Major Veronika mindkét számban képes döntőt érő eredményre

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 09:17
Minél több belső tízest kell lőnie Major Veronikának, így lehet esélye, hogy kimagasló eredményt érjen el Párizsban, mert nagyon erős lesz a mezőny (Fotó: Nagy Gábor)
Edzőjével, Győrik Csabával a döntőket is gyakorolja a pisztolyos Major Veronika, aki csak állomásként tekintett a kvótaszerzésre, csúcsformáját az olimpiára időzíti.

„A munka nem áll meg, hiszen a végső cél nem a kijutás volt, szeretnék jól szerepelni az olimpián.”

A keszthelyi pisztolyos, Major Veronika szokásához híven alázatosan és céltudatosan nyilatkozott, miután áprilisban a sportlövők Rio de Janeiró-i kvalifikációs versenyén kiharcolta az olimpiai indulást. Mosolygott, mert sokat dolgozott a párizsi kvótáért, de nem vitte túlzásba az ünneplést, elvégre a brazil város csak megálló volt, a francia főváros a végállomás.

Kvalitásait ismerve nem az volt a kérdés, hogy megváltja-e a repülőjegyét, csak az, hogy mikor.

Már csaknem másfél évvel az olimpia előtt, a tallinni légfegyveres Európa-bajnokságon is közel járt hozzá, hiszen bejutott a döntőbe, amelyben három riválisával küzdött két kvótáért. Az egyiküket meg is előzte, ám ez nem volt elég a kvalifikációhoz – aggódnia persze nem kellett, elvégre a hátralévő világversenyeken is kivívhatta az olimpiai részvételt. Ott volt például a lengyelországi Európai Játékok, amelyen a sors ismételte önmagát: Major Veronika ismét döntőt lőhetett (ezúttal a 25 méteres számban), és újfent négyen harcoltak a párizsi indulásért.

A tallinni kettő helyett Wroclawban csak egy kvóta forgott kockán, és bár az alapversenyt szenzációs, 586 körös eredménnyel Major nyerte meg, a fináléban a grúz Nino Szalukvadze volt a jobb. Illetve dehogy volt jobb, mindketten 11 pontot értek el saját kvartettjükben, csakhogy az akkori lebonyolítás szerint a két négyesből az első két helyezett jutott tovább. Az egyikben a tizedik (!) olimpiájára készülő Szalukvadze a továbbjutást érő második helyen végzett, a másikban a magyar pisztolyos harmadikként zárt.

„Nem csalódottságot, inkább bosszúságot éreztünk, mert nem a saját eredményük, hanem az ellenfeleiké döntötte el, hogy melyikük kapja a kvótát – tekintett vissza a wroclawi versenyre Major Veronika edzője, Győrik Csaba, aki a kvalifikációs időszakot is összegezte lapunknak. – Már az elejétől úgy tekintettünk a kvótaszerzésre, mint az olimpiai utazásunk egyik állomására. Veronika folyamatosan jól szerepelt a nemzetközi versenyeken, így a ranglistán mindkét számában kijutó helyen állt, vagyis aggodalomra nem volt okunk. Tokióhoz képest csökkent a résztvevők száma, egyre kevesebb olyan versenyző jut ki az olimpiára, aki nem a közvetlen világelithez tartozik, úgyhogy nagy volt a küzdelem a kvótákért.”

Major Veronika nem bízta a ranglistára a kvalifikációt, Rióban sportpisztollyal a kvóta mellé bronzérmet is szerzett – mint mondta, így kézzel fogható bizonyítéka is van annak, hogy ott lehet Párizsban. Az azóta eltelt három hónapban a finomhangolás került előtérbe, Győrik Csabával azon dolgoztak, hogy a keszthelyi klasszis minél több belső tízest lőjön az alapversenyben, és a döntőket is gyakorolták.

Pályafutása első olimpiáján lép lőállásba a 22 éves Fábián Sára Ráhel. A Csepel TC pisztolyosa a tavalyi világbajnokságon utolsó éves juniorként a felnőttek között versenyzett, és berúgta az ajtót, a 10 méteres számban negyedik helye mellé kvótát is szerzett. A felkészülése jól halad, a formájára sem lehet panasz, nem titkolt célja, hogy élesben is kihozza magából, amire edzésen képes. Deme Zoltán tanítványára jellemző, hogy téthelyzetekben nagyszerűen teljesít – ha az olimpián is a legjobbját nyújtja, meglepheti a mezőnyt.
Az ötkarikás újonc meglepheti a mezőnyt

„Közhelyesen hangzik, de tényleg nagyon erős a mezőny, ezért könnyen előfordulhat, hogy a belső tízeseken múlik a nyolcas döntőbe kerülés – hangsúlyozta a nemzetközi szövetség (ISSF) edzőbizottságának elnökeként is dolgozó Győrik Csaba. – Eddig a kvalifikáció után ugyanazon a napon a döntőt is megrendezték, az olimpián viszont másképp lesz, ezért azt kértük az ISSF-től, hogy már a világkupa-sorozatban is az alapverseny másnapjára tegyék a finálét, hogy a sportolók gyakorolhassák ezt a lebonyolítást. A döntő mindig különleges műfaj, a tízméteres számban huszonnégy, sportpisztolyban ötven értékelt lövést kell leadni az aranyéremig, ráadásul feszített tempóban, kevés pihenővel, ami szellemileg és fizikailag is megterhelő. És akkor még nem szóltunk a szétlövésről, amire gyakran látunk példát, mert a döntőben már nem tizedelnek, 10.2-től adnak pontot a lövésért.”

S hogy mire számíthatunk az olimpián? Ahogy Major Veronika mondta, érdemes úgy tekinteni az ötkarikás játékokra, mint a kvalifikációs időszak világversenyeire – mindegyikből lehetett tanulni, a tapasztalat pedig a rutinos versenyzőknek is jól jön. A 27 éves sportlövő második olimpiájára készül, formája alapján a 10 és a 25 méteres számban egyaránt eséllyel pályázik a döntőbe jutásra.

„Mivel a sportlövők nem Párizsban, hanem Chateauroux-ban versenyeznek, valóban olyan hangulata lesz az olimpiának, mint, mondjuk, egy világbajnokságnak. Nem ismeretlen a helyzet, mert az Európai Játékokon is külön voltunk más sportágak képviselőitől – mondta Győrik, akit a várakozásáról is kérdeztünk. – Veronika mindkét számban képes kiváló eredményre, vagyis ha jól teljesít, nem kérdés, hogy bejut a döntőbe – bízunk benne, hogy az olimpián is így lesz. A legjobbak nagyon közel vannak egymáshoz, ezért fontosak a belső tízesek, a fináléban pedig gyakorlatilag új verseny kezdődik. Sokat segített Veronikának a gyakorlásban, hogy Fábián Sárával együtt készült, és külföldi versenyzők is edzőtáboroztak a Nemzeti Lőtéren, vagyis voltak olyan ellenfelek, akik adott esetben borsot tudtak törni az orra alá.”

A szerdától szombatig tartó budapesti Masped-kupán élesben is gyakorolhatnak sportlövőink – a Fehér úti nemzetközi verseny az utolsó megálló a végállomás előtt.

SZÜLETETT: 1997. március 19., Keszthely
SPORTÁGA: sportlövészet
KLUBJA: BEFAG Keszthelyi Erdész LK
EDZŐJE: Győrik Csaba
LEGJOBB EREDMÉNYEI: vb-2. (légpisztolycsapat, 2023), 3x Európa-bajnok (futócél, 2019; légpisztolytrió, -csapat, 2024)
Névjegy: Major Veronika

A PÁRIZSI PROGRAM
Nők. 10 m légpisztoly. Július 27.: alapverseny, 12.30. Július 28.: döntő, 12. 25 m pisztoly.  Augusztus 2.: alapverseny, 9. Augusztus 3.: döntő, 9.30
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik