabb és legizgalmasabb nagydíjának végén Józsa Márton kormányos irányításával a Fifty-Fifty nyerte az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat. (x)

 

Az már röviddel a reggel kilenc órás rajt után kiderült, hogy a Kékszalag tavaly felállított, 5 óra 3 perces rekordja ezúttal nincs veszélyben, ugyanis a vártnál gyengébb szélben indult neki az 510 hajóból álló mezőny Balatonfüredről a légvonalban több mint 150 kilométeres tókerülő viadalnak. A gyenge, többször változó irányú szél egyben azt is jelentette, hogy végig taktikai csata zajlott, minden döntésnek, irányváltoztatásnak, kormánymozdulatnak, vagy éppen vitorlacserének jelentősége volt.  

A délelőtt meglepetését az okozta, hogy a címvédő és előzetesen nagy esélyesnek tartott MLS Raiffeisen Fifty-Fifty (kormányos: Józsa Márton) a keleti medencében többször a szélcsendes területeken ragadt és a balatonkenesei bóját a kilencedik, míg a siófokit a 10. helyen vette, előbbit 40, utóbbi 67 perces hátránnyal az éppen aktuális éllovas mögött. 

Miközben mindenkit megdöbbentett, hogy a Fifty-Fifty-vel még a legjobb egytestű vitorlások – a Liberák osztályába tartozó Raffica (k: Király Zsolt), valamint a Principessa (k: Oroszlán Péter) – is fel tudták venni a versenyt, az élen kialakult egy három katamaránból álló élboly. 

MVSZ/Szántó Áron

Prospex-Delta Sailing Team (k: Kaiser Kristóf), az RSM (k: Vándor Róbert) és a Process Solutions (k: Litkey Farkas) sokszor szinte fej-fej mellett haladt, többször helyet cseréltek. A kenesei bóját az RSM érte el először, Siófokon a Prospex-Delta fordult első helyen, Keszthelyen ismét az RSM, de nem sokkal később már átvette a vezetést a 13-szoros bajnok Litkey Farkas és a Process Solutions.

A nyugati medencében aztán a Fifty-Fifty is „megtáltosodott” és sorra érte utol vetélytársait. Keszthelyen a 6. helyen fordultak Józsa Mártonék, igaz 1 óra 48 perces – nem tévedés, csaknem kétórás – hátránnyal!

A három hajóból álló élboly tagjai azonban visszafelé többször szinte egyhelyben álltak, miközben a Fifty-Fifty egyre közelebb került hozzájuk. Az izgalmak egyre fokozódtak! A középső medencében ugyanis szembe találták magukat a katamaránok a több száz hajóból álló főmezőnnyel, amelynek tagjai naplementekor még épphogy átjutottak a Tihanyi-szoroson. 

Az utolsó kilométereken a Fifty-Fifty a Foma 1-es futamokra emlkeztető módon üldözte az élen haladó Prospex-Deltát és drámai csatában, az utolsó pillanatokban előzte meg. Így több mint 12 órás küzdelem végén elsőként az MLS Raiffeisen Fifty Fifty haladt át a balatonfüredi móló előtti célvonalon. A második a Prospex-Delta, a harmadik pedig az RSM lett, Litkey Farkas a Process Solutions katamaránnal negyedikként ért célba.

MVSZ/Cserta Gábor

Józsa Márton a fantasztikus hajrá után a parton először a riválisoknak gratulált. „Elismerés az ellenfeleknek, fantasztikusan vitorláztak, gratulálok nekik. Ez volt eddig a legkomolyabb, a legélesebb győzelem, a legizgalmasabb csatánk. Gyenge szeles versenyen sikerült bizonyítanunk. Taktikai győzelem volt, de ehhez kellett, hogy a felkészülési időszakban sokat dolgozzunk a hajó könnyűszeles beállításain” – mondta Józsa Márton. 

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a célban gratulált a győztes csapatnak. 

„A győzelem fantasztikus dolog, de itt nincsenek vesztesek, a Kékszalagon másodiknak, vagy harmadiknak lenni is óriási dolog, mindenki elismerést érdemel, aki teljesíteni tudja a távot. Ez a kihívás nem egymás legyőzéséről szól, úgy szoktam fogalmazni, hogy a bajnok mellett van a második győztes, a harmadik győztes, és ezt egészen a legutolsó befutóig sorolhatnánk!”

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a füredi mólón azt mondta, „sosem volt még ilyen fordulatos a Kékszalag élmezőnyének küzdelme. Most mindenki láthatta, hogy mennyire izgalmas, milyen változatos sportág a vitorlázás. A csúcsteljesítmények mögött fantasztikus tudás, technika és csapatszellem van. Gratulálok az eddig befutott élmenőknek, és további jó versenyzést kívánok a teljes mezőnynek!”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik