Triatlon-vk: Lehmann és Kuttor-Bragmayer is döntős Tiszaújvárosban

Vágólapra másolva!
2024.07.06. 19:04
Lehmann Csongor (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Az egyformán a július 26-án kezdődő párizsi olimpiára készülő Lehmann Csongor és Kuttor-Bragmayer Zsanett is bejutott a vasárnapi fináléba a Tiszaújvárosban zajló triatlon világkupaversenyen.

 

A jubileumi, 25. vk-n sprinttávon mérik össze tudásukat a versenyzők, így 750 méter úszást, 20 kilométer kerékpározást és 5 km futást kell teljesítenie a mezőnynek.

Az esemény sajtószolgálatának beszámolója szerint a címvédő Lehmann, valamint Kuttor-Bragmayer mellett további három magyar férfi és két női versenyző került a szombati elődöntőkből a fináléba, amelyben mindkét nemnél 30-an indulnak majd. Kuttor-Bragmayer Zsanett a második helyen, Lehmann pedig az első elődöntő győzteseként jutott be a döntőbe.

Vasárnap a 9 órakor kezdődő magyar utánpótlás gálát követően a junior Európa-kupa női és férfi fináléjával folytatódik a program Tiszaújvárosban, a vk-döntők közül pedig a női 14.45-kor, a férfi pedig 16.15-kor rajtol.

 

Legfrissebb hírek

Kropkó Márta: Akkor úgy éreztem, hogy az álmaim törtek ketté

Egyéb egyéni
2025.03.10. 17:47

Triatlon: idén is erős magyar utánpótlás szerepel a világversenyeken

Utánpótlássport
2025.03.09. 09:05

Triatlon: Kropkó Márta 27. lett a vb-sorozat nyitányán

Egyéb egyéni
2025.02.15. 12:41

Triatlon vb-sorozat: rajt Abu-Dzabiban három magyarral

Egyéb egyéni
2025.02.14. 10:08

Babát vár kétszeres olimpikon triatlonversenyzőnk

Egyéb egyéni
2025.02.11. 19:09

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Utánpótlás 2025: vb- és Eb-k mellett EYOF is vár az idén a fiatalokra

Utánpótlássport
2025.01.15. 08:52

Triatlon: 2025-ben folytathatja a remeklést a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.01.07. 09:02
Ezek is érdekelhetik